Az olvasás mindig utazás. Egy másik világot ismerünk meg, ami lehet abszolút fiktív, de valós is. A Gendzsi szerelmei a nagyjából ezer évvel ezelőtti Japánba kalauzol el minket, ahol az udvari és az ahhoz közelálló (vagyis az elit) élettel ismerkedhetünk meg.

Címszereplőnk, Gendzsi az éppen uralkodó császár fia. Anyja, a császár egyik hölgye, aki támogatottság híján nem a legrangosabb. Ez a probléma a könyvben többször felmerül majd különböző hölgyek esetén, mindig szüksége van arra, hogy családja (esetleg gyámja) ne csak nemes legyen, de bírjon hatalommal is. Ráadásul a császár hölgyei közt állandó a rivalizálás; Kokiden, aki a leendő trónörökös anyja, nem veszi jó néven, hogy e bizonyos nő a császár kedvence, sőt mi több Gendzsi születésével az ő és fia pozícióját is veszélyezteti. Sokat azért nem kell aggódnia. Egyrészt a hölgy igen korán meghal, másrészt a császár – mivel tudja, milyen nehéz lenne a fiú sora támogatók nélkül – közrendűvé fokozza le. Innen a neve is. Az eset nem kirívó, szokás volt, hogy némely császári herceget így lefokoznak, s ezek megkapják a Minamoto (más olvasatban Gendzsi) nevet.

A könyv ennek a bizonyos Gendzsinek az életét (khm… leginkább hódításait) mutatja be, de nem fejeződik be halálával, hanem folytatja a család többi részével, leginkább két fiúra, Nioura és Kaorura kihegyezve. Ami különös lehet, mert Niou valójában az unokája, Kaoru pedig nem a vér szerinti fia.

Nos, ennyit a történetről. Természetesen néhány epizódról lesz szó, de újraírni nem szeretnék egy ekkora lélegzetvételű regényt, ami ráadásképp rengeteg szereplőt vonultat fel.

Ahogy említettem, ne várjuk, hogy kétkezi munkások dolgos mindennapjairól kapunk képet. Császári sarjak és nemesek élik világukat egy igen békés korban, ami egyébként a japán történelemben ritkaság számba ment. Annál jellemzőbbek voltak a bábcsászárok. Hasonlót mutat be a könyv egyetlen nagy közéleti tragédiája, mely Gendzsit és táborát sújtja.

Amikor Gendzsi apja, a császár meghal, a trónörökös (Szuzaku, Kokiden fia) még túl fiatal, helyette a jobb felőli miniszter (Szuzaku nagyapja) irányít. Mind ő, mind Kokiden szemében idegesítő szálka Gendzsi, akit hamarosan száműznek, egyik afférját felhasználva. Gendzsi ugyanis viszonyt folytat Szuzaku egyik hölgyével, ami bűnnek számít.

Általánosságban elmondható, hogy ezen az epizódon kívül a férfiaknak semmi gondja nincs, ami ne a nők miatt lenne. Egyébként mindenki halad előre a ranglétrán, éli életét, zenél, vigad a számtalan ünnepség egyikén, de a nők gondot okoznak. Mert nem viszonozzák szerelmüket. Mert a lányaik, akiknek meg kell találni a megfelelő partit, aki ezentúl gondoskodik róluk. Mindkettőre példa a következő részlet: Szuzaku már lemondott császárként szeretne végleg elvonulni a világtól. Mind férfiak, mind nők esetében találkozunk ezzel a buddhista gyakorlattal, amikor élete végéhez közeledve az ember szerzetesnek vagy apácának áll és teljesen belemerül a szent szövegekbe. Ezt megteszik akár fiatalon is, főként ha súlyos betegek. Ám az egykori császárt még fűzik kötelékek a világhoz (ez akadályt jelent a vallás szempontjából), aggódik lányai miatt, legfőképp a Harmadik Hercegnő miatt, akinek senkije sincs. Ezért megkéri Gendzsit, hogy vegye el és gondoskodjon róla, ami meg is történik. Csakhogy Kasivagi (Gendzsi barátjának, Tó no Csúdzsónak a fia) beleszeret a lányba és addig-addig kerülgeti, míg együtt töltenek egy éjszakát, ám a hercegnő sosem viszonozza érzelmeit. Ezután születik meg Kaoru, aki valójában Kasivagi fia. Az esetről tudomást szerez Gendzsi, de eltussolja. Ennek ellenére a hercegnő apácának áll, Kasivagi pedig hamarosan meghal bánatában. Egyébiránt Gendzsi maga is volt házasságtörő, méghozzá éppen apja egyik hölgyével, Fudzsicubóval folytatott röpke viszonyt, amiből a Szuzakut követő Reizei császár született, ám az igazat ott is eltitkolták. Így lesz igaz a jóslat, amit Gendzsinek mondtak, miszerint mindhárom gyermeke igen sikeres lesz: egy császár (ez Reizei), egy császárné (őt csak akashi-lányként emlegetik) és egy miniszter (Júgiri).

Térjünk vissza a férfi gondjaira, amik között szerepel még a nők féltékenysége. Ritka dolog a monogámia ugyanis, van, akinek feleségből is több van, de még ha abból csak egy is van, a férjnek akadnak más alkalmi vagy hosszútávú hölgyei. Még az igen visszafogott Júgirinek is vannak mástól is gyermekei nemcsak feleségétől. Ahogy Kasivagi és fia, Kaoru is megnősülnek, mindketten egy Második Hercegnőt vesznek el, ám mást szeretnek, akit nem érnek el. Valahol természetes is, ha előfordul, hogy a nők féltékenyek a másikra, viszont van olyan is, amikor ez az érzelem veszélyes méreteket ölt. Ennek legékesebb példája Gendzsi rokudzsói hölgye, akinek lelke még életében elkóborol és megtámadja a férfi első feleségét, Aoit. A nő meg is hal. A rokudzsói hölgy pedig mind életében, mind halálában bántja Gendzsi hölgyeit, későbbi feleségét, Muraszakit (nem azonos a szerzővel) is megszállja.

Ha már megszállás, akkor érdemes szót ejteni a vallással és babonákkal kapcsolatos elemekről. A gonosz szellemek általi megszállás igen gyakori, van, hogy halált hoz, de olyan is előfordul, hogy csak elvezeti máshová az áldozatát. Mivel (talán jobb híján) ezt sejtik a legtöbb betegség mögött, ilyenkor papokat hívatnak, felolvasásokat és különböző szertartásokat rendelnek el. Ugyanez a módi szülés és halál esetén is, valamint a gyászidőszakban és annak leteltével, évfordulóján. A vallási életre jellemző mind a buddhizmus, mind az eredeti japán hitvilág, a sintó. Érdekes, hogy a két nagy sintó szentélyben (Kamo és Isze) csak császári hercegnők lehettek főpapnők, valamint az ott töltött időről úgy beszélnek, mint amit a Jó Törvénytől távol töltöttek. Vagyis a sintó és a buddhizmus itt mintha szemben állnának egymással.

Rengeteg további apró adalékkal szolgál a könyv, hogy néhányat elősoroljak: elzárkózásban kell lenni bizonyos időszakokban, például ha valaki beszennyeződött, mert a házban meghalt valaki, érintkezett a halállal. Ilyen még hogy sok mindenhez, mint a hajmosás, a házasság szerencsés nap kel, amit a csillagok alapján mondanak meg, de a csillagok olykor elzárnak utakat, olyankor azokba a tabuirányokba nem szabad menni. Továbbá ott van a karma, az előző életek hatása, melynek sok mostani kapcsolat és történés az eredménye, és ezt minduntalan kihangsúlyozzák.

Ha a második kötetben Gendzsi hölgyeit nézzük, azt mondhatjuk, nem túl sok gondjuk akad. Egy nagy kúriában éldegélnek, szép kerttel; művészettel, vallással és egyebekkel múlatják az időt. Persze nézőpont kérdése, mennyire jó ez valójában. Ha azonban kicsit többet látunk a nők helyzetéből, már nem annyira csillogó a kép. A nő ugyanis teljes mértékben a férfiaktól függ, az apjának, férjének és fiainak köteles engedelmeskedni, ebben a sorrendben. Ennek megfelelően, ha valami miatt nincs apja (meghalt, nem ismeri el a gyermeket), netán nem befolyásos, elszegényedett, visszavonult a világtól a lány rossz helyzetbe kerül, és csak reménykedhet a csodában, hogy egy jó férjet vagy szeretőt találjon magának, esetleg apácának áll. Gendzsi hölgyei közül többen ilyen sanyarú körülményektől menekültek meg. Bár Gendzsi igazi szoknyavadász, az legalább elismerésre méltó, hogy minden hölgyéről megfelelően gondoskodik.

Rengeteg további nehézséggel kell szembenéznie a nőknek. Rossz fényt vet rájuk, hiába a nemesi származásuk, ha vidéken élnek. A könyv világában ugyanis, ami nem a város, az mind barbár vidék. Így például az akashi hölgy nem nevelheti saját (Gendzsitől született) lányát, mivel a férfinak tervei vannak vele, amiben csak visszavetné a tény, hogy anyja vidéki. Ezért fogja Muraszaki nevelni a kislányt, aki a későbbiekben császárné lesz.

Még ha mindezzel nem is találkozik egy nő, ott van a rivalizálás. Ez az udvarban egyenesen kötelező. Érdemes tudni, hogy minden magasabb pozíciót betöltő hölgynek ágyasi feladata is van. Arra, hogy a császároknak ennyi hölgye van, azért is van szükség, hogy a vérvonalat, melyet a napistennőtől származtatnak továbbvigyék, semmiképp se szakadjon meg. Ám ha nem is az udvarban szolgál, akkor is szembesülhet ilyesmivel, hiszen ura minden újabb hölgye, pláne ha őt is feleségül veszi, veszélyezteti. Előfordulhat, hogy a másik lesz a főfeleség vagy a férfi egyszerűen elhanyagolja. Ezért aztán a történetben találkozunk olyan nővel, aki amikor férje újra megnősül, inkább visszaköltözik apjához, hogy nehogy szégyenben maradjon.

Ezen felül rengeteg elvárásnak kell megfelelnie egy hölgynek, a könyvben külön részt szentelnek neki, amikor Gendzsi és barátai a tökéletes nőt próbálják meg leírni (aki ugye nincs). Bár a férfiak vágyainak netovábbjai, ezen túl nem sok jelentőséget és értéket tulajdonítanak nekik. A buddhizmus alsóbbrendű lényeknek tartja őket (mint minden nagy vallás). Egészen képtelen bűnöket is felrónak nekik, ilyen, hogy a szülésbe vagy utána meghalni bűn. Hasonló (már férfiakra is vonatkozó), hogy a gyermeknek bűn szülei előtt meghalni, akárcsak az, ha nem gyászolja meg megfelelően szüleit, még akkor is, mint Kaoru esetében, ha nem tudja, valójában más a vér szerinti apja.

Érdekes lehet még: a férfiak szakmai, politikai gondjairól azért sem olvashatunk, mert –ahogy maga az írónő is elmondja – vannak bizonyos dolgok, amiről nőként nem illő tudnia, írnia.

Továbbá az természetes, ha egy férfi egyszerre több nőnek csapja szelet, ám egy nő számára szégyen, ha egynél több férfival van kapcsolata.

Mind ezen számunkra már szokatlan, (esetleg) visszataszító társadalmi berendezkedés és gyakorlat ellenére a könyvnek megvan a maga varázsa és romantikája. (A férfi-nő témáról annyit, hogy szerintem nagyon egyszerű: mindenki megérdemli a szabadságot, hogy úgy élje a maga életét ahogy azt szeretné.) Ez a világ tele van a művészetek, elsősorban a zene szépségével. Nem utolsó sorban pedig ott van a lenyűgöző udvarlás, az elegáns kis levélkék, a versekben kommunikálás, melyek rövidek, megvan a maguk szimbolikája, a más versekre mutató utalások. Ezeket nehéz is lenne visszaadnom, azt viszont elárulhatom, megtalálható bennük az a hihetetlen szépség, elegancia és az ellentéteknek az a fajta kibékítése, összevegyítése, ami a japánoknak a mai napig sajátja.

Sok mindent megmutat még nekünk ez a monumentális történet, de én itt lezárnám a dolgot. Kétségtelenül nem lesz mindenkinek a kedvence ez a könyv, akár hossza, akár témája miatt, azonban ha egy kicsit is nyitott vagy és érdekelnek az elmúlt korok, esetleg kifejezetten a japán kultúra (természetesen azóta az is átment jó néhány változáson), netán menthetetlenül romantikus vagy, akkor talán érdemes lehet kézbe venned ezt az ezeréves regényt.

Muraszaki udvarhölgy, Gendzsi szerelmei (3 kötet), Európa Könyvkiadó, Bp., 2009.