Más szerző, más helyszín, más kor, más körülmények, de a téma közös és nagyban hasonló, mint az előzőleg ismertetett lengyel írónál, a téma, ami minden embert érint: a halálunk, s vele az, miként tekintünk életünkre, sőt miként éljük napjaink.

Genki Kawamura főszereplője onnan indul, hogy alig harminc évesen (de erre lehet, nem pontosan emlékszem) megkapja a diagnózist: rák, és az ítéletet: nemsokára meghal. Természetesen igen sokkos állapotban hazatér lakásába, ahol az anyja által ráhagyott macska, Káposzta várja. Aztán megjelenik az ördög és alkut ajánl neki: azért cserébe, hogy valamit eltüntet a világból, élhet még egy napot.

Nem meglepő módon főhősünk végül is rááll az alkura, és elkezdenek szépen sorjában eltüntetni dolgokat a világból, olyanokat, amiket az ördög választ, és amelyek fontosak szereplőnk számára, amelyek szeretteihez kötődnek, mint a telefon vagy a film, de az idő is az alku tárgya lesz, ahogy a végén a macskák is.

Nehezen, de elindul ezzel benne egy folyamat, a megértésé, elfogadásé. Habár eleinte inkább az eltűnt dolgokról, az eltüntetés mibenlétéről filozofálgat, csak elindul lassan az emlékek útján efelé, mígnem a macskák eltörlése előtt beérik e folyamat. Megérti például (egy egyébiránt igen érdekes és hatásos jelenetben), hogy a tárgyaknak addig van jelentősége, míg az élőkhöz tartoznak, utána értéktelen szemétnek tűnnek. Megérti, felismeri, mi adatott neki, mije van/volt. Ez utóbbi szép meg jó, engem azonban elgondolkodtat: vajon miért a halálunk előtt vagy valami nagy trauma után jövünk mi erre rá? Őszintén, nem szeretnék olyan életet élni, és erre is törekszem, hogy a végén kelljen rájönnöm ezekre. Megérik arra, hogy befogadja halott édesanyja hátrahagyott levelét, és egyúttal megírja sajátját apjának, akivel az anya halála óta egyáltalán nem beszélt.

Mindezeken túl pedig már-már kegyetlennek tetsző módon tapasztalja meg édesanyja gyakori mondásának fájdalmas igazságát: ahhoz, hogy megkapj valamit, egy másik dolgot el kell veszítened. Ebben persze sok igazság van, mindent nem lehet, minden nem lehetsz, és döntéseket kell hozni sokszor, ahol szintén jön valami, kapsz valamit és másról ezzel lemondasz, olykor olyasmiről is, amire úgyszint vágynál stb. Azonban megint csak az tűnődtet el engem, hogy ha a jelen esetet nézzük, ennek nem feltétlen kellene így lennie, én legalábbis nem hiszem, hogy csak halálunk küszöbén, amikor elvesztjük az életünk, akkor értenénk meg azt.

Nyilván, ez az egész így írói fogás is, és az is igaz, hogy a halállal farkasszemezés (akár a sajátunkkal, akár máséval) nemegyszer rádöbbent(het) bennünket az élet szépségére, hogy ilyen köz(rö)hellyel éljek. Ennek dacára arra próbálnék rávilágítani, hogy az adok-kapok (vagy a könyv verziójában:elvesztek és kapok) azért nem mindig sorsszerű, nem rajtunk kívülálló dolgok az okai, egy részét ennek/ezeknek az ügyleteknek mi kötjük a döntéseinkkel. Hangsúlyozom: egy, azaz egy részét.

A másik érdekes, ismét fejtörő anyag, hogy az adok-kapok egyetlen embernél még könnyeden modellezhető, ám amennyiben ezt csoportszintre, plánesőt társadalmi szintre emeljük, ott aztán már kuszálódnak a szálak és nagyon sok esetben (sajnos) messze nem kiegyensúlyozott az a mérlegnyelv. Miheztartásvégett tegyük hozzá rögvest, ekkora rendszerben ez a kiegyensúlyozás azért nem is gyerekjáték, viszont nem is igazán látom, hogy sokan igyekeznének erre törekedni, főként nem azok, akiknek kisebb-nagyobb hatalom van birtokában. De itt el is varrom ezt a szálat.

Legutoljára még: ha már alku, ügylet, üzlet, ami engem nagyon megfogott ebben a történetben, hogy főhősünk e számára végül valóban megváltó alkut nem egy tündérrel, istennel, szenttel, angyallal köti, hanem a patással, aki ugyan kinézetre nem patás és nem visel szarvakat sem.

Mivel szereplőnk saját arcát ölti magára, lehet úgy értelmezni, ez amolyan belső, a személy két része közti konfliktus és/vagy dialógus, valahogy nekem mégis jelentős, hogy ördögként szerepel, úgy hivatkoznak rá és az/ő önmagára. Nem, nem igazán azért, mert a rosszból ki lehet hozni valami jót, bár ennek is van igazsága. Bennem sokkal inkább egy olyan központi, állandóan ott lévő kérdésre rezonált, ami szerintem igen jelentős, nevezetesen: mi a rossz, mi ennek a fogalomnak, ennek az üldözött dolognak a veleje, lényege, és jelentősége, miért van? Továbbmegyek, és hozzáfűzöm, azért merem ezt e könyv kapcsán felhozni, mert itt az ördögön érezni, tudható is, ő arra vár, hogy főszereplőnk meglelje az értelmet, a helyes döntést, végigvigye a folyamatot; tehát ennek fényében: kicsoda/micsoda valójában az ördög?

Genki Kawamura, Ha a macskák eltűnnének a világból, 21. Század Kiadó, Bp., 2019.

kép: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/ha-a-macskak-eltunnenek-a-vilagbol