Egy kis csoda
Carole&Tuesday
Hol is kezdjem? Furfangos kis darab ez, de nagyon szerettem.
Az emberek által birtokba vett Marson járunk, ahol a politikusnő lánya, Tuesday megszökik otthonról, hogy Alba citybe menjen és zenélhessen, énekeljen. Ez ugyan nem egy túl átgondolt lépés részéről, és meglehetősen esetlen is, ám szerencséjére megpillantja a hídon zenélő Carole-t, a Földről érkezett árva, menekült lányt, aki befogadja és akivel osztoznak a zene iránti szenvedélyen.
Nem meglepő módon hamarost el is határozzák, ők ketten összefognak, hogy beteljesítsék álmukat. Ezzel pedig nem akármilyen kaland veszi kezdetét. Első dalukat egy rendes zongorával is kipróbálnák, ezért belógnak egy hivatali épület színháztermébe. Előadás közben egy ott dolgozó fiú felveszi őket és kikerülnek a netre. Ennek eredményeként a fiú egy már az iparból kiesett, nem túl bizalomgerjesztő, iszákos pacákkal jelenik meg náluk, aki elhatározza: a menedzserük lesz. Igen ám, csakhogy Gus (az önjelölt menedzser) már nem ismeri annyira ezt a világot, a két lánynak pedig leginkább a hétköznapi megélhetés, melókeresés miatt fáj a feje, de kitartóan keresik a lehetőséget és dolgoznak.
Szó mi szó viccesnél viccesebb helyzetekbe kerülnek, olykor pofont is kapnak (már átvitt értelemben), mégis végre lelnek egy járható utat, a tehetségkutatót, ahol ugyan nem nyernek, esélyt kapnak a debütálásra. A cég szerződését azonban elutasítja Gus, így önálló munkához kezdenek, saját producert keresnek, albumot készítenek, készülnek a díjátadóra, ahol jelölték őket és vendégként is szerepelnek. Közben pedig az egész társadalom felett gyűlnek a sötét fellegek... (erre még később visszatérünk.)
Nem tűnik nagy számnak? Azt meghiszem, az elején még én is kétkedve fogadtam, mert jó-jó, de akkor is kicsit snassz, olyan habkönnyű, szórakoztató kis darab, ez tény, viszont nem több. Nahát, ezt hamar sutba vághatjuk. Lehet, hogy habkönnyűnek tetszik és annak indul, azonban biztos, hogy ez csupán látszat, vagy pontosabban az egésznek egy kis része. Természetesen azért nem megyünk át halálosan komoly drámába, tragédiába, e nélkül is többről szól annál, hogy két fiatal lány énekelget, sőt sokféle zenéhez, zenéléshez kapcsolódó dolgot igyekszik felölelni.
Kezdjük azzal, hogy Carole-éknak valóban nincs egyszerű dolguk, rengeteget dolgoznak és bizony a szerencse is melléjük áll. Nem arról szól az anime, hogy ők lesznek a legjobbak, bár kétségtelenül sikereket érnek el.
Az anime bővelkedik a furábbnál furább karakterekkel, akiknek nagyrésze szerethető. Rajtuk és kapcsolataikon keresztül bepillantást nyerhetünk a zeneipar bugyraiba, többféle sorsot, élet- és karrierutat is láthatunk. Példának most csak a duó riválisát, Angelát hoznám fel, aki Mama felügyelete mellett először gyerekszínészként, majd modellként dolgozott, ezután adja éneklésre a fejét, dalait egy ezzel foglalkozó MI-kra specializálódott, zárkózott fickó írja. Angelának nincs senkije, magányos, torzult személyiség, akivel Mama is volt erőszakos. Meg akarja ölni egy fanatikus rajongója, aki zaklatja (de a tettlegességig fajuló zaklatásból például Tuesday is részesül). Összeomlik, túladagolja magát, majdnem meghal. De mindüknek megvannak a maguk kihívásai, nehéz bejutni, és bennmaradni, még nehezebb függetlenként, önállóan alkotni, egyébként viszont olyan alkukat kell kötni, ami gúzsba kötheti, kihasználhatja őket, kiölheti belőlük azt, amiért elkezdték, a zene, a zenélés szeretetét.
Kis kitérő az anime világáról: nagyon modern (értsük ezt bármiféle előjellel), javarészt MI-k írják a dalokat, azokkal dolgoznak, közösségi média, tehetségkutatók, a legkülönfélébb zenei stílusok és zenészek, és mind megférnek egymás mellett. Gondoljunk csak arra, hogy Carole és Tuesday a fősodorral szemben maguk írnak zenét és szöveget, mégis befogadják őket, elfogadásra lelnek. A karakterek sokszínűsége bámulatba ejtő és felvillanyozó.
Nemcsak a zeneiparnak (valahogy nem szeretem én ezt a kifejezést) vannak meg a maga buktatói, kihívásai és veszélyei. Mivel nem teljesen független, gazdasági és politikai szereplők is hatással vannak rá. Jelen esetben a választások és az a körüli botrányok, helyezkedések áldozatai lesznek egyes zenészek és maga a zene szabadsága is.
Tuesday anyja, Valeri jelöltként, hogy lemaradását ledolgozza, a kétes múltú tanácsadója, Jerry kezébe adja a gyeplőt, aki rászáll a menekültekre, még egy kamu terroristaakciót is elrendez, sőt a Földdel kötött egyezményeket is felszámolná, de legalábbis ezt ígérteti meg Valerivel. Az asszonynak még az eleinte őt támogató fiával, Spencerrel is megromlik viszonya, Tuesday felé egyébként is igen ridegnek látjuk, bár a lány nem haragszik rá, inkább megérteni próbálja.
Az ígéretek, a verseny nyomása odáig fajul, hogy több menekült zenészt is letartóztatnak, vagy egyenesen ki is utasítanak, legfőképpen az új rendszert kritizáló dalaik miatt. Ha ez nem lenne elég, új kultúrtörvényt is kiadnak, ami lényegében az egész művésztársadalmat korlátozná.
Sokakhoz hasonlóan Carole és Tuesday is érzi, nagyon rossz irányba haladnak, így egy másik énekessel, Crystallal, már a díjátadóra egy erre reagáló dalt visznek, majd nemsokkal később egy nagyszabású projektet akarnak megvalósítani a többi zenésszel, akit aggasztanak az egyre durvuló fejlemények. Újabb dalt írnak, amit közösen adnak elő és élőben közvetítenek mindenütt a világon újévkor. Ez azonban hatalmas feladat, példátlan összefogásra van hozzászükség, de megcsinálják.
(Közben pedig Spencer és egy újságíró elég bizonyítékot gyűjt Jerry ellen, és ezzel sikerül meggyőzni Valerit, aki vállalva a felelősséget, lemond.)
Nem tagadom, jogos lehet a kritika, hogy mindez kicsit túl szép, olyan kis naiv, ártatlan ezzel a happy enddel (a de mindjárt jön). A duó két dala is például nem a kritikára helyezi a hangsúlyt, hanem egyszerre érezteti azt, hogy egyre sötétül az égbolt a társadalom felett, míg mégis csak az utána törvényszerűen megjelenő fényt hirdeti, tehát végső soron reményt, életigenlést sugároz. És akkor jöjjön a de. De vajon nincs-e mindennél nagyobb szükség az ilyen kis csodákra? Nem ez vajon az utolsó mentsvár? És ha eltűnik, akkor nem az jelenti a végső vereséget?
Legvégül még egy kis érdekesség: Carole és Tuesday utolsó dalának (amit közösen adnak elő) a címe Mother és egyszerre szól több szereplő személyes kapcsolatáról és a Mars és a Föld viszonyáról. Az anime kifejezetten szeret jó kis üzenetekkel, elrejtett utalásokkal dolgozni, méghozzá igen stílusosan. Ennek két példája: a részek címei mind-mind egy régebbi nagy sláger címei, a végén pedig kiírják, hogy folytatódik, majd rögtön hozzáteszik az elmédben/szívedben, ami mintegy megkoronázza az egész üzenetét. Te is részese vagy ennek, nekünk kell továbbvinni a zenét, a szeretetet, az életigenlést, az összefogást.
Carole&Tuesday, 2019, a Bones stúdió animéje, rendező: Shinichirō Watanabe.
