Egy barát halálát feldolgozni sosem egyszerű, pláne gyerekfejjel, amikor először találkozunk a halállal, a veszteséggel, ahogy az AnoHana szereplői. Traumájukat csak tovább mélyítik a ki nem mondott érzelmek és a bűntudat, hiszen ilyen vagy olyan módon mind részesei voltak annak az eseménysorozatnak, mely végül egy tragikus balesethez vezetett. Barátjuk, Menma beleesett a folyóba és megfulladt.

Az egykori baráti társaságból elsőre Jintan az, aki a legkevésbé tudta folytatni életét. A fiú évekkel később sem jár iskolába, nem csinál semmit, csak vegetál. Az ő helyzetét súlyosbítja, hogy nemcsak barátját, édesanyját is elvesztette egy betegség miatt. Ő az, akinek megjelenik Menma szelleme. A fiú természetesen először úgy véli, csupán valamiféle hallucinációról van szó.

Jintan akárhogy próbálja elűzni, Menma nem tűnik el, s amikor mégis, a fiú ráébred, nem akarja újra elveszíteni. Ezután elhatározza, teljesíti a lány kívánságát, amivel azért akad gond. Menma nem emlékszik rá, mi volt kívánsága, annyit tud, hogy a többiek is kellenek hozzá. Ehhez viszont Jintannak semmi kedve. Nem tartja velük a kapcsolatot. Poppo nincs a városban, ő is kimaradt az iskolából, dolgozott és a fél világot beutazta. Mint kiderül, valójában menekült, megpróbálta lerázni bűntudatát, amiért nem segített Menmán. Látta, amikor beleesett a folyóba és a sodrás elragadta, de semmit se tudott tenni. Három egykori barátja, Anaru, Yukiatsu és Tsuruko azonban úgy tűnik, feldolgozta a történteket és éli a maga életét. Persze a későbbiekben látjuk, ez csupán egy álca, amely alatt mind összetörten, meggyötörten gubbasztanak.

Mellettük találkozunk Menma családjával is. Az anyával, aki képtelen megbocsátani, ami történt, a múltban ragadt és elvesztette a kapcsolatot férjével és fiával, hiába élnek együtt. Az apa sikeresen feldolgozta a tragédiát, ám aggasztja felesége állapota. Míg a fiú attól szenved, hogy anyja el is felejtette, hogy ő is létezik.

Az AnoHana egy aranyos, ugyanakkor igen drámai mű, melyből e fiatalok történetén keresztül világossá válik, szerettünk halálakor nem csupán a hiányával kell megküzdenünk, és ha ilyen-olyan okból elakadunk gyászunkban az mindaddig kínozni fog, míg be nem fejezzük a folyamatot. Figyelem: zsebkendő legyen a kezetek ügyében! Ajánlott: Bárkinek, aki szereti a komolyabb hangvételű műveket. Különösen, ha te is elvesztettél már valakit, bár biztosan felkavar majd az élmény, segíthet is.

Habár az Orange középpontjában is egy barát halála áll, ez az anime nem a gyász folyamatával foglalkozik, de az is megjelenik benne.

A történet két szálon fut. Az egyik, amelyben a már felnőtt baráti társaság tagjai időkapszulájuk felbontásakor szembesülnek a ténnyel: fiatalon, balesetben elhunyt barátjuk valójában öngyilkos lett. Nagymamáját meglátogatva ennek okára is rájönnek. Végül úgy határoznak, tesznek egy próbát, levelet írnak egykori tinédzser énjeiknek, amelyben utasítások szerepelnek, mire figyeljenek, mi fog történni és abban a helyzetben mit tegyenek, hogy megmenthessék barátjukat.

A másik szál értelemszerűen azt követi nyomon, hogyan alakul a középiskolások sorsa, sikerül-e véghezvinniük a tervet. Ahogy az várható, bonyodalom bőven akad, ám nem szeretnék sokat spoilerezni.

A gyász itt elsősorban Kakeru (a később öngyilkos barát) karakterében lesz igazán fontos. Tettének egyik oka, hogy képtelen feldolgozni szintén öngyilkos édesanyja halálát. Magát hibáztatja, amiért nem volt anyja mellett aznap, hanem új barátaival ismerkedett. Ezt csak még súlyosbítja, hogy egyébként sem volt jó a viszonyuk, elég sok neheztelés volt a fiúban az apja hiánya, az anyja ragaszkodása és irányítása miatt. Így ez a trauma teljesen maga alá temeti a fiút, aki végül maga is öngyilkos lesz. Barátai elől eltitkolja problémáit, azok pedig mivel hasonlót át nem élt fiatalok nem veszik észre a jeleket, amelyek azért kiütköznek. Éppen emiatt van meg, a ReLifetól[1] eltérően, az Erasedhez[2] hasonlóan, a jelentősége az időutazásnak, már felnőttebb és több információval rendelkező énjeik többet tudnak segíteni.

Az anime jól bemutatja mennyire nem egyszerű egy ilyen helyzet egyik félnek sem. (Kötelezővé tenném szívem szerint azoknak, akik mindenféle rálátás nélkül automatikusan elítélik és kigúnyolják az öngyilkosságot elkövetőket vagy azt megkísérelőket.)

Egyrészről látjuk Kakerut, aki titkolózik, rejtegeti problémáit, bár nem teljes sikerrel, hiszen újra és újra felbukkannak jelek, melyek elárulják, valami nincs rendben. Belekerült egy olyan örvénybe, melyből nem leli a kiutat és egyre mélyebbre sodródik. A körülötte lévőknek érthetetlen a sokszor logikátlan, csapongó, furcsa viselkedése, elzárkózása. Valahol természetes, hogy nem értik. Kakeru sem szándékosan teszi ezt, egyszerűen egy ilyen helyzetben képtelen irányítani azt a káoszt, mely egész valóját és világát kibillentette és össze-vissza dobálja, akár viharos tenger hullámai a hajót. Ezt kezelni olykor felnőttkorban sem sikerül, de egy gyereknek vagy kamasznak, akinek a világa, személyisége még egyébként is kiforratlan még nehezebb.

Másrészről ott vannak barátai, akik csak a levélnek köszönhetően tudják egyáltalán, hogy a zárkózottság, a szomorúság, szótlanság mögött valami több van és nem egyszerű hangulatváltozás. Gondoljunk bele, még ők is jóformán gyerekek, akik nem találkoztak még ilyesmivel. Szeretnének segíteni, de azt hogyan is kell? Erre a kérdésre nehéz választ adni, főként, hogy Kakeru nem könnyíti meg a dolgukat és még így sem tudnak sok mindenről.

Nagyon fontos és bonyolult dolog: aki ilyen nehéz helyzetbe kerül, mint Kakeru, jó lenne, ha tudná, segíteni csak azon lehet, aki hagyja. Csakhogy az ember ilyenkor sokféle okból kapálózik, amikor más ki akarná menteni. Talán, mert retteg, büszkeségből, szégyenérzet miatt, mert teljesen elveszett, vagy olyasmi történt vele, ami miatt bizalmatlan mindenkivel szemben.

Egyszóval ez tényleg embert próbáló helyzet mindkét félnek, akik ráadásul szinte alig értik egymást, de próbálkozni kell. Próbálni kikeveredni az örvényből, nem kapálózni, nem ellökni a segítő kezet és próbálni nyitottnak, türelmesnek lenni, szeretni, de szem előtt tartani, hogy ha minden igyekezet ellenére is megtörténik a baj, akkor az nem a mi hibánk. Valamint fontosnak tartom még kiemelni, előfordulhat olyan helyzet is és ezt éppen Kakerunál látjuk, amikor nem tudunk segíteni, mert bármilyen durván hangzik, nem a mi dolgunk. Egy (kiskorú) gyereknek nem feladata és nem tiszte megoldani a szülei problémáit, legyenek azok bármilyen természetűek.

AnoHana/Ano Hi Mita Hana no Namae o Bokutachi wa Mada Shiranai, 2011, alkotó: Tatsuyuki Nagai (rendező).

Orange, 2016, alkotó: Takano Ichigo (manga).

[1] http://aoisakura.blog.hu/2017/01/04/kezdd_ujra_meg_ujra

[2] http://aoisakura.blog.hu/2016/08/22/rejtely_es_idoutazas