Avagy ez a csodálatos lakótelepi élet…

Egyszerűen megfizethetetlen, bár azt nem tudom, ki a lótúró fizetne ezért.

No persze, ne egy új építésű csodára gondoljunk, de azért ennél jóval lepukkantabb épületek is akadnak szerte a nagyvilágban meg kis országunkban. Azt felejtsd el, hogy egyenesek a falak. Azt, hogy nem ázunk be, nagyjából három év alatt sikerült elérni, igaz a fölöttünk lakó már nem ennyire szerencsés. Mégis lakás ez, és nem is olyan rossz, ameddig nincsenek itthon a szomszédok és elég rossz idő van ahhoz, hogy a gyerekeket ne engedjék ki.

Valószínűleg nem a magamfajtáknak építették anno ezt a helyet. Igaz, aki csendet akar, költözzön a világ végére, erdő mélyére stb. Így jártunk.

A szomszédság nagyon rendes, egy pillanatra nem érzed magad magányosnak. Arról viszont senki se tud, ki vihette el a bezárt lakásodból egy csendes őszi délelőttön a laptopod. Ugyanakkor én napra kész vagyok az alattunk élők családi életéből, akik nem igen sajátítottak el olyan képességeket, mint a kilincs használata. A gyerkőcök – a legkisebb is óvodás korú már – versenyt visítanak. A kutya nyüszít és beszarik, mert senki nem vitte le vagy valami rosszat adtak neki enni. Anyuka gyakorló elmebeteg, embert én nem hallottam még ilyen hangon, ennyi ideig rikácsolni. Két leggyakrabban alkalmazott kifejezése: a kurva anyádat és világos? A harmadik: takarodj innen, ez a néha-néha hazatérő apukának szól. Egész regényt lehetne rittyenteni kalandjaikból, de maradjunk annyiban ők valamiféle előemberek, akik egyetlen kommunikációs formát ismernek, ordítanak reggel, délután, ha vége az iskolának és persze este, olykor egész hajnalig.

A felettünk lakó nő, állítólag férje is van, aki olyan, mint Columbo felesége, sose láttuk még… Szóval a hölgyemény valamiféle steril vákuumból szabadult és akad némi kreatív vénája. Tele van ötletekkel. Például milyen jó lenne, ha egyformák lennének az ajtók a lépcsőházban, mert ugye mindenkinek erre van pénze, lévén a saját lakásaink ajtajáról szó. Róla is külön aktát lehetne vezetni. Azonban idő, kedv és egyebek hiányában csak két momentum álljon itt. Az egyik leghangosabb szószólója volt az ominózus kuka ügynek. Tudom én, a szemét nem rózsa illatú, de hogy ő ezt a negyedik emeleten, az épület másik oldalán, hogy képes érezni, azt már nem tudom. Pedig szentül állította, ahogy azt is, a teraszon repkedő legyek is ezért léteznek. Nos, a kuka egy utcával arrébb került, még külön ketrecet is kapott, azok a mocskos legyek meg még mindig itt vannak, ej! Nem raktunk ki nekik berepülni tilos táblát. Én a madarakat is betiltanám, a kis nyavalyások havonta egyszer tuti összetojják a kocsimat. Indítványozni is fogom, hogy tegyünk ez ügyben valamit.

A parkolás egy külön küldetés, ha nem hétköznap délelőtt akarsz itt megállni, azt felejtsd el, esetleg áld a szerencséd, hogy mégiscsak volt hely. Külön edzés felhozni a harmadikra bevásárlásod gyümölcsét úgy, hogy egy utcával alább találtál csak helyet. Erre városvezetésünk heroikus küzdelem és vajúdás után megszülte az ötletet, fessünk fel csíkokat, mert attól megnő ám a parkolásra igénybe vehető terület.

De vissza a nőemberhez, aki vagy magas sarkúban, netán holland facipőben járkál a lakásban, értem én, néha rátör a kilométerhiány mindenkire. Azért halkan kérdem: nem lehetne zokniban? Esetleg bolyhos mamusz is szóba jöhet. Továbbá legyen hobbija a parkettacsiszolás, csak ne este kilenckor. Gondolom az ilyesmi másnak is ismerős: este tizenegykor a legjobb mosni és szigorúan hasonló időpontokban a legpuhábbak a falak, vagy ilyenkor kerül meg a gonosz boszorkány által elvarázsolt fúró.

A mellettünk lévő lakás lakója miatt már városunk összes rendőrét láttam legalább egyszer. Mit mondjak, balhés a srác. Látogatói csupa szív emberek. Rendszeresen hallani a nap legkülönbözőbb óráiban a füttyögést és/vagy dudálást, valamint a már megszokott férfihangot: Spanyol, gyere le! E jó ember egyik hajnalban beszabadult a lépcsőházba és mivel nem volt magánál a mi ajtónkat próbálta meg betörni. Aztán eltűnt, hogy fél órával, órával később kaputelefonon zaklasson. Harmadjára sem hitte el, nem jó lakásba csönget, itt egy spanyol sincs. Végül mellé raktuk a kagylót, tán egy órácskát aludhatunk még.

A srácot mindenki keresi. A rendőrök is meg más jóképű emberek, akik csak úgy képesek kopogni, hogy abba nálunk is beleremegnek az ablakok, s ha a pofa elődugja a képét, szívélyesen üdvözlik: Te tetves kutya, hol a pénzem?

Újabban a szomszéd eltűnik, és tárva-nyitva hagyja a lakást, de az is lehet, a második esetben a haverjai engedték be magukat.

És végezetül az alkotóknak köszönhetően ez istenadta lakótelep körben épült, belül park, aminek köszönhetően nyári estéken, éjszakákon válogathatsz: a meleg vagy a kölykök miatt nem alszol. Ha valakinek a csecsemője épp fogzik, hasfájós, egyebek, arról az egész telep tud, ha anyuka/nagymama leviszi a nagyobbacskát a játszóra, sikítás, visítás visszhangzik az épületek közt, és mindenki értesül a két vagy több felmenő beszélgetéséről is, hiszen túl kell kiabálniuk a csemetéket.

Aztán felsóhajtok: de otthon, édes otthon… (Más ölni tudna ezért. Hogy ki hogyan értelmezi ezt, az az ő dolga.)