Most ért a találka helyre, eltartott egy darabig, míg barátja elfuvarozta idáig ebben az esőben.

A lány ott várta már, ám amikor köszönt neki, ő még akkor is az esernyő ívéről tenyerébe csorgó esővel volt elfoglalva, bár köszönését viszonozta.

Ez kicsit elbizonytalanította, nem tudta, hogyan tovább; és akaratlanul is eszébe jutott barátja intése: A te dolgod, haver, te tudod, mit akarsz, de azt beszélik, a csaj kicsit... tudod, flúgos.

Megrázta fejét, hogy elűzze ezt az  ostobaságot, mire a lány megszólalt:

- Majd te eldöntöd, de a barátodnak, aki hozott, igaza van, amennyiben flúgosnak nevezzük azt, aki szeret elgondolkozni olyasmin is, ami annyira egyértelmű és természetes, mint az eső.

Először képtelen volt megszólalni, mert egyszerűen lenyűgözte ez a kettősség, ahogy ez a lány olybá fest, mint aki itt sincs és mégis ennyire tudatában van környezetének. Olyan volt, akár valami lehengerlő szuperképesség. Aztán megkérdezte:

- És mit gondolsz az esőről?

- Lássuk csak! Elsőként a vidéki nagybátyám jut eszembe, aki hol imádja, hol végtelenül gyűlöli aszerint, hogy épp szükséget szenvednek a növényei vagy ellenkezőleg, már elrohasztja őket a sok víz. Érdekes, nem? Mindenről aszerint ítélünk, hogy nekünk jó avagy sem.  A jót s a rosszat pedig a mi életünkhöz mérjünk. A nagybátyámnak azért fontosak a növényei, mert azokból s azok által él, ki hibáztathatja hát ezért?

Ekkor a lány elhallgatott úgy fél percre, ő nem szólt semmit, várta a folytatást, kíváncsi volt, mi jön még.

- A számokból és életmódunkból adódóan azonban a legtöbb ember nem ezért nem szereti az esőt, sőt azt hiszem, még a nagybátyám gondolatainak mélyén is más van. A bizonytalanság. A leginkább a napsütést szeretjük, ám még a felhős, szürke ég alatt is jó, mert megvannak az élek, a vonalak, a határok, amelyek az esőben elmosódnak, és ez félelmetes. Annyira félelmetes, mint szégyellni valóak az előtörő könnyek. Ha rám jött a sírhatnék, a nagymamám mindig azt mondta, sírjak csak, a sírás ugyanis megtisztulás, megszabadulunk valamitől, és helyet adunk valami másnak. Talán az esőt is lehetne így nézni, hogy a most elmosódó körvonalak - nem is tudom - intő jelek, hogy ideje egy kicsit megtisztulni és újjárendezni a vonalakat. Mármint persze képletesen - tette hozzá még gyorsan.

- Nem is gondoltam másként - felelt rá ő, majd kinyújtotta a kezét. - Akkor sétálunk egyet ebben az elmosódott világban?

A lány meglepődve pillantott rá, aztán aprót bólintva tenyerébe csúsztatta vizes, áthűlt kezét.

https://www.deviantart.com/yuumei/art/Blurred-Lines-803584332