Vannak felületek, amiket az ember józanul, önmagától nem keres fel; hogy kinek mi ez éppen, az persze változó. Ámazonban mivel nem vagyunk egyformák, lehet, egy ismerős megoszt erről a felületről valamit akárminő okból, és mégiscsak beleolvasunk. Természetesen ezt inkább csak rutintalan/nagyon unatkozó egyedek teszik. Nekem nincs mentségem.

Ilyenkor megesik, hogy alanyunknak megakad a szeme valamely tézisen, amibe aztán belegondol, mert ugyan tudja, hogy a költő éppenséggel csak lekörmölt egy jól hangzó mondatot; legyen akkora füstje, lángja, kozmáljon is oda! Az alany ellenben nem így működik, szeretné tudni, eme állítás miként működik a gyakorlatban, tehát belegondol. Mivel némi fantázia is szorult belé, ki is színezi. És íme, kész az agyzsibbasztó baromság:

(Megjegyzendő tézisünk, ámbátor nézzük el, ha nem idézem tűpontosan, de nem vagyok én reklámügynökség... Szóval, a tézis: a nemszaporodás a férfiak privilégiuma.)

(Rövid figyelmeztetés: Az alábbi történet fikció, kérjük ne vegyék komolyan! A történet írása során egyetlen férfi, nő és hivatali alkalmazott sem sérült meg, a szerző elhatárolódik a bármelyik csoport iránti heves gyűlölettől.)

Úgy kezdődött az egész, hogy X és Y - egy nő és egy férfi, ne bonyolítsuk a dolgot holmi nevekkel és egyéb flancos kiegészítőkkel, mint személyiség, élettörténet!

Tehát X és Y elhatározta, házasságot kötnek. Nem vágytak ők erre különösebben, együtt éltek már vagy tíz éve, nem hiányzott nekik egy papír is erről. Egészen addig, mígnem ráébredtek, anélkül be se mehetnek a másikhoz a kórházba, mert ők hivatalosan senkik sem egymásnak. Így aztán megszületett a döntés, X és Y elzarándokolt az illetékes hivatalba, hogy tető alá hozzák a projektet.

A hivatalban a morcos arc, ami először fogadta és faggatta őket céljukról, rögvest mosolyra váltott, hogy meghallotta a bűvös szót, és menten az épület átellenes felébe terelgette őket, akárcsak a kiskacsákat. Oda, ahol egy picuri, műanyag elemekkel leválasztott doboz állt. Oldalán nagy betűkkel az állt: HÁZASSÁGI SAROK.

Az arc közölte, máris jön a kolléganő, s távozott.

Ekkor X megjegyezte, újból a betűket bámulva:

- Nekem a sarokról valahogy nem a házasság jut eszembe.

Y meg se szólalhatott, mézes-mázos hang felelt helyette:

- Ó, igen, sajnálom. Tudják, a marketingesünk még kezdő, de már kértük, hogy javítsák át ficakra.

X felvonta szemöldökét, Y próbált nem röhögni. Mézeske nem hagyott nyugtot nekik, máris betuszkolta őket a dobozba, ahol egy apró asztal és három szék állt. Látva ügyfelei félénkségét (azaz iszonyát, de nem volt túl jó az érzelmek, jelek dekódolásában) hozzátette:

- Így sokkal intimebb a légkör, nyugodtan tudunk beszélni.

- Éppen elég nekem, ha az otthonunkban intim a légkör - morogta Y.

Mézeske megdermedt mozdulat közben, ujjai a klaviatúra fölött rebegtek, pupillája kissé kitágult, ajka elnyílt, de a hang elveszett. Aztán, hogy nem sikerült feldolgoznia a megjegyzést és egyszerűen a linóleumra hajította, végre ujjai elérték és püfölni kezdték a billentyűzetet. Darálni kezdte a megszokott szöveget és elkérte adataikat.

X és Y igyekezett fegyelmezetten, higgadtan, érthetően válaszolni, hogy minél előbb végezhessenek, mégsem tudták megállni, hogy hátra-hátra ne pislogjanak, oda, ahol kijuthatnának a dobozból.

Eleinte még csak unalmasak voltak a kérdések, majd egyre kínosabbak, például a szexuális életükről. Amikor hangot adtak nemtetszésüknek, mondván, nem terapeutához jöttek, csupán házasodni szeretnének, Mézeske ismét lefagyott, s amikor újraindult, nem is emlékezett panaszukra, zavartalanul folytatta az utolsó témával.

- Akkor már csak az utód kérdésköre van hátra - jelentette be.

X elsápadt.

- Mi? - meglepett kérdése süket fülekre lelt, lepattant róluk és valahol a ronda linóleumon, előző társai mellett szétterült.

Y azonnal tiltakozott:

- Eszemben sincs utódot vállalni.

Ezt Mézeske meghallotta, ráncolta homlokát egy picit, majd egy újabb ablakot nyitott meg a gépen.

- Értem. Akkor viszont ez egy kicsit hosszabb lesz. Ki kell töltenünk a kedves menyasszonya szaporodására vonatkozó kérdéseket.

- Már miféle kérdéseket? Ha én nem vállalok gyereket, nyilván ő se - ellenkezett Y.

- Egyáltalán, mi közük hozzá? - így X.

Mézeske ráncai megsokasodtak, félő volt, túlcsordulnak arca keretein s a linóleumon végzik, X szavaival egyetemben.

- Ez az eljárás. A menyasszonyának pedig biztosítani kell a szaporodáshoz szükségeseket.

X és Y egy emberként hördült fel:

- Magának elment az esze!

Mézeske fülei e szavakat is a linóleumra száműzték.

- Akkor tehát több lehetőség közül választhat uram. Magukhoz vehetnek egy második férjet, aki alfa lesz a gyermeknemzéssel...

- Hogy mi lesz? - nyikkant X, mire Mézeske ráförmedt:

- Hagyja abba a hisztériát! Összemocskolja a linóleumot! - majd mosolyogva visszafordult Y-hoz.

- Találhat vagy kérvényezhet a hölgynek egy donort is, aki közösül vele a kívánt eredmény eléréséig, amennyiben ez sem megfelelő, elég ha a spermáját lefejik, és az erre specializálódott intézményben megtermékenyítik vele a menyasszonyát.

- Én válasszak? Kizárt dolog. Semmit se választok. Mégis hogy gondolják ezt? - méltatlankodott Y. - Nem akarunk gyereket és kész.

- Ilyen opció nincs, uram - mantrázta Mézeske minden egyes mondat után.

- És mégis akkor hogy vegyem el?

- Sehogy. Rendelkezni kell a szaporodásáról.

- Aztán?

- Aztán elveheti.

- Nem erre gondoltam. Mégis mi lesz a gyerekkel? Mi neveljük, mikor nem akartuk?

- Akkor elválnak, és a hölgy neveli. Ez nem az állam dolga.

- Ez esetben házasodjon az állam, és éljen szexuális életet önmagával - zárta le a kérdést Y és az ajtóban várakozó X-et kézen fogva távozott.

Mézeskét letört merengéséből egy idősebb kolléga szavai ébresztették:

- Menj, igyál egy kávét, és szólj a takarítóknak, hogy mossák fel a linóleumot!

Mézeske engedelmesen odahagyta a dobozt, közben annyit motyogva elkenődötten:

- Nem lenne egyszerűbb, ha azt mondanák, hogy a nemszaporodó férfiaknak nem lehet nőjük sem?

A kolléga hiperventillálva felvisított:

- Hova gondolsz? Az sértené a férfijogot!