Felriadok. Ugyanott ülök, abban a barlangban, ahol már századoknak tűnő idő óta csapdába estem.

Valamikor réges-régen érkeztem ide, követve az utat, amiről azt mondták, az enyém. Emlékszem, nagyon fáradt voltam és szomorú, minden erőmet felemésztette az út s elorozta minden reményem. Itt annak idején egy elágazást találtam. Nem mehettem egyenesen tovább, ott csak hófehér üresség várt, választanom kellett volna: jobbra indulok vagy balra, netán visszafordulok. Lehetőséget se kaptam, azonnal egy barlang sötét, hűvöset lehelő falai zárultak körém, majd éreztem, szemhéjaim elnehezülnek…

Ismét összerezzenek, ahogy előttem lehullik egy vízcsepp a plafonról és hangosan toccsanva földet ér. Ekkor tűnik fel, amit furcsa, félálomnak nevezhető állapotomban nem észleltem, a kijárat. Csakhogy, amint közelebb érek, ráébredek, ez csupán a hófehér ürességre nyílik. Tétován, mégis reménykedve körbenézek, ám a falak éppoly mozdulatlanok, épp oly komoran őriznek, mint eddig. Egyetlen kérdés maradt tehát és kétféle válasz: megyek vagy maradok.

Nem akarok maradni, de félek, megdermeszt az ürességből áradó bizonytalanság. Menni szeretnék, lábaim mégse moccannak az utolsó talpalatnyi földről.

Megjelenik előttem ő és gyengéden kézen fog.

- Nyugodtan kijöhetsz – biztat.

Én viszont nem bízom.

- Miért van itt ez a hófehér üresség?

- Mert még nem járt erre senki. Csak egy lépést kell tenned – unszol tovább.

- Miért éppen nekem? – kérdezek vissza riadtan és igyekszem ahhoz a talpalatnyi földhöz szegezni magam akaraterőmmel.

- Majd rájössz – feleli kurtán és megrántja kezem.

Egyensúlyomat vesztem, s hogy el ne essek jobb lábammal előre lépek az ürességbe, ami mégis szilárd. Talpam alatt egy darabka föld jelenik meg, fejem fölött az ég egy szelete s mellettem egy-egy fa ága.

Csodálkozom egy ideig, mígnem bátorságot merítve valahonnan lelkem mélyéről, felemelem bal lábamat és még egy lépést teszek. Újabb részletek rajzolódnak ki.

Ő mosolyogva ismeri el apró sikeremet:

- Látod, megy ez!

- Mégis mi történik? – kérdésem közben megint teszek egy lépést, ugyanaz történik.

- Az út, mely eddig csupán egy elvont lehetőség volt, most valósággá válik a te lépéseiddel.

Fél füllel hallgatom csak válaszát, az eddig rémisztő üresség sokkal inkább izgat, s immár gondolkodás nélkül teszem meg az újabb s újabb lépéseket.