Ez egy rövid, a sengoku éra végén játszódó, azt bemutató anime. A Sengoku basarával ellentétben itt a történelemhez hűbben zajlanak az események, bár természetesen nem mentes a fikciótól teljesen.

Toyotomi Hideyoshi ugyan befejezi Japán egyesítését, ám ezt követően hamar meghal, fiát és klánját Tokugawa Ieyasura és Ishida Mitsunarira hagyja. Nem telik el sok idő, mire egy szinte semmiségnek tetsző dologból villámgyorsan kibontakozik a konfliktus a két fél között, és mindketten azt mondják, a Toyotomi klánért teszik, amit tesznek.

A Sanada fivérek, Yukimura és Nobuyuki útjai is elválnak, míg Nobuyuki Ieyasut támogatja, addig Yukimura Mitsunari oldalán marad. A sekigaharai csatában azonban Ishida Mitsunari vereséget szenved, miközben Yukimura a saját kastélyuknál, Uedánál tartja fel a bátyját és Ieyasu fiát, Hidetadát, akik az utánpótlást, a lőszert és az ágyúkat vinnék a csatába.

Ezzel azonban még nincs vége a harcnak. Bár Mitsunari halott, az Uesugikat Nobuyuki meggyőzi, álljanak át, ne álljanak ellen és vezessék pusztulásba népüket, a száműzött Yukimura pedig eldönti, nem fog többé lándzsát, Toyotomi Hideyori emberei hadba vonulnának, nem akarják megadni magukat. Ráadásul kibújik a szög a zsákból, Ieyasu, aki eddig Toyotomi alattvalónak vallotta magát, most átadja a sóguni címet fiának, egyértelművé válik, nincs szándékában visszaadni a hatalmat Hideyorinak, a Toyotomiknak. Ez viszont nem egy szövetségesénél kiveri a biztosítékot, akik az újjáéledt, harcikedvét visszaszerző Yukimurával együtt Oszakába, Hideyorihoz gyűlnek. Ebben a városban vívják meg, két szakaszban, télen, majd azt követő nyáron az utolsó csatát. A kimenetel nem titok, hisz a következő nagyjából kétszázötven év a Tokugawa sógunátus kora.

Igazság szerint ez az anime nem kiemelkedő, még azt sem feltétlenül mondanám, hogy jó, a grafikája nekem nagyon nem tetszett, a történet nem tartogat semmi meglepetést, végig tudni lehet, mi fog történni. Egészen a végéig nem éreztem úgy, hogy erről írni fogok, hogy megérné. Mégis ezt olvassátok, tehát adja magát, csak volt valami, ami megfogott benne, ami megváltoztatta kezdeti álláspontom. Hogy mik voltak ezek? A legegyszerűbben két-két szembenálló félen keresztül írhatóak le.

Ieyasu és Hideyori

Mi volt Ieyasu? Egy áruló? Egy élelmes ember, aki kihasználta az alkalmat, hogy övé legyen a hatalom? Vagy egy Hideyoshihoz hű ember, aki teljesítette azt, amit ura már nem tudott? És Hideyori? Hős volt, aki szembeszállt az árulóval? Vagy egy ostoba, aki elpusztította önmagát és klánját, szövetségeseit?

Nos, az anime válasza egészen gyönyörű, mindketten ugyanazt teszik, pontot tesznek Hideyoshi álmának végére, elérik, hogy valósággá válhasson, ehhez viszont egy kegyetlen lépést kell tenni, hogy a régi elpusztíttassék és az új valóban megszülessék és felnövekedhessék. Ehhez kell az utolsó csata, hogy Hideyori és a hozzá hasonlók meghaljanak, hogy azok maradjanak, akik "felesküdtek az újra", de legalábbis hajlandók hátralépni és csendesen elmúlni.

Ez, ebben a formában kétségtelenül egy szép fikció, egy erőteljes kép. Az azonban, hogy Ieyasu maga sem lesz az új világban meghatározó, uralkodó figura, hogy címét szinte rögtön átadja fiának, egy valós és elég ritkán figyelembe vett jelenség eredménye. Egy korszakváltáshoz, egy rendszerváltáshoz sosem elegendő egy ember, sosem, mert más kell ahhoz, hogy megszabaduljunk a régitől és más ahhoz, hogy az újat megálmodjuk, hogy felépítsük és megszilárdítsuk. A sengoku érában ez a sor hosszú: Nobunaga, Hideyoshi, Ieyasu és az utódja. Egy ember, egyetlen személyiség képtelen mindezt végigvinni.

Ehhez kapcsolódó, fontos momentum az, amikor az Oszakába igyekvő támogatók megállítására Ieyasu jelöli ki a felelősöket, azt is, hogy kivel kell megküzdeniük. Nem enged Masamune és Takatora kérésének, méghozzá azért nem, mert ideje, hogy hadvezérből politikussá legyenek, ami lehetetlen, ha azzal küzdenek meg, aki jobban kielégíti harci vágyukat.

Nobuyuki és Yukimura

Ha egyszerűen akarjuk megfogalmazni, a Sanada fivérek közül egyértelműen Nobuyuki a politikus, míg Yukimura ízig-vérig harcos, hadvezér. Jó-jó, hol itt a lényeg, az új az előzőekhez képest? Máris mondom. Nem ők irányítanak, ők az egyszerű emberek, akik választás elé kerülnek.

Egy, aki túlél, akinek célja, hogy magát a klánt megőrizze, aki ennek érdekében alkalmazkodik, és egy, aki harcol, aki nem a fizikai létüket, hanem a klán harcos becsületét, büszkeségét akarja megőrizni, aki ellenáll, nem hajlandó változni, aki hűséges. (Valójában úgy gondolom, mindketten hűek önmagukhoz.)

Ez az új, a kulcsszó: alkalmazkodás, mindenkinek ismerős, a túlélés záloga, az evolúció alapja, napjaink felturbózott világának felkent atyaistene. Akkor miért nem Nobuyuki a hős? Mitől fogja meg jobban a többséget Yukimura alakja? Mert a túlélés evidens, mindenki azt teszi, amit Nobuyuki, kicsiben, nagyobban, így vagy úgy. Yukimura, a hős ellenben nem a létfenntartásával bajlódik, nem a piramis (a Maslow-félére gondolok itt)  alsóbb szintjein él, őt valami más hajtja, és erre szó szerint felteszi az életét. Ma már nemigen akadnak hősök, nem kapjuk fel a fejünket ilyesmire, nem hiszünk benne, sőt egyenesen ostobának tetszik. Ebben azt hiszem, szerepe van annak, hogy felértékelődött a biztonság, emellett eléggé szabadnak érezzük magunkat, és leértékelődött az életékün végigvonuló vezérfonal, olyannyira, hogy egyenesen előnyösebb, ha nincs, ha olyan rugalmasak vagyunk életünk, személyiségünk minden területén, hogy bármikor váltunk és változunk, méghozzá egyre gyorsabban.

Hogy ki/mi a jobb? Azt hiszem, ezt egyrészt a kora (az a kor, amelyben él) válogatja, mi akkor az uralkodó széljárás, norma, mi számít ellenállásnak. Másrészt személyfüggő, itt jön a képbe egyik zárójeles megjegyzésem, miszerint mind Nobuyuki, mind Yukimura hűek önmagukhoz, mindenkinek megvan a maga aránya a változás és a hűség, kitartás terén (merthogy azért ez nem vagy-vagy, ami az életünk minden szegmensében ugyanúgy érvényesül), kinek mi, és ha a szerint tud élni, akkor (neki) jó.

Sengoku musou (Samurai Warriors), 2015, egy játékból adaptált anime, rendezője: Kōjin Ochi, írója: Yuka Yamada.