Eredetileg ezt az animét azért vettem fel listámra, mert a Psycho passhoz[1] hasonlónak mondták. Én ugyan nem láttam benne ezt, ettől függetlenül valóban érdekes és izgalmas nyomozós történetet kapunk egy tudományos-fantasztikus környezetben, bár a laikusnak szerintem messze nincs olyan jól (és érthetően) kidolgozva, mint a már említett Psycho pass, ahogy hiányzik belőle a komoly, több rétegű rendszerkritika is. Mindez azonban nem baj, nem ez a közege és célja, én legalábbis úgy érzem. Nemcsak, hogy nem baj ez a homályosabb, kevésbé kimondott dolgokkal operáló világ, egyenesen illik hozzá, tekintve, ez egy másféle történet, másféle területre fókuszálunk.

De mire is? Mindjárt mondom.

Rögtön bedobnak minket a mélyvízbe, a főszereplő fickóval együtt, akinek nincsenek emlékei, ráadásul a teste is darabokban egy szintén szilánkjaira esett világban, ahol aztán először többé-kevésbé összerakja magát, majd lel egy női holttestet. Amint megpillantja a hullát, Kaeru-chant, eszébe jut neve (Sakaido) és hogy egy zseniális nyomozó, akinek az a feladata, hogy megoldja az ügyet, hogyan halt meg ez a fiatal nő és ki ölte meg. Ez persze korántsem egyszerű. Merthogy - tudjuk - a valóságban sem minden az, aminek látszik, ez viszont még csak nem is a valóság, vagyis nem a materialista értelemben vett valóság, a világ, ami minket körülölel. Sakaido sem Sakaido.

Ez a világ, amit forrásként emlegetnek, valaki másnak a hátrahagyott és begyűjtött gyilkos szándékából alkotott id, azaz tudatalatti, amelyből az arra alkalmas személy segítségével hasznos  információkat szerezhetnek, hogy lesitteljék az adott sorozatgyilkost.

Ez az alkalmas személy nem más, mint az egykori nyomozó, aki maga is sorozatgyilkossá lett, Narihisago Akihito, de a forrásba lépve elfelejti énjét és Sakaido lesz.

Itt állunk meg először, ugyanis számomra ez az egyik érdekes része ennek az animének, amit tovább lehet gondolni, és ezért sem baj, hogy kevésbé kidolgozottnak, homályosabbnak tetszik a Psycho pass mellett. Mert hát milyen is legyen egy alkotás, amiben emberek tudatalattijának újraalkotott világába lépünk? Természetes, hogy ezek a helyszínek furcsának, bizarrnak tetszenek. És bizony nagyon alapos munkát végeztek az alkotók.

Sokféle sorozat van gyilkosokról, sorozatgyilkosokról és nyomozásról, nem egy olyan, amiben az elkövető pszichológiai elemzését is felhasználják, hiszen (főként a sorozatgyilkosoknál) rendszerint van valami olyan előzmény, valami az élettörténetben, ami megmagyarázza, miért pont azokat, miért úgy és a többi. Olyat azonban én még nem láttam, ahol mindezt nem a múltban, nem kívülről akarják megfejteni, hanem belülről, méghozzá elménk egy olyan részében kutakodva, ahova még nekünk sem egyszerű a belépés. (Nem véletlen, hogy az idben Narihisago Sakaidóként van jelen és nem sokat tud magáról, lényegében csak a program/küldetés végrehajtásához szükségeseket. Ahogy az is figyelemreméltó részlet, ha a saját idjében tudatára ébred, emlékszik valódi nevére, személyére hatalmas vihar csap le.)

No,de mégis mit lehet kezdeni egy nyomozásban a tudatalattival, ami ráadásul messze nem olyan könnyen érthető, hisz merőben másképp működik, mint tudatunk? Nagyon is sok mindent, sokkal többet árul el, mint azt gondolnánk, nagyon sok mindent tárolunk ott, sok tettünk, reakciónk mozgatórugóját, és ez alól a sorozatgyilkosok se kivételek. Hogy érthetőbb legyen, mondok példát: biztos volt már, hogy magadon vagy egy hozzád közelállón azt vetted észre, valamit túlreagál vagy olyat tesz, amitől egyenesen úgy érzed, mintha nem is ő lenne. Persze, egy-egy ilyen elszórt példa még nem perdöntő, elvégre néha tényleg csak pocsék napja van az embernek, de ha ez ismétlődik, plusz van olyan változó, ami állandó szereplő, akkor ott van valami kiváltó ok, ami a tudatunk számára láthatatlan, már nem felidézhető, ami mégis működésbe lép. (Épp ezért naiv, megmosolyogtató dolog a hiedelem, mindent képesek vagyunk irányítani. Az egy dolog, hogy igen, bizonyos mértékig és nem kevés munkával lehet ezen alakítani, de az az igazság, hogy még önmagunknak sem vagyunk teljesen urai.)

Hogy visszatérjünk az animéhez, egy másik példa: az első sorozatgyilkos, akivel dolgunk akad valójában ugyanazt teszi az emberekkel, amit magával tett, lyukat fúr a fejükbe, azt hiszi, megszabadítja őket, pedig ő a kevés kivételek egyike, akik túlélték ezt a "beavatkozást" (mondjuk senki se próbálja ki se otthon, se máshol), mert ő így megszabadult a számoktól (arithmomániás). Ez talán extrém példa, de tény, sok esetben a gyilkos másokra vetít ki belső dolgokat (mint amiként azt mi magunk is megtesszük), mást használ, hogy helyettesítőként vele teljesítsen be, ismételjen valamit, és ez vagy ennek egy része egyáltalán nem tudatos.

Természetesen Narihisagóék megoldják az ügyet, kézre kerül a gyilkos, csakhogy forrásában felbukkan egy alak, akit már más sorozatgyilkosnál is láttak. Ez a rejtélyes alak mindig ugyanúgy jelenik meg, ami kizárja, hogy egy kollektív tudattalan[2] elem legyen, egy valós személy, akit John Walkernek neveznek el a nyomozók és mint később kiderül, azért jelenik meg több gyilkos elméjében, mert ő "teremtette" őket, az ő befolyására kezdtek el gyilkolni, csakhogy senki sem találkozott vele a valóságban, akkor mégis hogyan?

Egyikük állítja, egy álomban találkozott vele, és ott van több forrásban, több ember tudatalattijában, tehát - mivel ilyen forrást kreálni és abba belépni, nem egy hétköznapi dolog még az anime világában sem - adja magát John Walker a szervezet tagja, olyan, aki ehhez a technológiához gond nélkül hozzáfér. Mégis milyen okból kreálna egy sorozatgyilkosokat hajkurászó szervezet tagja sorozatgyilkosokat? Az, hogy maga sem épelméjű, -lelkületű, egyértelmű, ezen felül azonban ezekkel a teremtményeivel támasztja alá, szükséges a munkájuk, amihez ráadásképp egy fiatal lányt is felhasználnak és tönkretesznek. (Ennek mikéntjét vagy John Walker kilétét nem árulom el.) Meglepőnek, elborzasztónak tűnik ez az eljárás, és itt van körülöttünk. Nem, nem abban a formában, hogy valaki gyilkosokat gyárt, vagy valamiféle háttérhatalmak irányítanának, itt zajlik az orrunk előtt, nincs benne semmi titkos, csak így vagy úgy becsomagolják. Reklámok, a boltok polcai, a média, a különféle trendek mind-mind ugyanazt teszik, befolyásolnak, elérik, hogy szükséged legyen arra (legalábbis így érezd), amit ők akarnak, amiért megfizetik, rengeteg ilyen dolgot kreáltunk és kreálunk a mai napig.

Még azt sem lehet mondani, hogy a tudatalattinkba nem igyekeznek beférkőzni, hisz sok marketingfogás alapszik ezen, továbbá nem is olyan nehéz azt. Elég, ha - főleg kiszolgáltatottabbként, olyankor, amikor helyzetedből adódóan könnyebb befolyásolni - sokszor elismételnek valamit. Gondoljunk bele, hányan szenvedünk azoktól a mérgező dolgoktól, amit gyerekkorunkban sok esetben egyenesen a szüleinktől hallottunk, hányan járnak terápiára, mert nem értik, hol romlik el mindig a kapcsolatuk, vagy miért vallanak folyton kudarcot? Ahol aztán kiderül, hát persze, hogy így van, a tanulékony, engedelmes tudatalattink még mindig azt hajtja végre, amit belé sulykoltak, hogy nem kellesz senkinek, hogy nem lehet szeretni, hogy hülye vagy, neked nem sikerül semmi.

Ne álljunk meg itt, ne csak a gyerekkorról beszéljünk! Ott az animében a példa. Narihisago felnőtt, amikor John Walker őt is erre az útra tereli. Szigorúan véve egyetlen embert ölt meg, azt a gyilkost, aki agyonverte a tizennégy éves lányát, ami után még a felesége is öngyilkos lett. (És valljuk be, ez valahol érthető.) Csakhogy később a programban, a munkája során szerzett információkkal sorra öngyilkosságra készteti a mellette bebörtönzött, elfogott gyilkosokat, akaratán kívül, egy társának el is mondja, nem tudja, mi készteti őt erre, csak jön.

Zárásképp, hogy ne érezzük magunkat teljesen eszköztelennek, nem reménytelen azért a helyzet, nehezen, de felül lehet írni a tudatalattink programját, vagy annak egy részét, erre szintén Narihisago a példa, egy alkalommal olyan forrásba kerül, ahol az idő még azelőtt jár, hogy a lánya és felesége meghalt volna, itt pedig a múlthoz hasonlóan megleli a gyilkost, és igen brutálisan bántalmazza, de nem öli meg. Ettől persze a valóság nem változik meg, nem az a lényeg, hogy az elkövetett tett semmisé legyen, az lehetetlen, hanem az, hogy ezúttal egy saját, tudatos döntést hozzon és valósítson meg. A múltat nem lehet átírni, azt azonban, ami belőle megmaradt és teher, folyamatos akadály, azt képesek lehetünk újraírni, mert ma már nincs szükségünk rá, (már) nem igaz. (Persze, ezt mondani százszorta könnyebb, mint megtenni.)

ID: Invaded, 2020, eredetileg is anime, melynek írója: Ōtarō Maijō, rendezője: Ei Aoki.

[1] lsd.: https://aoisakura.blog.hu/2017/04/11/tokeletes_tarsadalom_904

[2] Jung által bevezetett fogalom, olyan elemekről van szó, melyek egyetemesek, mindenféle kultúrában és emberben megjelennek, amin ha úgy tetszik osztozunk, azonban - bár vannak hasonlóságok - kizárt, hogy hajszálpontosan ugyanolyan formát, alakot öltenének.