Idegesítette, most már nagyon, hogy olybá fest, mindenkit az érdekel - érdekli őket egyáltalán igazán, vagy csak nincs jobb dolguk? - miért teszi, amit tesz. Pontosabban miért nem csinál semmit. Mintha ránézésre meglehetne mondani egy emberről mindent. Nevetséges! Semmit se lehet megmondani egy emberről annyiból, amit látsz.

A sokat emlegetett első benyomás illúzió, saját nagyszerűségünk illúziója. Hogyan gondolhatja valaki komolyan, hogy pusztán egyetlen pillanatnyi látástól megvilágosodott a másik embert illetően? Hisz rengetegféle szerepet játszunk, hazudhatunk, provokálhatunk, játszhatunk a másikkal, a konvenciókkal, a jelentésekkel, még önmagunkban is sokfélék vagyunk. Hogy lehetne ezt egy tekintettel befogni? Hogy lehetne ezt szavakba, pláne egyetlen szóba sűríteni?

Mondhatnánk, hogy az első benyomás nem arról árulkodik, akiről/amiről készül, hanem arról, aki készíti. Ez sem igaz. Maximum az adott pillanatnyi állapotáról, hozzáállásáról mondhat valamit, de hogy az egész emberről! A megismerés folyamat, képtelenség egyetlen, apró időrészecskébe tömöríteni.

 A folyamathoz pedig elégséges, sőt a lehető legtöbb információ szükséges.

*

- Mit csinálsz?

- Csak hallgatom a zenét.

- Unalmas.

- Utazom.

- Szóval drogos vagy.

- Kísérletezem.

- Kirázott a hideg.

- Próbálom megismerni magam.

- Skizofrénia.

*

- Mit csinálsz? - kérdezi monoton, kissé álmos hangon az ágyon fekve.

Nem nézek rá, csak odavetem a szavakat:

- Csak hallgatom a zenét.

Felhorkan, majd az oldalára fordul, a párnába morogja, hosszan elnyújtva a szótagokat:

- Unalmas.

Alig észrevehetően elmosolyodom, és új választ adok.

- Utazom.

Felélénkül, szemeit tágra nyitva felül, úgy mondja:

- Szóval drogos vagy.

Rezzenéstelen maradok, még mindig nem fordulok felé, csak szemem sarkából vetek rá egy pillantást.

- Kísérletezem - mondom a következőt.

Erre összefonja karjait maga előtt és riadtan körbefuttatja tekintetét a félhomályos szobában. Reszketve mondja:

- Kirázott a hideg.

Szemeim forgatom, és ismét új feleletet adok.

- Próbálom megismerni magam.

Felkapja vállai közé húzott fejét és tétova reakciót, már-már kérdést ad vissza:

- Skizofrénia (?)

Felé fordítom fejem, leveszem a másik fülemről is a fejhallgatót, durcás hangon közlöm:

- Elmész te a fenébe!

Megtörik és vele én is, elröhögjük magunkat.

*

Azt hiszed, megvan a megoldás? Pedig még mindig nem tudsz rólunk mindent, és hány perc, hány pillanat is telt el?

kép: https://hu.pinterest.com/pin/457819118375391199/?nic_v2=1a5H8pKRg