[Örök tánc]

A most következő mesét a városka főterén havonta megrendezett vásár utolsó estéjén hallottam.[1] Az itt töltött fél év tapasztalatai alapján nem a mesélő dönti el meséje tárgyát, hanem a közönség kérdések formájában kéri a kívánt történetet, így volt ez azon az ősz eleji estén is, amikor már mindenki közelebb húzódott a tűzhöz. A közönség, mint mindig, most is vegyes volt, a karon ülő csecsemőtől a már hajlott hátú nagymamáig képviseltette magát a lakosság mesekedvelő része.

- Apó, hogyan találkozott Isten a társával?[2] – kérdezte az első jelentkező.

Az is a szokás részét képezte, hogy az első kérdező kívánságát a közönség többi részének el kellett fogadnia, amit újabb kérdésekkel jeleztek. Ha e kérdések ugyanarra a mesére vonatkoztak, a javaslatot elfogadták.

- Hogyan lett Shineiből istennő?[3]

- Igaz, hogy csak az láthatja igazi arcát, aki megérti a sorsot?

- A Sors lánya valóban emberként született?

Az elősorjázó kérdések után Apó halvány mosollyal nyugtázta hallgatósága kérését. Apó, bár e néven emlegették, valójában nő volt álruhában, mert a királyság törvényei szerint mesélő csak férfi lehetett. Az uradalomban minden katona ismerte Apót, tudták az igazat, de nem bántották, a nemesi család ugyanis nagyon szerette meséit, így megengedték, hogy folytassa tevékenységét. Az álruhára az idegenek miatt volt szükség, hogy megóvják Apót a tömlöctől.

- Ó, igen, Shinei valóban emberként született – Apó első mondatára elült minden moraj, még a csomagoló kereskedők is szünetet tartottak. Nem hallatszott más csak a tűz pattogása. Apó hangja hamar betöltötte a teret, mélyebb hangját még kissé el is változtatta, hogy le ne lepleződjön.

Amikor ő és a Legfelsőbb találkoztak, Shineinek még fogalma sem volt az igazságról. Isten számára csak egy volt a bálra érkező urak között, míg ő maga a házigazda rabszolgájaként felszolgált.

Shinei egy kevésbé vagyonos házaspár első gyermekeként látta meg a napvilágot tizenhat évvel a bál éjszakája előtt. Bár öt éves koráig családja körében élt, nem sokat törődtek vele. Az apja rá sem nézett soha, a lány hamar megtanulta, a legjobb, ha jelenlétében levegőt is csak halkan vesz, és soha semmiképp nem kerül útjába, még véletlenül sem. Anyja ugyan az életben maradáshoz szükséges dolgokkal ellátta, de semmi többel. Egyenesen gyűlölte őt, mert a szégyenre emlékeztette, hogy nem tudott fiút szülni. Mígnem öt évvel később megszületett az áhított fiúgyermek, s ezzel Shinei sorsa megpecsételődött, többé pótlékként sem volt rá szükség. Eladták hát egy rabszolga kereskedőnek. Legalább ennyi hasznot hajtson, mondták; el sem búcsúztak tőle.

A kereskedő hét évig maga mellett tartotta, hogy később nagyobb áron értékesíthesse, amikor már ágyasi feladatokat is elláthat. Shinei szép kislány volt, nagy összegre számíthatott, amit meg is kapott a tizenhármat betöltő lányért ama bál házigazdájától. A következő három évben Shinei nappal cseléd volt, meghatározott éjjeleken pedig engedelmes szerető.

A bál éjjelére is be volt osztva, így a vendégek távozása után az úr szobája felé vette az irányt, ám az egyik idősebb szolgáló utána szólt, mondván: a könyvtárszobában várják. Shineit egyszerre fogta el a félelem és az izgalom a változás miatt.

Odabent az úr mellett egy másik férfi köszöntötte, akinek arca és ragyogó zöld szeme jóindulatot, kedvességet sugárzott. Az úr közölte, mostantól ennek az embernek a szolgája lesz. Shinei vegyes érzésekkel fogadta, hogy újra eladták. Nem tudta, mire számíthat, de próbálta életben tartani a remény felizzó parazsát.

Amikor kettesben maradt új gazdájával, az azt mondta:

- Szabad vagy. Eldöntheted, itt maradsz, vagy elmész. Ha utóbbit választod, odamész, ahova csak szeretnél, de a kocsisomat itt hagyom, tud egy helyet, ahol új életet kezdhetsz, elvisz oda.

Shinei még csak meg sem köszönhette, olyan gyorsan távozott a férfi.

Három nap múltán a kocsis megmutatta új otthonát. Shinei meglepődve tapasztalta, hogy egyedül van a takaros kis házban. Azt várta, a férfi is itt lesz, de a szomszédokkal megismerkedve rádöbbent, valóban szabad, a maga ura. Eleinte örömét elnyomta a rémület, melyet a hirtelen jött szabadság súlya keltett benne. Nem tudta, mitévő legyen.

A férfit sehol sem lelte, a városban senki se ismerte. Félelme addig fokozódott, hogy következő éjjel reszketve sírta álomba magát. Néhány nap múltán, hogy ne szomszédai jószívűségén élősködjön, elindult munkát keresni. Áldotta szerencséjét és egykori kíváncsiságát, hogy megtanult írni-olvasni a kereskedő öreg cselédjétől, aki egykor egy jómódú úr felesége volt, ám amikor özveggyé vált, gyermek és saját szülei híján, a férj családjának kezébe került sorsa, akik eladták. Ennek és a helyi könyvtár vezetőjének köszönhetően munkát kapott könyvtárosként és másolóként.

Történt aztán alig két hónap múltán, hogy szomszédasszonya megbetegedett, mivel a szokásos praktikák nem használtak, kihívta hozzá az orvost, mivel férje üzleti útra ment. Rabul ejtette az orvos hozzáértése, tudása, így ezek után minden szabad idejét azzal töltötte, hogy művelje magát e téren. A véletlen úgy hozta, az idősödő orvos tudomást szerzett a főkönyvtárostól Shinei tudásszomjáról, amikor már nem először kellett tőle elkérnie olvasmányát, hogy utána nézhessen valaminek. Az orvos úgy döntött, tanítványává fogadja Shineit, aki évek múltán megörökölte betegeit. Bár az első időkben akadtak kételkedők, akik féltek attól, hogy egy nő gyógyítsa őket, de Shinei tehetsége, tudása és kemény munkája meggyőzte őket.

Húsz év telt el szabadulása óta, Shinei hiába várta, kereste a férfit. Ahogy telt-múlt az idő egyre többen furcsállották magányát, hogy sorra hajtja el finoman kérőit, azonban a nő rá vágyott, szívében csak ő létezett. Mégis kezdett beletörődni, sosem talál rá.

Sokat járt a város kertjébe esténként, ha ideje engedte, a kis tó partján üldögélt gondolataiba merülve. Aznap este valahogy az egész hely más volt, rögtön feltűnt neki a növényekből és állatokból áradó öröm, mintha valaki elbűvölte volna a kertet. Egyedül volt és elvarázsolva nézte a tiszta vízben egymás körül táncoló halakat, amint táncuk közben tökéletes kört formáznak, majd a két madarat, egyikük mellénye piros, másiké kék, örök táncuk közben e két folt kergette egymást, de el sosem érte. Ahogy őket figyelte, gondolatai messzi vizekre eveztek, úgy vélte, az élet nagy titkát mesélik nekik e táncosok. Sors és Szabadság ők, ahogy az ember életútján örökké egymást váltják, ahogy együtt formálják a megannyi életet. Ahogy szülei sorsának és szabadságának eredménye volt gyermekkori sorsa, ahogy mások szabadságának nyomán született az ő rabszolgasága, de éppígy szabadsága, melyet lehetőségként kapott, ahogy ez a döntéseivel újabb sorsot és újabb szabadságot szült. Mindezt tisztán látta maga előtt, s amikor mindezt megértette nemcsak eszével, szívével is, megpillantotta őt.

Nem volt szükség szavakra, felismerte ki ő valójában, és tudta, mit jelent felé nyújtott keze. Ez újra a szabadság pillanata, amikor dönt, aztán a döntése nyomán egy sors születik. Ezúttal ő, Shinei vele fog tartani, valami mássá változik, megszűnik ember lenni, nem lesz többé orvos, nem lesznek gyermekei soha, minden döntéssel nyerünk és vesztünk, kapunk és áldozunk. Még mielőtt felvállalta volna döntése hozta sorsát, egy másik döntés útját akarta végigjárni. Tudta, Ő megadja neki még e szabadságot.

Így végül mielőtt a Sors lányaként istennővé, Isten társává lett volna, néhány évig még emberként élt. Visszatért egykori gazdája birtokára, aki már süket, vaksi öregember volt, fia lett az úr, akitől megvásárolta szeretőjét az évek során félretett pénzén. A lánynak felajánlotta a szabadságot, és a lehetőséget, legyen tanítványa, majd utódja orvosként. Hét évvel később, amikor a lány már boldogult, a város kertjében örökre nyoma veszett Shineinek.

[1] A lejegyző ismeretlen, akárcsak a város, melyet említ. Úgy fest, ha van is a mesélőre, vagy lejegyzőre utalás, semmi konkrétat nem tudunk meg, talán nem is léteztek, talán csak eszközei a meséknek. (Kagehiko megjegyzése)

[2] A társ szót e vidéken, mint a szövetségest az életben értik, úgyis mondhatnánk, férjet és feleséget, ám itt nem ismerik a házasság intézményét. (a lejegyző megjegyzése)

[3] Pontatlan megfogalmazás. Shinei Lélekős lett, nagy hatalmú szellemlény, de nem istennő. S. I. (Kagehiko: mint megtudtam, ezt egy előző Shinwano Ichigo fűzte hozzá a szöveghez.)