Az ország lakói úgy tartották, az egyetlen hegyüket körülölelő erdő átok sújtotta hely. Figyelmeztettek is erre minden átutazót, vándort.

A fáma szerint az ottani falu lakosságát a hegy szelleme átkozta meg, amiért állandó verbális csatározásaiktól képtelen volt nyugodtan pihenni. Az átok óta a szerencsétlen emberek csak bolyonganak egyre az erdő fái közt némán, képtelenek beszélni, sőt a másikat sem érzékelik. Nem többek magányos kísérteteknél, akik rosszabbnál rosszabb halálnemmel sújtják az erdőbe tévedőt, esetleg magukhoz hasonlatossá teszik, netán fává változtatják. A szörnyűség természetében sehogy se tudtak megegyezni önkéntes mesélői.

A vándor egyre jobban kétkedett szavaikban. Abból, amit eleddig látott ebből az országból, lakói hangosak, örökké veszekednek, erőszakosak, rosszkedvűek, önzőek, akik a legváltozatosabb módon kínozzák azokat, akikhez nem fűződik érdekük vagy egyszerűen csak gyengébbek.

Így aztán éjszaka felöltözve, értékeivel párnája alatt, kezében fegyverrel aludt, majd másnap kora hajnalban távozott.

Az út, melyen át elhagyhatta az országot, egy darabon az ominózus erdő mellett vezetett. Eleinte nem törődött vele, egyetlen vágya az volt, hogy minél előbb távozzon innen, aztán felülkerekedett benne kíváncsisága és mégis bemerészkedett.

Már jócskán benne jártak a délutánban, mire meglelte a falut, tele életkedvvel és kedvességgel. Kíváncsisága e meglepő élménytől csak tovább duzzadt, így előlépett az árnyékból és megszólította a háza előtti padon napfürdőző középkorú férfit.

- Jó napot! Amint látja, én egy vándor vagyok, aki azt hallotta nemrégiben, hogy a maguk faluját átok sújtja…

A férfi öblös, jóízű nevetéssel felelt.

- Hadd találjam ki! Maga arra kíváncsi, mi az igazság.

- Valahogy úgy…

- Röviden: ami az egyik szerint átok, az másnak áldás.

A vándor értette is meg nem is.

- Hosszabban: itt azok élnek, akiknek elege lett az országban uralkodó többségből. Amikor családtagjaink, szomszédaink, ismerőseink idejöttek, mi nem feleltünk nekik, sőt úgy tettünk, mintha nem látnánk őket, mintha nem is léteznének. Nem akartuk, hogy idejárjanak és az itteni levegőt és békét megmérgezzék.

- Így már értem. Köszönöm – hajolt meg a vándor. – Ami azt illeti, nekem se igazán tetszett az ország – vallotta meg.

- Nos, akkor, ha gondolja, vacsorázzon velünk és aludjon egyet – ajánlotta a férfi.

A vándor végül a faluban ragadt, bár nem az átok, hanem az áldás fogott rajta, legalábbis ő így hitte. Az viszont tény, hogy mind, akivel szóba állt egy falusi, soha többé nem hagyta el az erdőt.