Ételem az életemért
Kakuriyo no Yadomeshi
Le se tagadhatnám, engem bizony kilóra megvettek ezzel az animével. Szerettem a grafikáját, a világát, a történetét. Lehet, hogy nem egy túl bonyolult mű, nem igazán világmegváltós, gondolkodtatós darab, de van mélysége, és egyszerűen lenyűgöz.
Történetünk főszereplője, Tsubaki Aoi, főiskolás lány, aki mégsem átlagos, ugyanis születése óta látja az ayakashiknak nevezett lényeket. Nem egyszer segít nekik azzal, hogy ételt visz nekik, ezzel elkerülve, hogy az éhes lények emberekre támadjanak, így védi önmagát is.
Egy nap aztán egy onival (ogre) találkozik, aki az ételért cserébe ajándékot hagy, ám az csapdának bizonyul. Aoi hamar a rejtett királyságban, az ayakashik világában találja magát, ahol közlik vele, nemrégiben elhunyt nagyapja őt adta meg fedezetként a tartozására, így ő most az oni fogadós menyasszonya. A lány azonban nem így képzeli el az életét, úgy határoz, ledolgozza nagyapja tartozását, viszont ezzel maga ellen fordítja az oni fogadójának, a Tenjinyának, teljes személyzetét, akik eleinte igencsak megnehezítik dolgát. Végül egy bestia, Ginji-san segítségével létrehozzák és beindítják a Holdvirág vendéglőt, és sikerre viszik. Aztán az anime második felében Ginjit elviszi egy a királyság másik részén található fogadó személyzete, valamint Aoit is elrabolják, aki végül megmenti a fogadót és annak szigetét a százévente tartandó szertartás ráeső részét teljesítve. Megfelelő vendéglátásban részesíti a rettegett Umibouzut, akinek a szigetet sújtó katasztrófákat tulajdonítják.
Már önmagában az a koncepció, miszerint Aoi az ételei segítségével nemcsak megóvja saját életét, de megváltoztatja az ayakashikét is figyelemreméltó, de története ennél mélyebb.
Aoi gyermekként úgy került nagyapjához, hogy anyja, aki nem bírta elviselni lánya képességét, egyszer csak ott hagyta az üres lakásban, és még azt is megtiltotta neki, hogy kimenjen vagy bárkit beengedjen. Ebből a szempontból Aoi karaktere Hatori Chisére[1] hasonlít. A lány éhesen, magányosan, a villámlástól rettegve várja vissza anyját, amikor feltűnik előtte egy ayakashi, aki enni ad neki. Aoi ezután kerül nagyapjához, bár azt nem tudni pontosan miként.
Kis kitérő: Az anya itt az a típusú ember, akit sehogy se lehet megérteni. Valószínűleg szerepe van ebben a saját élményeimnek is, de könyörgöm, azt ne nevezzük anyának (vagy apának), aki képtelen elfogadni a gyermekét annak, aki. A gyerek nem játék, nem a pótléka a te be nem teljesült életednek, és az, hogy bizonyos dolgokra meg kell tanítanod, nem egyenlő azzal, hogy a saját, vagy a neked tetsző képedre formálod mindenáron. Ráadásul, aki ilyen kegyetlenül elbánik egy másik emberrel, aki még rá is van utalva, mint itt, az embernek sem nagyon nevezhető. És ne feledjük, nemcsak ilyen módon lehet elhagyni, elhanyagolni, bántani egy gyermeket.
A történetnek ez a jelenet fontos, kiemelt része, Aoi emiatt képes másként tekinteni az ayakashikra, emiatt érti meg éhségüket, és emiatt lesz képes kapcsolatot teremteni az Umibouzuval. Megérti annak magányát, elhagyatottságát és éhségét. Szenvedése, traumája értékké válik, amellyel másokon segíthet, amely képessé teszi arra, hogy egy talán kissé nem mindennapi, de igazán jó élete legyen.
Végezetül érdemes szót ejteni az ayakashik és Aoi kapcsolatáról, arról a csodáról, ahogy megmentik egymást, ahogy kölcsönösen hozzájárulnak ahhoz, hogy mindenki éljen és megtalálja boldogságát. Mennyivel jobb lenne, ha mi emberek is inkább így tudnánk egymáshoz viszonyulni. Persze, akadnak itt is ilyen történetek, de ha ez lenne a több, azt hiszem, máris jobbá lenne a világ.
Kakuriyo no Yadomeshi, 2018, eredetileg light novel, amelynek írója: Midori Yūma, illusztrátora: Laruha.
[1] lsd.: https://aoisakura.blog.hu/2018/05/15/varazslatos_kapcsolatok
kép: https://myanimelist.net/anime/36754/Kakuriyo_no_Yadomeshi
