A zongora útján
Piano no mori
Egy igazi gyöngyszem ez a történet, érdekes, bár nem kimondottan akciódús darab, komoly témákat vet fel, mutat be részben-egészben a zenén, a zongorán és szereplőin keresztül. Bár kimondott, kiemelt hőse van Ichinose Kai személyében, de – kiváltképp az anime második felében – több más szereplő karakterét, személyes problémáját és fejlődését is nyomon követi.
Egyszóval a zene és a kissé komolyabb darabok kedvelőinek csodás élmény, amit legnagyobb sajnálatomra kicsit elront a grafika. Alapjáraton egészen élvezhető még, azonban az anime első felében a zongorajátéknál használt pocsék CGI olyan borzalmasan elüt az egész grafikától, az anime hangulatától, nálam tényleg csak az mentette meg az alkotást, hogy a történet magával ragadott, habár időnként elég hangosan sziszegtem e megoldás láttán, holott nem vagyok különösebben kritikus grafika terén. Megjegyzem, ez valóban oly sokakat zavart, hogy az anime készítői ezt elhagyták a második félidőben és egy fokkal jobb megoldásként nemigen mutatták magát a zongorajátékot.
Azért is okozott csalódást ez a valószínűleg olcsó megoldás, mert ez a történet többet érdemelt volna, csakhát mivel nem egy mainstream alkotás, nyilván kisebb büdzsével is dolgoztak. Pedig nemcsak a zenerajongók számára lehet figyelemre érdemes e darab. Ugyan Kai valóban a zongora útján indul el, de a nemsokára ismertetett főbb jelenségek, problémák akkor is érvényesek, ha nem kifejezetten ezt a művészeti ágat nézzük, olykor még más hivatások, szakmák esetén is.
Az egyik legfontosabb téma egy gyerek, egy tehetség sorsa, útja. Kai egy piroslámpás negyedben született és nevelkedik egy prostituált fiaként. Finoman fogalmazva nem igazán az a háttér, amivel az ember bármi lehet, plánesőt önerőből, hiába képeszt és varázsol el mindenkit, igazi zenészeket is zongorajátékával, melyet az erdőbe kidobott, mások számára halott, értéktelen zongorán játszik, azon tanult meg. Csakhogy Kai mellé szegődik a szerencse, amikor megvédi új osztálytársát, Amamiya Shuuheit, és elkíséri a kihívásra, aminek lényege, hogy elmenjen az erdei zongorához, amiről a többi srác úgy véli, kísértet játszik rajta. A híres zongorista apukával rendelkező és zongoristának készülő Amamiyát lenyűgözi, és kissé féltékennyé is teszi Kai csodálatos játéka. Ekkor azonban még sokkal erősebb benne a jó élmény, a másik irigység, féltékenység nélküli elismerése, ezért megemlíti őt az iskolájukban dolgozó Ajinónak, aki kezét szétroncsoló és menyasszonya életét követelő balesetéig szintén nagyszerű zongorista volt.
A folytatást talán nem nehéz kitalálni, Ajino szárnyai alá veszi Kait, és persze sok kihívás vár a fiúra, amelyek közül nem egyet nem lenne képes megugrani, ha nem lenne a férfi, aki segíti, de az anime második felében Kai eljut Lengyelországba, a Nemzetközi Chopin versenyre, ahol az egész világ előtt debütálhat.
Kai egyedülálló, legalábbis valóban kivételes, és ez most nem a tehetségére vonatkozik, hanem az útjára, ugyanis ez ritkán esik meg, bármennyire is szeretik az ún. motivátorok meg coachok és a többi elhitetni ennek ellenkezőjét. Ha valaki rossz helyre születik, akkor ritkán képes ennyire lefaragni hátrányait, kapcsolatok nélkül meg még kevésbé. Kai maga is tudja, Ajino nélkül soha nem tört volna ki, de ilyen messzire semmiképp se jutott volna e hosszú és bizony rengeteg buktatóval teli úton, amit bejárt. Még akkor is, ha egyébként nagyon pozitív személyiséggel bír, többek közt képes még a kegyetlenkedést is a maga hasznára fordítani, úgy értelmezni, az is elvezette valami megértéséhez. Még akkor is, ha oda kell tennie magát, a többieknél is keményebben dolgozni, az övékétől merőben eltérő kihívásokkal is szembenézni, és meg is teszi mindezeket. Akkor is Ajino jelenti, ő adja meg a reális esélyt mindenre.
Az anime másik nagy témája, melyet ezerféle színben láthatunk: a kapcsolatok/kapcsolódás és egymásra hatás. Az egész történetet keresztbe kasul átszövik e hatások, kapcsolatok, és mindenki játékát is ezek viszik előre, ezek változtatják meg, adnak újabb löketet a fejlődésüknek, legyen szó a zenélésről vagy személyiségükről.
Egyértelmű, hogy Kai számára milyen fontos Ajino, azonban ez fordítva is igaz. Ajino rajta kívül egyáltalán nem vállalt tanítványt, Kai viszont más, Kai játékában azt a hangot hallja meg, ami új értelmet ad megtört életének és azt akarja, hogy ezt a hangot, ami csak a fiúé, az egész világ hallja. Mindazért cserébe pedig, amit Kainak ad, a fiú a végén elintézi, hogy ő is újra zongorázhasson, sőt a turnét ott hagyva mentora segítségére siet, hogy ezúttal ő tanítsa újra egykori tanárát.
Az ő kapcsolatukon, kölcsönös egymásra hatásukon kívül még megannyi példa van, amelyekből kiemelkedik Amamiya és Kai kapcsolata és ezen keresztül sok más szereplőé is.
Ha kellőképp előítéletesek vagyunk, mondhatnánk, Amamiyának egyszerű dolga van, hisz a környezete nemhogy akadályt nem jelent, még kifejezetten támogatja is. Amennyiben azonban jobban megnézzük (és az anime tesz róla, hogy lássuk), kiderül, az csak részben előny, hogy Amamiya apja már elismert, kedvelt zongorista. Kikövezett az út előtte, csak azzal nem számol egy ítélő kívülálló, az utat alkotó kövek, mintha nem is a lába alatt lennének, hanem a hátán, a vállán, mert ezek a kövek elvárások, el nem ért vágyak, célok beteljesítésének kényszere többek közt. Jelen esetben az apa öntudatlanul elülteti a fiában, hogy ha ő már nem volt képes legyőzni Ajinót, a fiának le kell gyűrnie tanítványát, Kait. Ez Amamiyában olyan folyamatot indít el, ami csak egyre több és több szenvedést okoz neki, és akadályozza abban, hogy meglelje az ő saját hangját, hogy igazán élvezze a zongorázást, márpedig épp ezek nélkül esélye sincs.
Aztán egy lengyel zongorista, Adamski szavai elindítanak benne egy más folyamatot, megteszi az első hatalmas lépést, bár még nem teljesen kialakult, de saját hangján játszik. Azonban hiába óriási lépés ez számára, a verseny szempontjából épp rosszkor jön, így nem jut be a döntőbe, és ekkor kirobban belőle az indulat Kai felé, azt mondja, gyűlöli, azt kívánja, bár ne hozta volna össze őt Ajinóval, úgy érzi végleg kudarcot vallott, mert még mindig csak arra fókuszál, hogy Kait legyőzze és ez a beszűkült tudatállapot vezérli. Persze, némi idő elteltével rájön, mekkora hibát követett el, amikor leülepedik benne az indulat, elkezd gondolkozni, és az apjával is beszél – aki szintúgy belátta, ő is hibás a kialakult helyzetért – elsimul a konfliktus, sőt Amamiya segít felkészülni Kainak a döntőre.
Érdemes még megemlíteni, ahogy Kait láthatóan visszaveti Amamiya gyűlölete, meggondolatlan szavai, vagy hogy Lech Szymanowskit kizökkentik felfokozott érzelmei, miközben Ajino elismerése új távlatokat nyit meg az őt példaképnek, inspirációnak tartó Pang Wei előtt.
Ezek a momentumok a kapcsolódás/egymásra hatás példáin túl számomra más miatt is érdekesek. Sose fogom elfelejteni, annak idején a záróvizsgámon (Radnótiból írtam a szakdolgozatom), milyen nyomást éreztem a kérdés hatására, mennyire számít egy költő élete a művei szempontjából. Ott ültem és nehezemre esett válaszolni, ugyanis a hivatalos, szakmai válasz az, hogy nem számít, ezt igyekszenek beleverni a fejünkbe, amivel - kitalálhatjátok - nem feltétlenül értek egyet, bár nyilván vannak olyan művészek és irodalmárok, akiknél kevéssé fontos, hangsúlyos, legtöbb esetben igenis meghatározó mindaz, ami velük mint emberekkel történt. Amint a fenti példákból is látjuk, persze muszáj ezeket az élményeket bizonyos fokig kordában tartani, különben inkább bajt okoznak semmint hasznot hajtanának, ugyanakkor a személyes tapasztalatok igen jelentősek sok esetben a művészetük fejlődésében. Elég csak arra gondolni, hogy Ajino milyen fontosnak véli Kai játékában azt, amit körülményeitől és az erdei zongorától kapott. Természetesen mindüknek szükségük van arra, hogy tudjanak zongorázni, megtanulják a megfelelő technikai dolgokat, de önmagában ettől még nem lesznek zongoristák, nem lelik meg az ő egyedi hangjukat.
Ha pedig már a szakmaiság vizeire evickéltünk, akkor ideje szót ejteni az anime harmadik nagy témájáról, ami nem más, mint megítélés, a bírálat, azaz mi alapján döntenek ezeken a versenyeken, még tágabban milyen szempontok alapján lesz valaki kiemelkedő, mit kell teljesítenie a saját pályáján, hivatásában, szakmájában. Ebben a tekintetben a művészet igencsak különbözik a szakmák többségétől, ahol konkrétan meghatározható a követelmény, a jó és a rossz munka.
Anélkül, hogy most mélyebben belemásznánk az egész kulimászba, a zene vagy más művészet területe nehéz terep. Látjuk itt, hogy ugyan van valamiféle pontrendszer és nagyon próbálják úgy el(ő)adni, ez megrengethetetlen és igazán objektív bírálat, valójában mindenféle megfontolások alakítgatják a bírák ítéleteit (tisztelet a kivételeknek). Kai első versenyén még Japánban például azt hangoztatják, hogy nem bátoríthatják az egyedi játékmódot, mert akkor összeomlana az egész rendszerük, plusz egy zenész csak játssza le a kottát és kész.
A Chopin versenyen már sok más is előkerül, illetve már nem is csak a kottának, de állítólag Chopin akaratának és szellemének kell megfelelni. De mivel ez már sokkal komolyabb verseny, itt megjelenik az is, hogy igazán jó lenne, ha lengyel nyerné meg, hisz aki nem az, nem is értheti Chopint. Aztán később Pang Weit szeretnék győztesnek megtenni, szóval rengeteg a taktikázás, az ilyen-olyan érdekek vezérelnek sokakat. Ez nemcsak a komoly zene sajátsága, hisz csak vegyük azt a tényt, mára minden létező művészeti ág is üzletté vált, mintahogy minden más is, ha lehet belőle pénzt csinálni, megvannak benne azok a tényezők, amivel eladható az épp adott időben, akkor jó, ha nem, akkor nem. Az a legnagyobb baj ezekkel a dolgokkal, legyen szó akár az anime versenyeiről, akár eme csodás üzletekről, hogy egyik sem a lényegről szól, jelen esetben a zenéről, hanem hatalomról, az emberek befolyásolásáról, eltereléséről, pénzről.
Utoljára pedig - elnézést, nem tudom megállni - van ebben valami keserédes, valami igazán irónikus, hisz ahogy azt mondtam, az anime legszembetűnőbb hibája egyszerűen abból fakad, hogy mivel nem egy könnyen eladható történet, kevesebből dolgoztak, hogy aztán ez a hiba ki tudja mennyire, de tovább rontsa a népszerűségét. Nem akarok igazságtalan lenni, nem tagadható, hogy talán előállhattak volna jobb ötlettel már az elején, mint a pocsék CGI, de kérdés, mi lett volna az, ugyanis a második részében használt "elfedés", a játék nem mutatása is sokaknak nem tetszett. Nekem ezzel különösebben nem volt problémám, és összeségében szerettem ezt a művet, és a kisebb, ám érdeklődő, megfelelő közönségnek szívből ajánlom is.
Piano no mori, 2018-2019, eredetileg manga, mely Makoto Isshiki munkája. Az anime írói: Aki Itami, Mika Abe, rendezői: Ryūtarō Suzuki, Gaku Nakatani, Hiroyuki Yamaga.
