Igen is meg nem is, valahogy így voltam és így maradtam a végére is ezzel a romantikus, komikus slice of life animével. Először is nézzük, miről is van szó, aztán kaptok véleményt is, miért igen, miért nem, számomra.

Adott nekünk egy 16 éves leányzó, Matsumae Ohana, aki hangos, mindent is kimond, mindenbe beleüti az orrát és kamaszként - mi mást tenne? - épp most bontogatja szárnyait, illetve az első részekben még nem annyira. Tokióban él az eléggé zűrös magánéletet élő, író anyukájával, akinek majdhogynem a cselédje, ő főz rá, és arról panaszkodik barátjának, hogy unalmas az élete, nincs benne dráma. Ez természetesen pillanatokon belül megváltozik, egyrészt barátja, Ko-chan, szerelmet vall neki, másrészt romantikájukat már csírájában megfojtja az anyuka telefonja. Kiderül, anyu pasija felhalmozott valami adósságot és most ők lelépnek, a leányzót meg lepasszolják anyai nagyanyjához vidékre.

Nagymama egy régi fogadó szigorú tulajdonosa, aki rögvest munkára fogja Ohanát. Nesze neked dráma! Ohanának bizony gürizni kell és rengeteg mindent tanulni, miközben a fogadó személyzete sem fogadja tárt karokkal. Mindemellett zajlik az élet, a fogadó is bajba kerül, aminek egy esetben maga Ohana anyja az oka, és ott van Ko-chan vallomása, amire Ohana nem ad választ. Szóval van itt minden, kérem szépen, mint a zsibvásárban; a többit nem részletezem, néhány momentum azért a későbbiekben még előkerül.

Elsőként, miért és mi nem? Két szóban (és egy igekötőben): nem bűvölt el. Hogy kevésbé boszorkányos és valamivel érthetőbb legyen: úgy működöm, ha magával tud ragadni az anime, ha igazán megfog, akkor megfeledkezem arra az időre a kevésbé tetsző vagy jó részeiről. Itt ez valahogy nem jött össze. Most akkor rossz az anime? Isten ments, az alábbiakban felsoroltak mind szubjektív, ízlések és arcul csapások kategóriába tartozó dolgok.

Dráma

Jaj, anyám! Akárhányszor Ohana ezzel a drámahiánnyal küzd, vagy drámáról beszél, az összes idegem felborzolódik és mered szanaszéjjel. Nem értem, az eredetiben is ez a szó van, de olyasmire használja, ami nem dráma, máskor meg érthetetlen, mit akar ezzel. Ki áhítozik például drámai életre?

Kamaszlányok

Nem ez az első anime, amiben ki nem állhatom ezeket a fogalmam sincs honnan vett lány karaktereket. Idegölő hangjuk van, amin vagy kiabálnak, vagy ellenkezőleg cincognak, nyafognak. A fülbántalmazáson kívül is idegesítőek, gonoszak, nyafkák, bosszantóak, és hiába van a karakterekben érték is, valahogy ez mindig úgy lelomboz, pláne ekkora dózisban. Ez az eltúlzottság egyszerűen borzalom.

Romantika

Tudom én értékelni, de itt valahogy nagyon nem. Agyon csűrik-csavarják Ko-chan és Ohana kapcsolatát, és közben még ott a fogadó szakácsa, Thoru és a tanonc, Minko egyoldalú szerelme, Thoru vonzalma Ohanához, Minko kifakadása, sértődöttsége amiért Ohana nem akar Thoruval járni. Jó isten, gyere le, de nyomban-rögtön! Ezzel a fajta romantikával engem a világból ki lehet kergetni.

Ahogy látjátok, ez mind olyasmi, ami másnak nem feltétlenül baj, és inkább a műfajhoz van köze, valószínűleg nem én vagyok elsősorban a közönsége.

Mindennek dacára értékelhető animének gondolom ezt, tehát következzenek a miért igenek:

Grafika

Nekem tetszett a képi világa, és pont.

Érdekes környezet

Kifejezetten tetszett, hogy az iskoláról áttevődött a hangsúly a fogadóra. Így érdekesebb lett a dolog, betekintést engedett egy másik világba is.

Kapcsolatok

Igen, tudom, a logika, az a fránya logika. Az előbb hordtam le a romantika részét, viszont ebből egy részletet mégis értékeltem. Ohana válasz nélkül hagyja a fiút, akitől messzire is kerül, amikor a lány egy a fogadót lejárató cikk íróját, azaz a saját anyját keresi, Ko-channal is találkozik, illetve egy másik lánnyal, aki bele van habarodva a fiúba. Ez a másik lány figyelmezteti Ohanát, csúnya játékot játszik azzal, hogy bizonytalanságban hagyja a fiút, nem ad választ. Valóban igaza van, Ohana túlzottan a saját érzelmeire koncentrál, ami ugyan korából adódóan valahol érthető, de ez egy fontos lecke, hogy működőképes kapcsolatai legyenek.

Ha a romantikus részt én nem is soroltam erősségei közé, a családi kapcsolatok annál figyelemreméltóbbak. Ott van a nagymama és az önbizalomhiányos, bizonytalan, időnként már-már idiótának tetsző fia közti kapcsolat. A férfi, Ohana anyjával ellentétben ott marad a fogadóban, de sokáig nem szánja el magát teljes szívvel a fogadó öröklése mellett, ráadásul Sui (a nagymama) nem könnyíti meg dolgát. Érezhető, hogy a férfi mennyire vágyik anyja elismerésére, ám annak akadálya inkább önmaga, hogy nem lép ki nővére árnyékából.

A legérdekesebb azonban a nők három generációja, az anyai minták kérdése. Ohana anyja és nagyanyja közt érezhető a feszültség, Sui a lányát akarta örökösének, akit ellenben nem érdekel a fogadó, sőt egyenesen utálja, hisz abban nőtt fel, egy olyan atmoszférában, ahol a vendég az első. Felnőttként mégis Suihoz hasonlóan munkájába temetkezik egyfelől, másfelől pedig elég kicsapongó életet él, a szigorúság nem jellemző rá. Ohana egyrészt kiszolgálja anyját, ugyanakkor a munkája miatt nem számíthat rá, ez az egyik oka, hogy elég pocsék a kapcsolatokban.

Lényegében Ohana anyja továbbadja ezt a kétes értékű mintát, amit ő maga is utált, és a feszültség ellenére valahogy mégis van egy elég normális kapcsolata a saját anyjával. Mi több nem is egyszer megemlíti, hogy olyan anyja akar lenni Ohanának, akit utálhat. Ez valószínűleg másnak is meghökkentő, és nyilván nem minden hibától mentes ez a hozzáállás, ezzel együtt igen erős és elgondolkodtató hatása van. Ohana anyja szerintem később meglátta az értéket, a lehetőséget Suival való kapcsolatában, és ezt az eredményt szeretné átadni Ohanának. Ezt a szabadságot, ami ezzel járt, hogy könnyebben levált és járta saját útját. Hogy ez megéri-e, jó-e? Nos, a fene tudja, megvan az előnye, és megvan az ára, kicsit hazárdjáték jellegű, hisz különböző személyiségek vagyunk, mindenesetre Ohana anyja végül is csak azt próbálja adni, amire szerinte a legnagyobb szüksége van lányának.

Az is igen érdekes momentum, hogy Ohana végül azt kívánja, olyan legyen, mint a nagyanyja. Azt mondják, ez nem is olyan szokatlan, hogy aztán ez minek köszönhető, jó kérdés. Nyilván nem is mindenkire jellemző, hogy sok szempontból a nagyszülő legyen a példakép, vagy az a minta, amit megörököl és magáévá tesz, de létező jelenség. Jó ideig magam is azt hittem, ebbe a kategóriába tartozom, ám ez idővel nálam elhalványult, változott.

Fejlődés, változás, álmok

Ha már változás és kívánság, akkor jöjjön az abszolút befutó motívum és témakör.

Kanyarodjunk egyet! A fogadónak is otthont adó városka fesztiválja lesz a történet csúcspontja, ahol minden összefut, összeérik és egy új út veszi kezdetét. Ezen a Bonbori fesztiválon a szentélytől, meghatározott útvonal mentén lámpásokat raknak ki, hogy mutassák az utat az istenségnek, aki mellesleg menetközben összegyűjti a lámpásokra aggatott kívánságokat, az álmokat, amire az emberek vágynak.

Egyrészt nekem nagyon vonzóak ezek a szertartások, jóllehet egyértelmű, hogy nem arról van szó, hogy az ember aztán ülhet a babérjain várva a csodát, mégis részben egyféle pszichés élmény, segítség, részben pedig ennek apropóján az ember elgondolkodik az életén, hová tart és hasonlók. Mindemellett még jó, színes élmény is, ellentétben a mi kultúránk maradék nem túl vonzó, unalmas, száraz és rideg, sokszor kiüresedett szertartásaival. (Nyugodtan lehet ezzel vitatkozni, ez is csupán személyes érzés, meglátás.)

Másrészt itt, ezzel válik kiteljesedetté Ohana és a többiek fejlődése, változása, melyet hol nyíltabb, hol kevésbé explicit formában nyomon követhetünk az anime részeiben. Bár érezhetően Ohanára, illetve kortársaira van kihegyezve a történet, elvégre a legviharosabb(nak megélt) változás a kamaszkor, fontos a fogadó változása is mint üzleté, illetve annak a közösségnek, a tagoknak a változása, akik azt üzemeltetik. Hiszen a kamaszkor még csak a kezdet, az élet nem áll ott meg, ahol az végződik, később is jönnek fordulópontok és azokhoz is egy-egy folyamat visz el.

Sosem vagyunk készen, a halálunkig úton vagyunk. Hogy milyen úton, az sok mindennek függvénye. Az biztos, az út ritkán egyenes vagy kitérő nélküli. Van úgy, hogy a folytatásához el kell hagynunk egy időre, akárcsak szereplőink a fogadót, még ha tudjuk is, az álmunkhoz az az út vezet. Sokak kívánsága kapcsolódik a fogadóhoz, melyet Sui és férje annak idején a saját álmukként nyitottak, építettek fel, ahhoz azonban, hogy ezt az álmot immáron a sajátjuk részeként továbbvigyék mindenkinek tanulóútra kell kitérnie. Hogy aztán onnan visszatérnek-e vagy másfelé kanyarodnak végül, azt sosem tudjuk meg, de bármi lehetséges (meg annak az ellentettje is).

Hanasaku Iroha, 2011, anime, P. A. Works, rendező: Masahiro Andō, író: Mari Okada, karakterdizájn: Mel Kishida.

kép: https://en.wikipedia.org/wiki/Hanasaku_Iroha