Vég és értelmezés
Hotarubi no Mori e
Ez kivételesen (bár még lehet ilyen alkalom) nem egy sorozat, csupán egy rövidebb animefilm, ami ugyanakkor több, egymással összefüggő témát is rejt magában, mint a vég, a szerelem, az élet, az idő hatása ezekre, ezek értelmezése. Egy tömör, apró kis ékkő, amiről a legtöbbek első benyomása mindösszesen annyi, hogy szomorú a vége. Én nem lennék ebben ennyire biztos, de ne rohanjunk előre!
A történet szerint Takegawa Hotaru, egy mára középiskolás leányzó, minden nyarát a vidéki rokonoknál tölti, ahol a település közelében fekvő hegy erdejéről úgy tartják, szellemek vagy szellemszerűségek lakják. Ezekről a lényekről és a helyről persze többféle mendemonda kering a lakók közt.
Hotaru még hatévesen elcsatangol és rendesen eltéved e mesék övezte erdőben, és persze amint ráébred elveszettségére, kétségbeesik és sírva fakad. Szorult helyzetéből egy maszkot viselő férfialak menti ki, aki állítása szerint maga is szellem és ha egy ember megérinti, megszűnik létezni, teste szertefoszlik, megsemmisül.
A kislány összebarátkozik vele és sok nyáron át lesz társa, barátja a furcsa fiatal férfinek, aki igazából egy átokkal élő ember. Az idő kérlelhetetlenül telik, és Hotaru hozzánő Ginhez, úgy testben, mint lélekben. A kapcsolatukban új hangok jelennek meg, új problémák és érzelmek. Hotaru várja, hogy felnőtt legyen, hogy konzerválhassa kissé esetlen és hiányos, de számára fontos kapcsolatukat, míg Gin egyre kevésbé látja ennek értelmét, jövőjét, hisz egyetlen vágya, hogy legalább egyszer a karjaiba zárhassa a lányt.
Valójában mindketten pontosan tudják, az idő nem áll meg, és ezzel együtt a vég egyre közelebbi, és még így is olyan hirtelen. Első hivatalos, az erdőben a szellemek fesztiválján tartott randevújukon, Gin reflexből egy éppen megbotló fiú után nyúl, el is kapja. Csakhogy a fiú ember, mint máskor is, valószínűleg beszökött a szellemek közé, így Gin percei megvannak számlálva. Mégis boldog, mert végre először és utoljára magához ölelheti Hotarut.
Nos, mint említettem, a legtöbb reakció e történetre az volt, hogy szörnyű, szomorú, sírós. Kétségtelenül nem egy hagyományos, amolyan boldogan éltek, míg meg nem haltak happyending. Van benne szomorúság? Nem tagadom, mégse ez volt az alapvető, domináns érzelem számomra. Az egész értelmezés kérdése szerintem.
Egyrészt más a kultúra, amiből származik, és egész végig, alapjáratként ott rejlik az idő folyásának szólama, a minden elmúlik, minden átmeneti érzésével együtt. Minden a saját végkifejlete felé halad, és ennek egyik legelemibb példája az élet.
Másrészt ilyen dolog a szerelem is, bár még ha azt mondjuk, az végtelen is, az holtbiztos, hogy nem változatlan, hisz alakul a kapcsolat és átformálódik a két fél is az idő előre haladtával. A szerelem szempontjából annak megvallása és az első jelentős intimpillanat (nyilván itt ez elég soft verzió) egy tetőpont, sőt fordulópont. Amikor ebben vagyunk, ezt nem érezzük, de aki élt már hosszabb párkapcsolatban, az talán kapiskálja, mire gondolok, amikor azt mondom, nagyobb idő távlatából visszatekintve határozottan kimagaslik ez a pont. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy ne lenne ezentúl több magaslat, több boldogság, az azonban már egy más kontextusban, szituációban, egy másfajta kapcsolatban történik.
(Szerintem nem véletlen, hogy a régi mesékben mindig a házasság jelentette a véget, és sosem hallhatunk a továbbiakról. Természetesen, ez mára már elvesztette a jelentőségét, ma már nem fedi egymást a két pont, és egyértelmű, a valóságban akkoriban sem volt mindenki számára olyan boldog az az igen, sőt nem is a mi szerelemfogalmunk szerint mondták ki, a mesebeli viszont egy más kérdés. Merthogy ugye mesét automatikusan mindig a saját elménk, világképünk paraméterei szerint dekódolunk, legalábbis e szerint is lehetséges, ettől lesz mindig aktuális, egyszerre személyes és univerzális.)
Harmadrészt egy átokkal megnyújtott életnek lehetne-e szebb befejezése, boldogabb, mint az, hogy felszabadul ez alól? Gin, akit szülei kitettek az erdőbe meghalni, csupán azért létezik, mert a hegy királya átkot bocsátott rá, amely egészen addig életben tartja, míg egy ember meg nem érinti. Gin élete, ez az átok által létezés sokkal szomorúbb nekem, mint az, hogy Hotaru megtapasztalja a veszteséget, hisz ő még él utána is, feldolgozza és van még előtte lehetőség. Gin pedig éppen a végén szabadul fel, olyan, mintha egyetlen percre, azt a rövid időt élne valójában. Mert nehezen nevezhető puszta létezésnél többnek az, amit előtte kapott, hisz ő egy ember, aki mégis szellemként folytatja mindennapjait, anélkül, hogy egyszer is emberi érintésben lenne része.
Így érthető, hogy a szellemek nem űzik el Hotarut, hogy a végén köszönetet mondanak neki, lényegében ő ad értelmet, pozitív kimenetelt a hegy királya döntésének, annak, hogy fizikailag életben tartotta Gint. Az élet, a puszta létezés egyáltalán nem ajándék, ha ennyiben ki is merül. Márpedig ha nincs Hotaru, ha nincs az az utolsó perc, ha nincs az a felszabadulás, akkor Gin sosem tapasztalja meg azt, milyen élni. Hogy megéri-e ez a tapasztalat azt a sok évet, hiányt, esetleg szenvedést előtte? Ezt a végén tudná az megmondani, aki megtapasztalta, a döntést ellenben, hogy így belevágjon-e az életbe vagy sem, azt sohasem ő hozza meg.
Ha egyetlen szóval kéne mindezt és az animét jellemeznem, azt mondanám: keserédes. De mindenképp megéri rászánni erre a darabra az időt, netán még magunknak is értelmezni.
Hotarubi no Mori e, 2011, eredetileg one-shot shōjo manga Yuki Midorikawától. Az anime írója és rendezője: Takahiro Omori.
