Ha meggyújtod - mondaná apám, akinek egyik védjegye volt a pocsék szóviccek elsütése, akárcsak élettartozékomnak. Na, basszus! Válóok! Mondjuk, ahhoz előbb össze kellene házasodni, úgyhogy megette a fene az egészet.

Oké, nem vagyok én Humor Heroldina, ez van. Meg az, hogy mostanra valószínűleg mindenkinek megfordult a fejében néhányszor, kinek miért épp: elég volt. Nekem csak az utóbbi két hónapban volt az néhány száz alkalom is. Nem, nem fogom felsorolni, ne aggódj! Felesleges is, értsd: könnyen lehet sosem érnék a végére, te pedig halálra unnád magad.

Összefoglalásnak tökéletes a tegnapi napom, ami szombat volt, még mielőtt valaki megkérdi, miért nem voltunk mi a munkahelyen. Már jó előre annyira elegem van a karácsonyi cécóból, hogy a kora reggeli bevásárlás után a többi dolgot ráhagyományoztam életem férfijára. Főzött levest, ami egyébként is jobb lesz, ha ő készíti, ne kérdezd, miért, ez a világ egyik nagy rejtélye. Felporszívózott és felmosott, igaz, hét közben meg én csináltam, de azért mégis, na, szegény ember. Én eközben a nap nagyobb részében nemes egyszerűséggel animét néztem. Beraktam ugyan egy mosást meg sütöttem egy kis sósat a leves mellé, ezek részemről fél óra igénybevételt ha jelentettek, a többit intézte a mosógép meg a sütő. Egyszóval (kettővel): tüntetőleg lustultam; franc a pofámat!

Már csak azért sem részletezném hosszabban, mi mindennél jutottam odáig: most aztán elég volt, mert ez a bejegyzés kicsit más lesz, mint a megszokott. Ha másért nem is, ez az utolsó, hogy ebben a formában jelentkezem, és ez az utolsó bejegyzés az évre, amit amúgy se nagyon zárt a szívébe senki, no, nem mintha erről ez az elvont fogalom, ez az önkényesen kijelölt időszelet tehetne. Hogy mi ennek az oka? Pofonegyszerű, időnként eljutunk egy olyan pontra, ahonnan az előre már mást jelent, abban a formában, ahogy addig, már nem lehet tovább menni és/vagy nem akarsz. Minket nézve, főként a kissé(?) problémás, szorongó I kisasszonyt, aki ugyanakkor mindennek alapja, inkább az előbbi az igaz. Ebben az évben eljutott odáig a dolog, ezt így nem lehet folytatni. Nekem meg kifejezetten elegem van ebből a stílű és témájú írásból, azt se bánnám, ha nem jelentkeznék egyáltalán többet semmilyen formában. A főnök azonban nem én vagyok, majd Cseresznye megálmodja ki miként fogja ezt az oldalt folytatni, azért teljes pálfordulásra ne számítsatok! A részleteket majd később a frászbúkon megkapja, akit érdekel, vagy kiderül jövőre, amikor január második felében/végén újjáéledünk hamvainkból, vagy nem, oké, ez csak vicc. Hogy kinek a jöttére és pontosan mikor, honnan számítsatok? Gőzöm sincs még, elromlott ez a vacak jósgömb, ami úgyse volt jó soha semmire.

Ui.: Aki arra fogad, totálisan kiégtünk, ne tegye, csak ha szeret veszíteni. Ez nem erről szól, ez egy újabb kezdet lesz, hogy mennyire jó, pláne kinek mennyire fog megelégedésére szolgálni? Ha tudnám, akkor I kisasszonynak nem lenne min rágódni, ami nélkül mondjuk én tök jól meglennék, de az élet nem kívánságműsor, bár erős kétségeim vannak, hogy az valóban jobb lenne.

Ui.2: Igen, tudom, rövid lettem, elfogyott a medvebocs. Törődjünk bele! Különben is mennem kell, hogy sütit süssek, amivel egyetlen probléma van, Cseresznye és I kisasszony kitalálta, most kifliforma helyett újítsunk, és ez egyenlő azzal, hogy egy párórás konyhai önkínzás veszi kezdetét. Mindezt pusztán azért, mert még mindig nem vagyunk normálisak. Szóljon, aki meglepődött. Ugye, hogy nem?