És természetesen a Word azon melegében alá is húzza nekem pirossal a kifejezést, ilyen kérem szépen nincs. Én meg azt mondom, most van, deal with it.

Az ölmacska kicsit más ugyan, mint az öleb. Az öleb az öleb, mindig, kicsi, cuki és ölbe való, na, jó, lehet, hogy annyira nem cuki, olykor kifejezetten randa (egy-kettőről valami nagyon csúf, de aranyos kobold jut eszembe) és hangos méregzsákok. Van egy pár belőlük errefelé, a lakótelep kifejezetten az ő terepük, mondhatni ideális élőhelyük. Sokszor látni őket, amint a gazdival sétálnak, igazi egyéniségek is akadnak köztük, mint az öreg bácsi ölebe, akit már akkor felismersz, mikor még nem is látod, ugyanis úgy röfög, mint egy disznó, amikor a moslékot túrja. Sétájuk komótos, öreguras, időnként találgatunk, ki is vár be kit.

Az ölmacska azonban inkább a macska egy állapota, semmint maga az élőlény. Egyes macskáknál gyakoribb, másoknál ritkább ez az állapot. A mienk inkább ablak-, mint ölmacska, de azért utóbbi is előfordul.

Az állapot nyitánya nálunk kétféle: vagy hangos vernyák kíséretében rohan hozzám, mindig hozzám, élettartozékomat ezzel a keggyel sosem tiszteli meg, és felugrik rám, majd először kigyömöszöli a gyomrom tartalmát, ezzel végezvén összegömbölyödik és ölmacskásodik, amíg kedve tartja. Ezt a verziót szinte kizárólag akkor gyakorolja, amikor ebéd, gyakrabban vacsora után a kanapén olvasok. Mikor máskor? Persze, ez csak költői kérdés.

A másik variáns akkor lép életbe, ha az asztalomnál vagy ott ülök, ahova a király is gyalog jár. Ilyenkor lassan érkezik, hajszálpontosan úgy, mint a dokumentumfilmek zsákmányt becserkésző nagymacskái. Először leül a lábam mellett és a nyakát nyújtogatva felméri a terepet, majd felugrik, tesz néhány kis kört, majd ha megtalálta a kényelmes pozíciót, ölmacskává alakul.

Néhány tény az ölmacskáról:

• Ha már kinőtte az öledet, akkor is felmászik.

A mienk ugyan egyszerű házimacska, ráadásul nőstény, mégis az átlagnál nagyobbra nőtt. Még mielőtt valaki állatvédőt hívna rám, nem kövér, nincs túl etetve, egyébként is finnyás a szentem, szimplán nagy. Olyannyira, hogy a biológia órákat elhanyagoló kollégája uramnak közölte, ez bizony csak kandúr lehet. Szent meggyőződésétől semmi sem tántoríthatja el, sem a golyók hiánya, sem az, hogy a macska már három éves, sem az, hogy az állatorvos ivartalanította és a hasán volt seb. Nem, ez bizony kandúr, akkor is! Én mosom kezeim és átirányítom, beszélje meg ezt a macskával, vagy az elmeorvosával. Amúgy volt nekünk anno egy Sziszi nevű macskánk, akiről kis idő elteltével kiderült, inkább Szilárd; van ilyen, csak nem három éves macskák esetén.

• A macska bármikor ölmacskásodik, kivéve, ha te tényleg szeretnéd, hogy melegítsen. Mondjuk, nálunk ennél furcsábbakat is produkál. Sosem fogom megérteni, miért pont a harminc plusz fokokban a legjobb befúrni magát a takaró halom mélyére és ott aludni, de nem kell nekem mindent érteni.
• Az ölmacskaság addig tart, amíg ő akarja, akkor is, ha te már elzsibbadtál, éhes vagy, szomjas vagy, netán menten bepisilsz.
• Az ölmacska kifejezetten sértődékeny. Meg ne próbálj köhögni vagy tüsszenteni, esetleg kicsit is megmozdulni, olyan gyilkos tekintet lesz a jutalmad, hogy utána néhány napig csak félszemmel mersz aludni. Továbbá még neki áll feljebb, ha hangosan felszisszensz, amikor karmait kieresztve ugrik fel a csupasz combodra; megsúgom, a farmer se sokkal jobb.
• Végezetül az ölmacskát nem érdekli, hogy neked dolgoznod kellene, ha a kezedet akarja, akkor az az övé, és ha a kezed épp szabad is, az elmédet még megbabonázza.

Ezért írtam végül ezt és nem azt a cikket, amit akartam és kellett volna, mert őfelsége épp most ölmacska. Melegít itt vagy háromnegyed órája, miközben harminc fok felé közelít a hőmérséklet, én pedig kezdek éhezni, szomjazni és sejtésem szerint hülye grimaszokat vágok, mert valami csavarja az orrom, de nem merek tüsszenteni.