Egy valódi legendán alapuló, szövevényes kapcsolatokkal átszőtt, 19. századi Anglia vidékét és hangulatát idéző, misztikus, romantikus történetet kap az, aki Az essexi kígyót veszi kezébe. A hangulat mellett pedig a stílus sem marad el.

Cora Seaborne egy bántalmazó férje uralma alól felszabadult özvegy, aki Essex vidékén hódol tudomány iránti szenvedélyének, sőt célt is kap a 200 év után újra felbukkanó essexi kígyó képében. Elhatározza, megleli a lényt s bebizonyítja, az csupán egy letűnt kor túlélője, nem holmi démon. Mindeközben új ismeretségekre is szert tesz, valamint ápolja a régieket. Mondhatnánk, ő a középpontja annak a kapcsolati hálónak, mely kirajzolódik és változik a történet során.

A főszerepet mégis a kígyó viszi. A kígyó legendája mint ütköző pontja három világnak, a félelem vezérelte falusiaknak, a tudományban hívő Corának és a vallást képviselő papnak, William Ransome-nak. A falusiakon úrrá lesz az ösztönös rettegés az ismeretlentől, melyet Cora szeretne megfejteni, Ransome viszont szeretné eltörölni.

A kígyó szimbólum is, de mindenki számára más jelentést hordoz. Az orvos, Luke Garrett számára hivatásának jelképe, s ambíciójáé, mely azonban olyan, mint az orvosság, méreggé válhat. Egy ember első megmentése szakmai sikert hoz, második alkalommal súlyos, karrierjét derékba törő sérüléshez vezet. Magán viseli a kettősséget, mely a kígyóhoz kapcsolódik.

Cora számára egy élőlény, mely a tudományos felfedezés lehetőségével kecsegtet, általa a tudás győzedelmeskedhet az ismeretlentől való félelem felett.

A falusiak számára a veszély ősképe, Az istenek végzetében is a Kígyó, az ősellenség, mely félelmükkel szembesíti a fiatalokat (lsd. https://aoisakura.blog.hu/2018/06/18/mire_jo_a_mult). A falusiak reakciója ösztönös, s visszanyúlik abba az időbe, amikor ezeket az érzéseket s a körülöttünk lévő ismeretlent mítoszokkal magyaráztuk.

Will Ransome-nak, bár vallásában a bűnhöz kapcsolódik, a kígyó egy kártékony mese, amit ki kell irtani. Érdekes, hogy racionalitásra, az észre hivatkozik, mégsem ért egyet Corával, hogy megértés helyett el akarja törölni e lényt. A kígyót, mely közvetve saját bűnéhez, Corával való kapcsolatához vezette. A kígyót, mely a beteg felesége, Stella számára a halál megtestesítője, melyet először ellenségeként aposztrofál, majd megadja magát neki.

Jó kérdés, hogy – akárcsak a könyv szereplői – miért szeretnénk egyetlen választ? Miért olyan nehéz elfogadni, hogy e dolgok, e világképek egymás mellett is létezhetnek? És az is meglehet, egyikünknek sincs igaza.

Végül érdemes megemlíteni még Cora barátnője, Martha története és kapcsolatai hogyan tágítják ki a könyv világát, mutatják meg, van élet a kígyó bűvkörén kívül is. Martha életét ugyanis a munkások problémáinak megoldására tett kísérlet uralja, ez lesz létének vezércsillaga. Számomra ez egyszersmind figyelmeztetésnek is tűnik, hogy nyilván helye s értéke van a kígyónak, a vitának valóságképünk különbségéről, csak jó lenne, ha közben nem feledkeznénk el magáról a valóságról se. Persze ez csupán az én értelmezésem, érzésem, annyi bizonyos, Martha alakja s ügye túlmutat a kígyó uralta világ horizontján, mintha csak azt mondaná, nem minden rólad szól, te csak a világ egy kicsi pontja vagy, bár uralhatsz bizonyos embereket ideig-óráig. 

Sarah Perry, Az essexi kígyó, XXI. Század Kiadó, Bp., 2017.