„A legjobb könyv, amelyet az idén olvastam, John Williams lenyűgöző regénye, a Stoner. Drogokról nem szól, de minden másról igen.” – Bret Easton Ellis[1]

Minden másról… legalábbis sok mindenről, olyasmikről, amik mindannyiunk életét áthatják, mert az emberi élet velejárói.

A regény William Stoner életét mutatja be. Rögtön kezdetnek megtudjuk, főhősünk nem hős, nem is különleges, „csak” egy egyszerű ember, nem írta be magát a történelemkönyvekbe, de még egy lapba vagy szakmája irodalmába sem (bár irodalom professzorként írt egy könyvet is). Csak élt és meghalt, minden különösebb felhajtás, szenzáció nélkül.

Aztán, ahogy a szerző ezt deklarálja, belekezdünk a történetbe: „1891-ben született egy kis tanyán…”

Érdekes mód nekem erről rögvest az ugrott be, mintha egy irodalom órára tanulnám az aktuális életrajzot. Ami vicces, tekintve, hogy egy, a későbbi idők számára majdhogynem teljességgel ismeretlen személyről van szó. Az ő életrajzát senkinek sem kell megtanulni.

William Stoner élete − és vele a könyv cselekménye − röviden összefoglalható: egy tanyán szegény földműves családba születik. Innen egy ismerős javaslatának köszönhetően bekerül az egyetemre, agrárszakra, ám végül az irodalom és a tanárlét felé viszi útja. Az egyetem elvégzése után ott kap munkát, megházasodik első szerelmével, csak épp e házasság – mint oly sok másik – keserű lesz. Tanít, megír egy könyvet, hogy végletesítsék egyetemi oktatóként, de sosem szerez magasabb pozíciót. Lánya születik, aki nem egyszer lesz áldozata felesége természetének, míg eleinte nem törődik vele, később minden idejét beosztja, megpróbálja elidegeníteni tőle stb. Egy ideig élvezi az új szerelmet, viszonyt folytat egy fiatalabb nővel, azonban ez nemsokáig tart. Csak peregnek az évek, bár két világháborút is megél, egyikben sem vesz részt. Végül a hatvanas éveiben meghal rákban.

Így végignézve, ez sok más ember élete lehetne, akkor mégis hogyan lehet, hogy ötven évvel az első megjelenése óta e regény hirtelen bestseller lett? Nos, ha egyáltalán, csak részben tudom megválaszolni a kérdést.

Egyrészről ez a regény, minden egyszerűségével együtt, megható, lebilincselő, magával ragadó. Ebben nagy része van annak, hogy rólunk is szól, hiszen Stoner életének stációival, örömeivel, még inkább nehézségeivel és konfliktusaival mind találkozunk életünk során. Mi is leválunk szüleinkről, és ez akár azt is jelenti, teljesen más útra lépünk, mint azt ők gondolták, ez pedig sok-sokféle érzelmet generál. Talán nekünk is van egy hivatásunk, amit követünk, és szeressük bármennyire, akadnak nehézségeink, hullámvölgyeink vagy épp kisebb-nagyobb nézeteltérésünk a kollégákkal. Mind megéljük a bolond és igen, vak első szerelmet, sokan élünk vagy éltünk házasságban (vagy tartós kapcsolatban), annak minden járulékával együtt. És előbb-utóbb mind szembenézünk a halállal, ezzel együtt pedig egy fontos kérdéssel: milyen is lett az életem? Mit hagyok hátra, és mit viszek magammal?

Másrészről azt hiszem, a regény egyik legfontosabb témája és annak minden eddiginél aktuálisabb, mégis egyetemes volta az, ami (többek közt) ekkora sikerré tette a könyvet. Ez pedig az a kérdés, amely Stonernél legélesebben a halála közeledtével jelenik meg, de igazából sokunkban felmerül időről időre: vajon a jó döntéseket hoztam meg? Lehetőségeimhez mérten azt az életet élem, amit szeretnék? Vagy netalán menthetetlenül eltévedtem valamelyik kanyarban? Ez nem csak a mi kérdésünk, mégis ma valahogy sokkal nagyobb hangsúlyt kap. Mire gondolok? Azt, aki ma él, már lényegesen kevésbé kötik a régebben szinte teljhatalmú normák és életútmodellek (vagy még inkább egyre többféle akad belőlük), a világ is kinyílt, és rengeteg információ áraszt el bennünket, márpedig a szabadság és a vele járó felelősség ironikus módon félelmetes és nagyobb terhet ró ránk. Sokkal több a választási lehetőség és a döntést nem hagyhatjuk más kezében. Valahol természetes, hogy ez szorongással, félelemmel tölt el, miközben a mindennek ellenére létező korlátaink is szorongatnak minket.

Utóbbi érzést nem egy esetben csak fokozza az a trend miszerint életünk fokmérője a sikerességünk, a népszerűségünk, pontosabban ismertségünk meg a kiposztolt, kényszeresen dokumentált boldogságunk. Holott az élet az emberek többsége számára bőven tartogat kudarcokat, szomorúságot és jelentéktelenséget, illetve annak érzését, akárcsak Stonernek.

Összefoglalva a Stoner azért érintett meg engem (és azt hiszem, sok más olvasót), mert egy ember életét meséli el, ahol ez az ember minden kapcsolata ellenére egyedül van, egyedül viseli a felelősséget életéért, egyedül néz a halál elébe, egyedül ő ad értelmet életének és egyedül neki kell megfelelni a kérdésre: mégis mi lett az életéből? És miközben olvastam az egyébként gyönyörűen megírt sorokat, nem tudtam nem arra gondolni, vajon mi az én válaszom most, az én döntéseim életem végén vajon jónak tűnnek majd vagy mindent megbánok?

John Williams, Stoner, Park Könyvkiadó, Bp., 2015.

kép: https://moly.hu/konyvek/john-williams-stoner

[1] Az idézet az általam olvasott kiadás hátsó borítóján szerepel.