Három nő, három generáció, egy család története egy országban, ahol egymást váltják az urak, a rendszerek, vagy épp egy rendszer arcai. Egy évszázad története Kínában az írónő, édesanyja és nagyanyja szemén keresztül.

Mi a közös a különböző urakban, rendszerekben, korszakokban? Mindnek megvan az ára, mindnek számos áldozata van, és regényünk családja végül egyikben sem találja meg igazán a helyét. Az más kérdés, hogy mit látunk Kínán kívül, mert valójában minden más rendszerre és eszmére áll, valaki az áldozataként végzi, valaki szenved benne, olyan nem létezik, ami mindenkinek jó. Ettől függetlenül vagy éppen ezért, nem mindegy, mekkora is az az áldozat, hogy mennyire törekszik a lehetőségekhez mérten a legtöbb pozitívumot nyújtani a legtöbbeknek. Én legalábbis így hiszem, de igazságot nem tudok, nem fogok tenni és nem is térnék el túlságosan a tárgytól.

Az írónő nagyanyja egy olyan Kínában nő fel, ahol csak a hivatalnokoknak jár babér, a többieknek meg maximum a szája. Ha balszerencséjére nőnek született az illető, akkor még az se, mert a hagyományok és a családfő céljai befogják. A nagymama egy kis, jelentéktelen hivatalnok apa felfelé törekvésének és az olyan fájdalmas tradícióknak, mint a láb elkötözése, lesz áldozata. Ő itt egyszerűen egy árucikk, akit megfelelővé formálnak ahhoz, hogy beteljesítse apja álmát, házasságával több pénzt és hatalmat szerezzen neki egy generális ágyasaként. Bár formálisan ő is megházasodik, ágyasként pozíciója sokkal alárendeltebb és főképp bizonytalanabb, mint a feleségé. A kezdeti, nem túl idilli, de mégiscsak biztonsága nem tart sokáig, a generális hamar pályájának és életének végére ér, ami után már nemcsak ő, de lánya is a feleség foglyává válik. Azonban mielőtt végérvényesen rájuk csapódnának a rácsok, a nagymama kockáztat és megszökik lányával együtt, ám helyzete csak még siralmasabbá válik…

Mi a közös a három nőben? Kitartásuk, erejük, állandó küzdelmeik, hiszen, ahogy kitörnek egy béklyóból, ahogy saját útjukat járnák, amint azt gondolják, itt talán már megpihenhetek, csalódniuk kell és további megpróbáltatásokkal szembesülni. A nagymama és lánya csupán nyűg szülei nyakán, és hiába van olyan szerencséje, hogy egy idősebb doktorral egymásba szeretnek és elveszi, annak gyermekei hamar lerombolják reményeiket, ez mind az utódok örökségféltésének, mind a hagyományoknak köszönhető. Elköltöznek, új életet kezdenek, lényegében a semmiből építik újra immár háromtagúra szűkült családjuk, végigélik a japánok uralmát, az azt követő harcot Csang Kaj-sek Kuomintangja és Mao Ce-tung kommunistái közt.

Az írónő édesanyja hamar a kommunisták oldalára áll, már gyerekfejjel a földalatti szervezetüknek dolgozik, csak azért, hogy aztán megannyiszor csalódnia kelljen bennük. Maga az írónő, aki már Mao árnyékában – sokáig úgy véli, oltalmában – cseperedik, a kulturális forradalom alatt kiábrándul a rendszerből, családjuk teljesen szétszakad, mindkét szülőjét megkínozzák, táborokba száműzik. És mindez csupán egy nagyon rövid, és tömör kivonata a család és vele kínaiak millióinak szenvedéséről háború, belharcok és egy talán először jónak vélt vezérnek és rendszerének ideje alatt.

Ehhez nincs mit hozzátenni, ez egy elképesztő regény, tragikus mégis inspiráló története Kína három lányának, és velük másoknak, mindazoknak, akik a társadalom és a történelem viharaiban megtépázva küzdenek önmagukért, családjukért, valamiért, amiben hisznek, az emberségért. És története ez egy egész népnek, ami – és itt ki kell javítsam magam, mert van mit hozzátenni – úgy fest, még mindig nem gyógyult ki történelmük évtizedeinek, századainak betegségéből. Vajon mit szólna az írónő az új társadalmi pontmeghatározó rendszerhez? Továbbá nem tudom nem megemlíteni a kérdést, ami többek közt e könyv kapcsán is foglalkoztat: vajon valós a remény arra, hogy a demokráciát csak hírből ismerő országok, mint mi is, egész társadalmuk és történelmük előzményeit levetkőzve egyszer tényleg maguk is megteremtik azt? Vagy netalán – kicsit hatásvadász kifejezés, de – az a sorsuk, hogy mindig csak ilyen keverék, látszatában, egyes részleteiben demokráciára hajazó rendszerekben éljenek?[2] Sorsuk, mert mindhiába azok, akik változást akarnak, ha a társadalom nagyobb része nem így működik.

Jung Chang, Vadhattyúk. Kína három lánya, Európa Könyvkiadó, Bp., 2018.

kép: https://moly.hu/konyvek/jung-chang-vadhattyuk

[1] A cím egyben a könyv alcíme is.

[2] Akit az érdekel, miért nevezem keverék rendszernek, akár a miénket, akár Kínáét, annak ajánlom Harari könyveit, vagy épp Szelényi Iván tanulmánykötetét, melynek címe: Tanulmányok az illiberális posztkommunista kapitalizmusról.