Este volt már, felhős téli este, amikor mindenki, amint teheti, behúzódik a melegbe, hogy onnan csodálja a hó födte tájat. A vonat az imént állt meg az állomáson, két percnek tűnt s már indultak is tovább. Ő a peronon lépkedő hölgyre nézett még egyszer. Erre az idős nőre, akinek nem tudta a nevét, akivel sose találkozott eddig és könnyen lehet ez volt az első s egyben utolsó alkalom, akiről ennek ellenére sok minden mást megtudott. Korát, betegségét, fia halálát, unokái sorsát, és rengeteg apróbb mozzanatot az életéből, olyan dolgokat, melyeket – ő legalábbis így vélte – az ember a barátainak mesél.

Még ha egyedi eset lett volna, de minden hétre jutott két-három ilyen, néha több is. Vadidegen, vagy csak látásból ismert emberek csapódtak hozzá a legkülönfélébb helyeken, hogy elmondják neki történetüket, mély és nagyon személyes történeteiket. Furcsállta, és nem értette, miért. Ő maga nagyon csöndes, zárkózott ember volt, a legkevésbé sem az a fajta, aki bárhol bárkivel elcseverészik. Ettől függetlenül, ha már valaki megszólította, arra figyelt, nemcsak fél füllel, fél szívvel, úgy érezte, bunkóság lenne, ha nem így tenne. Csak udvarias volt, mindig így gondolta, tehát miért ő az, akinél minduntalan felbukkannak ezek az emberek, akiknek – vele ellentétben – volt családjuk, voltak barátaik, mégis rá bízták történetüket.

A vonat ablakában tükröződő arcképére nézett. Nézte, csak nézte, de semmit se látott. Ez csak egy arc, ugyanolyan, mint a többi. Akkor mi ez az érzés? Mintha egy kivilágított betűkkel hirdetett hely lenne, ahova bemennek emberek, lerakják kisebb-nagyobb csomagjukat, majd egyszerűen távoznak, egyszer s mindenkorra. Ő pedig előjön szobájából, miután a vendég távozik, és elrendezi a csomagtartalmát a végtelennek tűnő polcsoron.

A szerelvény fékezése téríti magához, ez az ő megállója, gyorsan összekapja magát és az utolsó percben leszáll. A tovarobogó vonat mellett lesétál a buszhoz, ahol várnak már vagy tízen. Tekintete találkozik a sorban egy harmincas évei közepén járó férfiéval, aki hamarosan elindul felé.

Nem telik bele tíz perc, már hallja a bizarr kis üzlete ajtajának csengőjét. Újabb vendég érkezett.