„Mi van, ha a madár nem énekel?

- Öld meg! – feleli Nobunaga.

- Érd el, hogy akarjon énekelni! – mondja Hidejosi.

- Várj! – válaszolja Iejaszu.”[1]

Ez a kérdés és a ráadott feleletek mutatják be a különbséget Japán egy véres, háborús korszakának három kiemelkedő alakja között. A sengoku érában (1467-1568/1573/1603)[2] – vagy, ahogy magyarul nevezik: a hadakozó fejedelemségek korában – Japán addigi hatalmi rendszere teljesen megszűnt, az egység felbomlott, és a tartományi urak törekvései vérbe fojtották az országot. E korszakban sokak vágya volt Japán újraegyesítése, egy új rendszer és egy új ország létrehozása, de végül három ember tettei és élete kellett ennek teljesítéséhez. Valószínűleg sokan találkoztak már az ő nevükkel: Oda Nobunaga, Toyotomi Hideyoshi és Tokugawa Ieyasu.[3]

A regényben mindhármukkal találkozunk, ám elsősorban Hideyoshiról szól, az ő életét mutatja be, mely szorosan kapcsolódik Nobunagáéhoz és a japán történelem e fontos, vajúdó korszakához. A könyvben nyomon követhetjük, hogyan lesz a vezetéknév nélküli Hiyoshiból, egy elszegényedett gyalogos katona fiából Japán taikója, sőt a Taikó, hisz későbbi korokban is így emlegetik.[4]

A rakoncátlan Hiyoshi útja hosszú és göröngyös, egy élet munkája árán lett végül az, akinek ma ismerjük (vagy pontosabban ismerni véljük). Mondhatni, minden volt csak akasztott ember nem, mielőtt Nobunaga szolgája lett. Szerzetesnövendék, szolga sokféle helyen, vándorárus, és Nobunaga előtt másnak is szolgált, de sehol sem találta a helyét. Ezek az epizódok segítenek bemutatni az akkori Japán világát is. Majd megismeri Nobunagát, miután lényegében a szerencsének köszönhetően szolgája lesz, kemény munkájával és sokakat bosszantó, ám Nobunagának szimpatikus személyiségével egyre feljebb jut, igazi szamuráj lesz. Végig odaadóan szolgálja Nobunagát és ami még fontosabb megérti és tudja kezelni a nagyúr meglehetősen furcsa, szeszélyes személyiségét. Mikor Nobunaga meghal az Akechi Mitsuhide szervezte lázadás közben gyújtott tűzben, Hideyoshi éppen a nyugati tartományok meghódításával foglalkozik. A már öt éve tartó hadjárat végére villámgyorsan pontot tesz, és miután legyőzi az áruló Mitsuhidét, újabb évek alatt, ha névleg nem is, a valóságban Nobunaga örököseként továbbviszi és beteljesíti ura félbe maradt álmát.

A regény akkor ér véget, amikor Nobunaga egykori szövetségesével, Ieyasuval is békét köt. Ieyasu ugyanis Nobunaga halála után úgy dönt, eljött az idő a cselekvésre, megragadja az alkalmat, hogy ő irányítson, ám a harctéren nem boldogulnak egymással, és végül Hideyoshi politikai győzelmet arat fölötte. Nobunagával ellentétben Hideyoshi egyébként is jobban kedveli a békésebb, politikai megoldásokat, nem tartja magát igazán jó hadvezérnek.

Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ami számomra a legérdekesebb volt e regény kapcsán. A sengoku korszak egy igen nehéz időszak, olyan kihívásokat rejt magában, amire számtalan más példát ismerünk más országok történelmében is, és amire eddig sosem adta meg egyetlen ember a megoldást, legalábbis nem olyan megoldást, mely ne torkollott volna hamarosan újabb háborúba, konfliktusba. Egy már haldokló vagy tarthatatlan rendszert elpusztítani, megdönteni és a helyére egy új, működő képeset és jobbat létrehozni nem kis feladat, ráadásul olyan képességeket, tulajdonságokat igényel, ami sosincs meg egyetlen emberben, legalábbis eddig még nem láttunk rá példát. Viszont ez a három ember, egymást követve sikerrel járt, igaz, hogy Ieyasu rendszere és bezárkózása hosszabb távon már nem feltétlen tekinthető jónak, annyira sikeresnek, de visszafelé azért könnyű okosnak lenni.[5]

Elgondolkodtam, vajon ha bármelyiküket is kivennénk ebből a történetből, még mindig sikerre viszik-e ezt a vállalkozást? Mint az előzőekből leszűrhettétek, nem hiszem, mindjárt el is mondom, miért. Nobunaga nélkül az egész el sem kezdődik, sem a szolga Hideyoshinak, sem a másik hadúr fogságában, túszként élő Ieyasunak nem lett volna lehetősége belefogni ebbe. Nobunaga nélkül Hideyoshi nem emelkedik ki, Ieyasu nem lesz szabad. Ráadásul a régi elpusztításához az ő erős és könyörtelen szenvedélyére volt szükség, azonban halálát és ezzel bukását is ő maga idézte fejére, Akechi Mitsuhide épp az őt ért megaláztatás, a hűséges alattvalóként elszenvedett kegyetlen bánásmód miatt lázadt fel ellene. Nobunaga pusztító ereje és személyisége már előre vetítette végét, hisz kétélű fegyver, nem alkalmas egy új világ megalkotására önmagában.

Hideyoshi szükséges, ő az egyetlen, aki örökösként léphet fel, és merőben más személyiségének köszönhetően képes továbbvinni a tervet. Ieyasunak, mivel ő nem alattvaló, csupán szövetséges, nincs lehetősége azonnal fellépni, ráadásul nem rendelkezett azokkal a szövetségekkel, amivel Hideyoshi, egyáltalán elég erővel, ahhoz, hogy a Nobunaga alattvalói közt kirobbant konfliktusokat megoldja és egyesítse őket. Ennek megtörténte után ugyan megpróbálja legyűrni Hideyoshit, ám kudarcot vall, és csak Hideyoshi halála után lesz újra lehetősége, akkor azonban ő lesz végül a győztes, az, aki valóban elhozza az új világot. Hideyoshi ugyanis vágyainak (Kína meghódítása) és a körülményeinek (ő sosem kapja meg a sógun címet) köszönhetően nem képes teljesen befejezni a folyamatot.

Mindezt, de a nagyobb részét mindenképp, maga a regény is bemutatja. Ezzel pedig engem teljesen lenyűgözött. Van abban valami elképesztő, ahogy ez a három ember egymást követve, kiegészítve végigvisz egy ekkora dolgot. Szép példája annak, hogy mennyire fontos az egymáshoz kapcsolódásunk, hogy igazi változást a világban, de egy országban is, egyetlen ember, rendelkezzen bármekkora hatalommal, képtelen elérni.

Akárhogy is, ezt a regényt csak ajánlani tudom Japán, a korszak, vagy egyszerűen a történelem kedvelőinek.

Josikava Eidzsi, Taikó I-III., Szenzár (Helikon) kiadó, 2016 (I. kötet), 2017 (II. és III. kötet).

kép: https://www.libri.hu/konyv/josikava_eidzsi.taiko-1.html

[1] Az idézet a könyv előszavából származik.

[2] bővebben lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/Hadakoz%C3%B3_fejedelems%C3%A9gek_kora_(Jap%C3%A1n)

[3] Csak a könyvből idézett helyeken használom a magyar átírást, egyébként – mint itt is – a Hepburn-féle átírást alkalmazom.

[4] Hideyoshi életének egy része dokumentált csupán, a múltjáról, gyermek és fiatalkoráról alig találni valamit és azok többsége is amolyan legenda, az író ezeket felhasználva alkotta meg történetét.

[5] Itt elsősorban arra utalok/gondolok, hogy a hosszú bezárkózás után a Meiji korszak nyitása és változása okozta sokk annyira erős volt, épp e zárkózottságnak köszönhetően, hogy könnyen táptalajt nyertek belőle azon eszmék, melyek aztán a II. világháborúban Japán tragédiájához vezettek. Ugyanakkor Ieyasunak talán nem sikerült volna hosszú távon egységben tartania Japánt, ha akkor még rájuk zúdul a külföldiekkel járó rengeteg változás. Persze, ez csak magánvélemény.