Mint minden reggel, első útja a fürdőbe vezetett. Megmosakodott. A törölköző a szokott helyén lógott, félig vakon is megtalálta. Szokványos nap volt, szokványos reggel, éppolyan, akár a többi. Csakhogy amikor felemelte fejét és belenézett a tükörbe, senki nem nézett rá vissza.

Egyszer csak eltűnt.

Talán éjjel meghalt volna? S most szelleme még annyira élni akar, hogy felkelt és nekikezdett napi teendőinek?

Szeme sarkában megpillantotta feleségét, aki egyenes rá nézett és elmormolt egy jó reggeltet.

Szóval mégsem tűnt el.

Nem, csak valami érzékcsalódás lehetett. A kollégák is látták, a főnök is. Minden rendben.

Nem, még sincs. Sehol nem látja magát, semmilyen felület nem tükrözi vissza alakját, vonásait. Próbálja lerázni magáról ezt a félelmetes érzést, kizárni agyából ezt a képtelen gondolatot. Nem keresni a választ olyan kérdésekre, mint hogy hová tűnt, mikor, hogyan és miért.

Hiába. Éjjel csak forgolódik. Megunja, felkel. Kimegy, bár semmi dolga, semmi célja.

Ellenállhatatlanul vonzza magához a folyosón lévő egész alakos tükör. Ő nincs benne, bár ott ül előtte felhúzott térdekkel, hátát a falnak támasztva. Meredten nézi egy ideig tükörképe hiányát, majd hátraveti fejét és a plafont bámulja.

Ráébred, hogy agya becsapta, már évekkel ezelőtt elkezdett halványodni, de makacsul kitöltötte a hiányzó részleteket. Saját magát verte át.

Akkor kezdődött, amikor kirúgták a cégtől, ahol már két évtizede dolgozott. Kirúgták valami álindokkal, hogy más kaphassa meg a helyét. Nem, még előbb, amikor a világ változást követelt tőle. Már nem azok a technikák mentek, amiket ő tudott, de nem akart újra tanulni. A gyerekeit akarta, de már felnőttek, fia el is költözött. Továbbra is azt akarta, hogy elég időt legyenek ott, mert ők egy család, ez a helyes.

Különben is az ő élete a munka és a család, ezek határozzák meg.

Aztán hónapokig keresett új munkát. Az érzés, amikor burkoltan közlik: ötven évesen már a kutyának se kell. Végül pedig kiköt egy helyen, ahol nem becsülik. Semmi pénzért gürcöljön, vacak körülmények között. A munka és a kollégák már nem jelentik élete értelmét. Teljesen kiégett, csak robotol, hogy legyen mit enni. Egy-két szót vált a munkatársakkal, holott régen nem ez volt a szokás. Régen mindent megosztottak a másikkal, sőt össze is jártak. Most meg örül, ha nagy ritkán megtöri valaki a kínos csöndet.

A család is széthullott. Gyerekei máshol élnek, már saját életük van. Nem, ez neki nem természetes, neki még a generációk együttélése a megszokott. Hiába próbálja felesége meggyőzni arról, hogy itt az idő végre magával foglalkozni. Hisz ő már eltűnt! Mindent elvettek tőle, amit felépített és ő vissza akarja kapni. Mi mást csinálna?