Amit adtál
Given
Előljáróban három figyelmeztetés:
- Shounen ai anime, szóval aki ódzkodik az ilyesmitől, az most ezt csak zárja be és nézzen más után. Nem kell szeretned, nézned, olvasnod, azért szólok előre.
- Ez a cikk nagyon szentimentális lehet! Igen az előző is szerelmes sztori volt, de mivel nem volt gépem, így listám se, csak ez az egy jutott róla eszembe, meg egy másik, az azonban még jelenleg is fut. Ráadásul jól is jött valami ilyesmi, ugyanis könyvek terén most már a második emocionálisan igen megterhelő és lehangoló darabot olvasom egymás után.
- Elég szókimondó (inkább író) vagyok, de talán ez cikk különösen provokatív dolgokat is tartalmazhat. Én szóltam.
A középiskolás Uenoyama éppen a szokásos szundihelyére igyekszik, csak épp talál ott még valakit, egy igen csendes és furcsa fiút, Satou Mafuyut, aki egy gitárt szorongat, és miután rájön Uenoyama ért hozzá, megkéri cserélje ki a húrokat. Később aztán azzal üldözi, hogy tanítsa meg gitározni. Uenoyama sokáig nem megy bele, mert elfoglalt és bár egy bandában játszik, igazából egy ideje unja, már nincs benne a régi szenvedély a zenélés iránt.
Persze, végül elkezdi tanítani Mafuyut, aki igen gyorsan fejlődik, miközben új érzéseket ébreszt Uenoyamában, sőt miután kiderül, a fiú gyönyörűen tud énekelni, Uenoyama megkéri csatlakozzon a bandába, amiben két másik főiskolás sráccal, Harukival és Akihitóval játszik. Időközben fellépést is szerveznek számukra, ám a szokásos problémák mellett más sötét fellegek is gyülekeznek felettük, elsősorban Mafuyu múltja, traumája és amiatti dermedtsége miatt, valamint Uenoyama érzelmeinek köszönhetően, aki a pletykáknak hála még nehezebb helyzetbe kerül, mert tudja, kit veszített el Mafuyu.
Egyszerűen imádtam a történetet, a karaktereket, de leginkább Mafuyut. A személyisége és a története is nagyon tetszett (igen, azért is, mert közel éreztem magamhoz). Mafuyu az az ember az egész anime és a banda szempontjából, aki új kezdetet, löketet biztosít a továbblépéshez, miközben neki magának is ez a személyes életfeladata akkor. Újrakezdeni az után, hogy alig egy éve elveszítette gyerekkori barátját, későbbi párját, Yukit. Ráadásképp a fiú egy csúnyább veszekedésük után itta halálra magát, ezért Mafuyut nemcsak a gyász, a bűntudat is kínozza, amit képtelen kifejezni, kimondani. Lényegében azóta némaságba dermedve éli életét.
A gitár eredetileg Yukié volt, így végeredményben a fájdalom mellett egy új kezdet lehetőségét is ráhagyta a fiú, és ezzel a bandának is lehetőséget adott Mafuyun keresztül. Ehhez azonban Mafuyunak el kell jutnia odáig, hogy a gitárra és a zenére ne csak mint Yuki emlékére, de az ő saját életének részére, a jövőjére tekintsen, márpedig ez nem kevés munka, amiben csak akkor lép előre egy nagyot, amikor mindenki mást meglepve egyszer csak énekbe foglalja érzéseit, kiadja magából, amire addig képtelen volt. Ahhoz, hogy idáig eljusson viszont szüksége van egy régi barát és Uenoyama, valamint a banda adományára, a segítségükre, még ha az nem is feltétlen direkt.
Itt érdemes megemlíteni a másik két tagot, Harukit és Akihitót, akik igyekeznek terelgetni a "fiatalokat", tanácsot adni, mialatt maguk is bonyolult helyzetben vannak. Haruki régóta szerelmes Akihikóba, aki viszont kapcsolatban él egy hegedűművész zsenivel, mégsem közömbös számára Haruki. Az ő kapcsolatuk az animében nem annyira hangsúlyos, de a ma is futó mangában, tudomásom szerint az anime történetének folytatásában ők is több szerepet kapnak.
Sok minden miatt szerettem ezt az animét, a zene, az alkotás miatt, az érzelmi világa okán, de az egyik legmeghatározóbb az volt, hogy ez a történet milyen jól bemutatja az élet egyik legszebb dolgát, és most nem a szerelemre gondolok, hanem arra, hogy mennyi mindent adunk és kapunk, sokszor akár akaratlanul is, pusztán a személyiségünkkel, érzéseinkkel, egyszerű tetteinkkel, történetünkkel stb.
Végezetül (sorry not sorry, ezek az én gondolataim) egy kis "kedélyborzolás": van még egy dolog, ami az anime kapcsán (is) megfogalmazódott bennem. Amolyan elvárás a hagyományos szemlélet hívei szerint, hogy legyen a szerelemnek "gyümölcse", valami nálatok nagyobb, rajtatok túl mutató dolog, amit együtt hoztok létre. Azt most hagyjuk, hogy már maguk az elvárások milyen rombolóak, de az nem lehetséges, hogy a gyereken kívül mást is létre lehet hozni? Mitől lenne az az egyetlen opció?Még mielőtt valaki nekem esne: ha valakinek minden vágya az, legyen, én nem akarok senkit lebeszélni, csak próbálnám kicsit kitágítani egy kapcsolat értelmének definícióját. Bár meg kell mondjam, azt se értem, mi a baj, ha esetleg semmi látványos "eredménye" nincs.
Most azonban maradjunk ennél az elvárásnál. Nem lehet egy szerelem "gyümölcse" más dolog, egy közös ügy, amit támogattok, cél, amit szeretnétek elérni, valami, amit létrehoztok, aminek az életetek áldozzátok, ha úgy tetszik? Nem feltétlen kell annak alkotásnak lennie, annyi minden más van, rengeteg féle felállásban megannyi lehetőség! (Természetesen ezekhez nem feltétlenül szükséges romantikus és/vagy szexuális kapcsolat.) Szóval csak gondold végig ezeket a dolgokat: 1. A szeretet és szerelem nem elvárások szerint működik, pláne nem külsős elvárások szerint. 2. Bármilyen nemű emberek közti szerelemről is legyen szó, az attól még nem "halott", nem lehetetlen, hogy nem születik belőle gyerek. Mert lehet, hogy az ő "gyerekük" valami más. Vagy lehet, hogy egyszerűen számukra nem szükséges valamiféle "gyümölcs", elég a szeretet, hogy egymás mellett vannak.
Given, 2019, eredetileg manga, melynek alkotója: Natsuki Kizu, az anime írója: Yuniko Ayana, rendezője: Hikaru Yamaguchi.
