A legtöbbetek valószínűleg tudja, ez nem mese, inkább egy torz világ mementója. A történettel sokan találkozhattak a sorozatnak köszönhetően, amit – töredelmesen megvallom – nem láttam, csupán néhány részbe tekintettem bele, itt tehát én csak a könyvről írok. Már pedig ott Fredé elbeszélése emlék, egy megdöbbentő világ emléke, de legyünk hűek a regényhez és hagyjuk ezt a végére!

Emlékeztetőül, vagy a nem tévéző közönségnek: Történetünk helyszíne Gileád, az egykori USA területén, ahol ritka csoda a gyermek, hát még az egészséges gyermek, ahogy termékeny nőkből is alig akad. Így az emberi faj, a nemzet nevében létrehozták a megoldást, miszerint a termékeny nők külön kasztban, szolgálólányként teljesítik feladatukat, gyermeket szülnek az arra érdemes férfiaknak és feleségüknek. No, nem mesterséges megtermékenyítés útján vagy béranyaként, hanem egy bizarr szertartás keretében: a feleség térdén fekve közösül velük a ház ura a nemes ügy érdekében. Megalázó helyzet ez minden szereplőnek és szerintem kimeríti az erőszak fogalmát a szolgálólányok esetében. Ez csak egy gyártási folyamat, lelketlen és szörnyű, akárcsak az egész társadalom, ahol a szolgálólányok valóban nem többek egy két lábon járó méhnél, nincs nevük, nincs múltjuk, elvették saját gyermekeiket, semmijük sincs és ők maguk is senkik. Ami egykor legszemélyesebb döntésük volt, most kényszer, túlélésük egyetlen reménye, záloga. Ha nem, vagy netán egy Nembabát hoznak világra, sorsuk a Nemnőké lesz, a mérgező szemetet szedhetik halálukig.

Mennyire jellemzőek és milyen fontos dologra hívják fel a figyelmet e kifejezések! Kategorizáció, alapvető művelet, mely alapján tanulunk, megismerjük a világot és rendszerezzük dolgaink. Így tanuljuk meg, hogy a macska szó milyen állatot takar, a kategóriájának megfelelő jegyekkel bíró lény a macska. Van a prototípus, ha úgy tetszik, a leginkább macska, a legjobb és ez alapján az egyes egyedek jók vagy kevésbé jók, attól függően hány ilyen jegyet hordoznak. Ostobaságnak tűnik, nem? Lehet, valami alapján mégis csak tájékozódnunk kell.

Most nézzük meg ezt a baba és nő fogalmára nézve itt! A baba itt az a csecsemő, ami nemcsak élve születik meg, de sem fizikai, sem értelmi fogyatékossággal nem rendelkezik, azaz makkegészséges. Ezt én túlzásnak érzem, úgy vélem, a mi kategóriánk nem ilyen szigorú, hiszen én azt a csecsemőt is babának, csecsemőnek tekintem, akinek hiányzik egy végtagja, valamely szerve nem megfelelően működik stb. A nő fogalma aztán még borzasztóbb, a jegyek alapján úgy fest, a lényeget e világban a hasznosság alapján határozták meg, azaz a nő vagy feleség, vagy képes gyermeket szülni, netán házvezetőnő. Aki egyik sem, akire nincs szükség az Nemnő, az életre is érdemtelen.

Akkor most kukába a kategorizációval? Dehogyis! Ám nem árt észben tartani létezését és nem baj, ha megkérdőjelezzük érvényességét, esetleg nem változtathatatlan törvényként kezeljük, hovatovább talán felhagyhatnánk az egyedek oly bírálásával, mint a jó vagy kevésbé jó.

Ugyanígy a mítoszok is életünk részét képezik, társadalmi rendünket igazgatják, még ha ma nem is e néven ismerjük őket. Keretet adnak az embereknek, mi a fontos, mit lehet, mit nem, hogy épül fel a világ. Az egyik, mára kevésbé jelentős mítosz, a keresztény vallás Bibliáját használják itt fel arra, hogy igazolják beteg szertartásuk gyakorlatát. Az, hogy itt is, mint a valóságban sok más esetben, kiemelnek egy momentumot, amikor a feleség szolgálóját adja urának, hogy gyermeke lehessen, vagy ahogy cenzúrázzák Jézus hegyi beszédét, hogy megfeleljen saját értékeiknek, jól mutatja az esztelenül használt mítosz veszélyét, hogy hogyan lehet mindent addig csűrni-csavarni, míg az a mi igazunkat támasztja alá. Figyelmeztetés is ez, figyelni kell, kritikával élni, kételkedni, nem vakon hinni, tudni: a mítoszt mi alakítottuk és újra megtehetjük, nem isteni parancs, emberi kreálmány, nem örök érvényű és nem mindenhol, mindenkire érvényes.

Érdemes még megemlíteni a többi módszert, eszközt, mellyel e rendszert felépítették és fenntartják. Fokozatosság, addig építgették a háttérben a rendszert, míg a nők egy nap arra ébredtek, nincs munkájuk, pénzük, mindenükkel a férj vagy férfi családtag rendelkezik. Persze, azonnal reagáltak: ezt nem tehetik, csakhogy addigra már megtették köszönhetően egy fenyegetésnek, amelytől meg kell a népet óvni, s az ő érdekükben történnek változások. Fenntartásra nemcsak a fegyverek szolgálnak s az elrettentő példák, a kivégzettek tetemei, melyeket közszemlére tesznek, de az új társadalom, pláne a nők megosztottsága, hisz a feleség számára veszélyes a szolgálólány, akire meg veszélyes lehet mindenki, mindenkinek ki van szolgáltatva. Aztán ott van még a Megtisztulás, melynek során a szolgálólányok büntetésben részesíthetik a férfit, aki egy nő ellen vétkezett. Odavetett konc, mely a hatalom látszatát kelti és remek levezetője frusztrációjuknak, rajta verik le saját megaláztatásukat.

Végezetül ez a történet mint régészeti lelet szerepel az utolsó fejezetben olvasható, későbbi időből származó előadásban, melyben az előadó azt mondja, nem szabad elítélnünk e rendszert és annak alkotóit, résztvevőit, mert ők így élték túl. De vajon nincs egy határ, amit még a túlélés érdekében sem lépünk át? Egyáltalán, itt a túlélés a közösségé, nem az egyéné, Fredé máshol vagy e rendszer nélkül nyugodtan élt volna? Mi a fontosabb, a közösség érdeke vagy az egyén boldogsága/szenvedése? A nemzet megmentése feljogosít bárkit is erre? És ha feltesszük újra Harari kérdését, miközben az emberiség fejlődött, az egyes ember boldogabb lett-e,[1] nem érezzük egy kicsit úgy, valójában sosem az egyén volt az első (és nem is lesz az)? S még ha előbbre is tartjuk a közösséget, a fajt, vajon ez már legitimál minden eszközt és megnyit minden határt? Elgondolkodtat, vagy még mindig azt ismételgetnénk, az emberiségért, túlélésért, a nemzetért bármit?

Kiegészítés, avagy egy fontos megjegyzés: Ugyan a történet elsősorban nőkről szól, és egy nő meséli, mégsem mondanám, hogy kifejezetten feminista, pláne nem a mostanában teret nyert negatív értelemben. Egyrészt nem hiszem, hogy egy ilyen rendszerben minden férfi boldog és elégedett lenne, mert ők sem egyenlők, plusz most őszintén ők se feltétlen örülnek a parancsra szexelésnek, ami nem is szeretkezés, hisz minden intimitást kiöltek belőle. Mire alapozom ezt? Például ott van Nick, a sofőr, akinek nincs joga részesülni egy normális kapcsolatban, főleg családban. Aztán ott a parancsnok, aki feleségétől igen elhidegült, az asszonynak csak a gyerek a legfontosabb, meg a pozíciója, a férfi pedig nemcsak a gyengédséget igényelné, a közös programot, időt is egy nővel, amiben a szexualitás mellett más is szerepet kap. Ezt a könyv alapján mondom, hallottam hírét, hogy ezt a vonalat jócskán más irányba vitték a sorozatban, de nem néztem végig; igen és nyilván a könyvben sem teljesen feddhetetlen a parancsnok, mégse feltétlenül hiszem egy szörnyetegnek. Ráadásképp, ha ezt figyelmen kívül is hagyjuk, akkor is miből gondoljuk, hogy e rendszert csak és kizárólag férfiak fogalmazták meg és hozták létre? Mit gondoljunk a Nénikről, ők is benne vannak ebben, vagy csak „parancsra cselekedtek”? És a Feleségekről? Ők mennyire „bűnösök”? A gyerek kell a közösségnek IS, és nekik. Nagyon? Bármilyen áron? Lehet.

Margaret Atwood, A szolgálólány meséje, jelenkor, 2017.

kép: http://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/a-szolgalolany-meseje/ 

[1] https://aoisakura.blog.hu/2017/12/11/egy_kis_tortenelem_724