Mit ér az ember? Nos, a kérdés nem költői, a választ saját bevallás alapján sokan tudják, nem magukról, hanem mindenki másról. Üzenem ezennel nekik: ott rohadjatok meg, ahol vagytok! Nyugodtan vegyétek magatokra, ocsmányok vagytok így pucéran.

Elárulom, én nem érek semmit. Akárcsak bárki más, legyen bármilyen korú, foglalkozású, családi állapotú. Senki nem ér semmit. Mi a f..ért kéne? Mi a tosz vagyok? Valami kereskedelmi cikk? Mit kéne megváltanom az értékemmel? A jogot, hogy élek? Na, ne röhögtess! Nem én akartam élni. Miért tőled megkérdezte valaki, akarsz-e megszületni? Akarod-e az életet?

Azt hiszed, te jobb vagy, mint más? Mert… 1. van munkád, sokat dolgozol a két kezeddel 2. van munkád, sokat keresel 3. művész vagy sportoló vagy, és népszerű 4. van gyereked 5. teszed a dolgod, tudod a kötelességed 6. lázadsz, követed a saját álmod, utad… És még folytathatnám a listát.

Egyáltalán mi alapján lesz valaki értékes vagy értéktelen? Azt már meg sem kérdem: ki a frásznak képzeled te magad, hogy ezt eldöntsd?

Mi lenne a skála alapja, a jellemző, melynek mértéke meghatározná, jogom van-e létezni? Az életnek nincs értelme, csak van. Az értelemmel mi ruházzuk fel, ha tudjuk, ha akarjuk; és ez az értelem mindig egyedi, személyes. Ami számomra értelem, az lehet számodra a világ egyik legnagyobb hülyesége, és fordítva.

Ennyi, ezt nem lehet hova tovább magyarázni vagy fokozni. Maximum annyit tennék hozzá, hogy nem fogok hasra esni az előtt sem, aki szerint a társadalom a mindenható, az a lényeg, hogy annak legyünk hasznosak. Ezzel nyilván nem leszek népszerű, de leszarom a társadalmat, sőt irtózom mindentől, amiben benne van a közös/közösség. (Szó szerint! Egyebek mellett masszív szociális fóbiám van.) Igen, igen, én ilyen külön állatfaj vagyok, aki rendszerint magányos tevékenységeknek él és ritkán jár emberek közé, pláne úgy, hogy ott a szükségesnél több kapcsolatot kelljen teremtenie. Ettől függetlenül: szoktam köszönni, segíteni, akár csak egy apró gesztussal is, szóval nem, az ördög az nem én vagyok. Ezt anno anyámról mondták, hogy ő a Sátán, ergo én maximum a lánya lehetek. Azért tán azon is elmorfondírozhatunk, milyen társadalmat láttam én, milyen közösségekbe kerültem, ha ilyen zsigeri viszolygásom?

Lényeg a lényeg: Ember vagyok és követelem a jogot, hogy ha már arról nem dönthettem, éljek-e, arról hadd döntsek, hogyan és minek rendelem alá ezt az életet!