[Az akaratos herceg]

Nehezemre esik elhinni, hogy már őszülő fejemmel láthattam a mesénk akaratos hercegét, akit mindenki csak Lokiként ismert. Megdöbbentett, amikor kiderült, nemcsak hogy létezik, de a mai napig él és virul, most sem tűnt harmincnál többnek, pedig azt a mesét, mellyel gyerekként nagyapám próbált kordában tartani minket az öcsémmel, már az ő nagyapja is ismerte. Mégis egészen biztos vagyok benne, őt láttam a tárgyaláson, elítélték a hét főbűn egyikeként.[1] Bizony nehéz idők járnak mostanában…

El is gondolkodtatott ez az eset, esetleg nem én őrültem már meg e nagy felfordulásban, mely az utóbbi időben minket sújtott. Ugyan ritka madár az olyan sápadt, fehér hajú, lidérces kék szemű, mint amiként a mesék Lokit leírják, de nem egyedülálló. Talán csak egy hasonló fizimiskájú ifjú volt, aki felvette nevét.

A mese szerint nem is ez volt az igazi neve. Sok változat létezik, egyik helyt a nevelő akasztotta rá e nevet, máshol mások, s olyan is akad, ami szerint a fiú neveztette így magát, abban azonban mind egyeznek, nem a szülei keresztelték Lokinak.

A király és a királyné második gyermekeként látta meg a napvilágot, egy bátyja és egy húga volt. Úgy tartják már gyermekként is különc volt, rendkívül érzékeny és makacs, de sem szülei, sem a személyzet nem fordított rá sok figyelmet. Nekik ott volt a bátyja, a trónörökös és húga, a kis hercegnő, ők sem igen törődtek testvérükkel.

Loki sosem találta helyét, ahogy nagyapám magyarázta, ez azért lehetett, mert nyughatatlan, kezelhetetlen volt, és elutasította környezete értékeit.

Való igaz, a történet szerint már igen fiatalon megkérdőjelezte az idősebbek, főként apja tetteit és értékrendjét. Mivel nem figyeltek rá, szinte szabadon járt-kelt, ahol mégsem ott lopakodott, meg akarta ismerni a világot, és míg testvérei szorgalmasan készültek kijelölt szerepeik betöltésére, addig ő saját feladatát kereshette, miközben olyan tapasztalatokra tett szert, amire családja sosem gondolt volna. Ők nem feltételezték, hogy Loki hetente többször is elszökik, hogy az utazásaik alkalmával nem az estélyek és ünnepélyek forgatagában kellene keresniük, hanem a vidék egyszerű emberei közt.

Még be sem töltötte a tizenhetet, amikor apja kitagadta, elvette hercegi címét. A királyság abban az évben újabb adóemelést kívánt bevezetni, sőt hódító hadjáratához nemcsak arany, de ember is hiányzott. A király és nemesei aznap éppen arról vitatkoztak, az ember hiányt újabb zsoldosok vásárlásával vagy saját népük férfijaival pótolják. A megbeszélés közepén, amikor az egyik főrangú úr éppen azt ecsetelte, ötvözhetnék a két megoldást, vennének zsoldost, de csalinak, a minden csatában szükséges áldozatnak megfelelnek a közemberek is, Loki berontott a terembe. Jeges tekintete szinte égetett.

- Talán inkább az embereket kellene megkérdezni, óhajtanak-e pénzt és életet áldozni egy újabb földdarabért. Vagy ha uram olyannyira áhítozik rá, áldozza a saját vagyonát és fiát fel érte.

- Kifelé! – ordított rá a király, ám a fiú nem mozdult.

- Eszemben sincs. Ha nem idebent kergetnéd hiú vágyálmaid, látnád, a parasztok, de még a kézművesek, kereskedők egy része sem képes megfizetni a jelenlegi adót. Hogy várod hát, hogy még többet adjanak?

- Neked ehhez semmi közöd, de mielőtt távoznál, elárulom, mert ennyi arany nem elég a győzelemhez. Márpedig királyként kötelességem visszaszerezni azokat a területeket, melyeket apám gyengeségének és szomszédunk kegyetlenségének köszönhetően elvesztettünk.

Loki továbbra sem mutatott hajlandóságot a távozásra.

- Királyként inkább az lenne a kötelességed, hogy az egész népeddel törődj és ne csak a nemeseid potrohát növeszd. Sőt mondok valamit, az aranyat kevesled? Esetleg kérdezd az urakat, akik suttyomban dézsmálják a beszedett adót. A katonákat, akik ebben részt vesznek. És legfőképp gondolkozz el azon, szükséges-e ez a hadjárat.

- Hazaáruló! – kiáltott fel az egyik nemes, majd többen követték példáját.

- Hogy képzeled? – kérte számon a király. – Az a föld a miénk! Nemcsak az őseidet köpöd le, de még az ott senyvedő népet is. Takarodj a szemem elől!

- Nem senyved ott senki sem, magam is jártam náluk, ez csak a te rögeszméd.

- Őrség! – szinte nyomban megjelent két katona a még mindig keresztbe font karral álldogáló Loki mellett.

- Ha annyira nagy barátja vagy a közembereknek, hát legyél egy közülük – szólt hozzá apja, majd a két katonára parancsolt: - Ő mától nem herceg, dobjátok ki a palotából!

- Arra nem lesz semmi szükség – felelte Loki és sarkon fordulva távozott, az arcán nyugtalanító mosoly terült szét.

A király már nem érte meg, hogy hat évvel később megtudja, mit is forgatott a fejében kisebbik fia, az eset után öt évvel elhalálozott. Nem elég, hogy sosem szerezte vissza az oly áhított területet, még aranya is egyre apadt, és minden évben csak kevesebb folyt be, szerte a királyságban lázongások folytak, több kereskedő város függetlenítette magát. Mire Loki bátyját felkenték, nem csak e városok, de több nemes tartományának lakói is követelték a királyság eltörlését. A nép ügyeit a nép fiai szolgálják és intézzék, ezt a mottót harsogták a tömegek több helyütt. Még bő egy évig azonban hiába tették, ám az év vége felé, az új királynak leáldozott, a kizsigerelt, sajátjaik ellen kivezényelt katonák sorra megtagadták az engedelmességet. Az apjuk halála után másfél évvel maga Loki tépte le bátyja fejéről a koronát, majd a padlóra vágta és megtaposta.

- A mai naptól többé nincs királyunk!

A bátyja hiába átkozta el, mielőtt száműzték volna, a kezdeti nehézségek után sokáig úgy tűnt, az új rendszer működni fog. Loki az első két évtől eltekintve nem vett részt a parlament munkájában, visszavonult vidéki házába és továbbra is egyszerű kézművesként élt, sokan rajongtak már-már művészein megmunkált edényeiért, bútoraiért.

Tíz év múltán azonban sűrűsödni kezdtek a felhők az új rend felett. Tizennyolc évvel később pedig már szinte minden olyan volt, mint azelőtt, ismét egy ember és a körülötte állók szűk köre uralkodott, csak korona nem volt a fején és senki se hívta királynak, de nem is kevesen éppúgy tekintettek rá, sőt bálványozták. Úgy tudni, Loki évekig próbált ennek véget vetni, ám a régi módszerek, a régi szavak és eszmék nem hatottak, bármennyire is érthetetlen volt számára, a nép többsége ezt akarta, aki nem az vagy elmenekült, vagy meghúzódott és csendesen élte életét. Túl kevesen voltak Loki oldalán, így a királyság bukása után huszonhat évvel az egykori kitagadott herceg is elhagyta az országot.

Nagyapám a meséhez mindig hosszan ecsetelte saját maga gyártotta tanulságát. Hogy az ember legyen engedelmes, tisztelje a hagyományokat, az ősöket, a hazát, és főként tegye félre akaratát. Egyébként se használjuk a szót, mondjuk, hogy szeretnénk valamit, de amúgy az élet nem kívánság műsor, úgyhogy leginkább maradjunk csöndben és nyugton, csináljuk, amit kell, különben mi is úgy járunk, mint az akaratos kis herceg, akit végül az ég megbüntetett.

Sejtem, a nagyapám külön örömtáncot járna, ha tanúja lett volna Loki halálos ítéletének. Én pedig, aki már gyerekként sem vettem be ezt a sok maszlagot, azon gondolkodom, miként jutunk el újra és újra odáig, hogy az emberek jó részét meggyőzik, olyasmit akarjon teljes szívével, már-már fanatikusan, ami nemcsak, hogy nem emberséges, de még őt is hátrányosan érinti. Előfordulhat, hogy ugyan abban nem volt igaza az öregnek, hogy a szabadság maga a gonosz, ezt is előszeretettel hangoztatta, de nagyon úgy fest, az emberek csak addig vágynak rá, míg nincs, ha megszerzik, ráébrednek milyen nehéz, ezért inkább első adandó alkalommal boldogan elhajítják.

[1] Erről a tárgyalásról, és a másik hat elítéltről semmi információt nem találtunk a könyvben, mely e történetet tartalmazza. S. I.

Nem vagyok benne teljesen biztos, de a kötetet végigolvasva sejtem, kik lennének az akkori halálraítéltek, mivel rajtuk kívül a többi alak mind egy-egy Lélek Ős. Loki mellett nagy valószínűséggel a következők szerepeltek: Sophia Jaeger, Aiden Lewis, Airi Esther Yamada García, Aoki Megumi, a későbbi szövegekben feltűnő Alberico Bianchi és Asura Singh. Sejtésem szerint bármi is volt ez a tárgyalás és a mögötte lévő történet, nagy jelentősége van. Kagehiko megjegyzése.