Érdekes, és számomra igen kedves ez az anime, dacára annak, hogy semmi eget rengetően új, szenzációs, furcsa nincs benne. Hogy úgy mondjam, egyenesen egyik iskolapéldája annak, a hagyományos, megszokott mesével és animekoncepcióval, nagyobb szenzációhajhászás nélkül is bőven lehet jót alkotni, szórakoztatni és elgondolkodtatni egyaránt.

Kamado Tanjirō egy szegény, apa nélkül maradt család gyermeke, éli szokott, nem idilli, mégis boldog mindennapjait, örül annak, hogy sok szenet sikerült eladnia. Mikor visszatérne a hegyre, már besötétedett, és a hegy lábánál élő férfi, aki elvesztette családját meginvitálja (kissé erőszakosan) éjjelre, mondván, démonok jönnek hamarosan, nem jó ilyenkor kint járni. Tanjirō ott marad hát, bár nemigen hisz a férfinak, úgy véli, az inkább magányos.

Természetesen másnap reggel szembesül tévedésével, amikor édasanyját és testvéreit szétmarcangolva, vérben ázva leli. Egyedül idősebb húgában, Nezukóban pislákol még némi élet. Tanjirō lélekszakadva rohan le vele a hegyről, hogy a faluban orvost leljen neki, ám mielőtt odaérhetne, újabb sokk éri, húga, aki a démon vérétől maga is démonná változott, rátámad. Mire sikerül - mint később kiderül, rendhagyó módon - észhez térítenie, Nezuko felismeri, addigra betoppan egy démonölő, aki nyilván végezné munkáját, a fiú meg nem hagyja.

Giyū Tomioka végül elengedi őket, elismerve Nezuko különlegességét, hisz védi bátyját, és Tanjirō nehezen megmutatkozó, de mégis erős küzdőszellemét, és egy Sakonji Urokodaki nevű férfihoz irányítja azzal, hogy váljon maga is démonölővé. Innentől kezdve Tanjirō tanul, edz, túlél, harcol és információt gyűjt, hogy meglelhesse családja gyilkosát és a módot, hogy Nezukót visszaváltoztathassa emberré. Bár az évad huszonhat részében több mindenre fény derül, a fiú és húga is fejlődik, érezhetően hosszú út áll még előttük.

És akkor ne húzzuk az időt, mondom/írom, mik voltak azok a pontok, momentumok, amiért nagyon szerettem és figyelemreméltónak tartom ezt a történetet:

1. Amint már pedzegettem, egyszerű, de nagyszerű alapokkal rendelkezik: klasszikus mese és shounen anime elemekből épülő fejlődéstörténet, ami érdekes és élvezhető. Ez nálam azért kiemelt dolog, mert kissé idegenkedem attól a gyakorlattól, elvárástól, hogy egy történet akkor jó, népszerű, ha minél nyakatekertebb, szenzációsabb és lehetőség szerint minél feljebb tolja ingerküszöbünk.

2. Kibutsuji Muzan, avagy a szép, tehetséges, erős, sikeres életű gonosz. Élethű, kegyetlen pszichopata, aki démon, démonokat teremt, vég nélkül öl és közben mégis fenntart egy látszatot, nemcsak szép, de egyenesen emberi férjként és apaként találkozik vele először Tanjirō.

A kezét is csak módjával mocskolja be, elvégre arra vannak az általa teremtett és megerősített démonok, akiket először szépen lépre csal, manipulálja őket, felajánlja vágyaik teljesülését, szenvedésük enyhülését, majd mikor már megvannak, brutalitással, félelemmel köti magához őket, s ha nem elég jók, vagy engedelmesek, meghalnak.

Nagyon találó és igen fontos ez a karakter, hiszen kimondva, kimondatlanul tartják magukat azok az elképzelések, hogy a bűnözők mind kevéssé vonzó, lecsúszott, rossz körülmények közt élő, antiszociális, sikertelen, tehetségtelen semmire kellők. Persze, a szociopatákra valóban sok minden illik ezek közül, de az csupán egy szegmense az egésznek. Hasonló a helyzet például a családon belüli erőszak esetén is, általában azt feltételezik, ez is inkább a kevésbé sikeres, nem tehetős helyeken fordul elő, holott nagyon nem igaz. Nagyon fontos, hiszen bizonyítottan a széphez automatikusan jó, pozitív tulajdonságokat kötünk. Ahogy az is elgondolkodtató, a sikeresség mennyi mindenre jelent megbocsátást, vagy hogy feltételeit milyen könnyen teljesítik ezek az emberek és lesznek vezetőkké, kapnak hatalmat.

3. A másik oldalon is sok a sztereotípiát, általánosságokat tagadó, ezt a gondolkodást megakasztó elem van. Ubayashiki Kagaya, a démonölők vezetője látszólag gyenge, sebhelyes, nem az a tipikus szigorú, erőskezű vezető első pillantásra, az embereket nem a félelem köti hozzá, és amikor nézeteltérésük van, meghallgatja őket és komolyan veszi ellenvetésüket, valamint észérvekkel és próbával, kísérlettel győzi meg őket.

A démonölők legnagyobbjai sem kimondottan szépek, vagy nem tűnnek igazán jónak, eszesnek, erősnek. De ott van az örökké menekülő, gyáva, síró Zenitsu is (oké, ő nem kicsit idegesítő, szerintem csöppet túltolták a dolgot, ez van), aki mégis nagy erővel bír; vagy Inosuke, aki meglepően férfias teste és karaktere mellett kifejezetten nőies arccal rendelkezik.

Sőt a démonok közt is lelünk ilyen atipikus szereplőket: Nezukót, aki képes megállni, hogy embert egyen és mégis képes újabb erőre szert tenni, alvással regenerálódni, illetve Tamayo, akit szintén Muzan változtatott démonná, azonban csupán kevés emberi vért fogyaszt, nem öl meg senkit érte, nem engedelmeskedik Muzannak, s miközben előle bújkál, rendületlenül kutat a démonokkal és az átváltozással kapcsolatban.

4.Tanjirō és a megoldás lehetősége, avagy ki kell kerülni a megszokott sémákból.

Tanjirō megtestesít és magában foglal mindent, ami nem szokványos e világban és konfliktusban. A legtöbb démonölő, ahogy azt Tomioka megfogalmazza: teszi a dolgát, a démonokkal végezni kell és ennyi. A fiú viszont teljesen másképp áll hozzá, ami először szimpla gyengeségnek mutatkozik és valóban szüksége van fejlődésre, a világképe és tettei használhatóvá formálására.

Először nemcsak a húgát, egy sima mészárló, őket fenyegető démont is képtelen megölni, együttérzése megdermeszti, ám később sem hajlandó elhagyni azt, hogy a démonokat is meg akarja érteni, és akkor is érzőként tekintsen rájuk, ha megöli őket. Azt, hogy tudja, egykor ők is emberek voltak, akiket sokszor egyszerűen kihasznált Muzan, elhitette velük, démonokként megkaphatják az egészséget, elismerést ésatöbbi, és ennek szomorúságát mélyen átérzi, azt a haldokló démonok is megérzik és megérinti őket, képesek meglátni újra egykori emberi lényüket.

Persze ez önmagában szépen hangzik, de még nem jelent olyan változást, ami valóban segíteni fog. Mégis számít, mert egyrészt később képes lehet kapcsolatot létesíteni már előbb a démonokkal, másrészt enélkül talán még a húgát megmentené, azonban nem lenne képes szövetségre lépni a nagy valószínűséggel fontos Tamayóval sem. Harmadrészt ez segíthet, hogy lehetőséget kapjanak a konfliktus valódi rendezéséhez, ugyanis akárhogy nézzük azzal nem zárunk le igazán egy konfliktust, ha a másik oldalon lévőket egy szálig kiirtjuk, mert egyszerűen lehetetlen, mindig lesznek mások, újabbak és újabbak.

Bár tudom, ez nem túl népszerű és sokszor lehetetlennek tetszik, most mégis ezzel zárom soraim: sok esetben nem kerülhetjük el e helyzeteket, akkor pedig, ha valóban lehetőséget, megoldást szeretnénk, ki kell nyúlnunk a másik felé. Természetesen, ahogy az anime esetében, úgy a való életben se tudhatjuk, tényleg lesz-e ebből járható út, benne van a pakliban, hogy nem vagy kicsit másképp, azonban ha folyton csak ugyanazt szajkózzuk, ha ugyanazt tesszük, ugyanazt a kört futjuk újra és újra, akkor egész biztos nem jutunk sehová, nem kapunk más eredményt. A körből, az átlagból, általánosból, tipikusból, szokottból kilépés mindig csak az első (pár) lépés és utána még hosszú út áll előttünk, amit nekünk kell kitaposni, és lehet, hogy lesznek kanyarok, sőt vargabetűk, és lehet, hogy nem érünk a végére, de legalább elindultunk, s talán lesz, aki folytatja helyettünk.

Kimetsu no Yaiba, 2019, eredetileg Koyoharu Gotōge mangája. Az anime rendezője: Haruo Sotozaki.

kép: https://www.geekgirlauthority.com/one-of-the-best-new-anime-demon-slayerkimetsu-no-yaiba/