(Földre hullt)[1]

Hikariról mindenki tudta, hogy különleges angyal, így nem nagyon akadt olyan, aki ellenezte volna, hogy ő legyen vezetőjük. Sokáig élték megszokott életüket, ahol az angyalok közötti legkomolyabb vita arról zajlott, ki kergetett el több mihaszna betolakodó démont. Ám megjelent az ember is a színen és úgy döntött, nem akar gyermek lenni, maga akarta felfedezni az életet. Mivel szabadnak született, elfogadták döntését és ezzel átírták világukat. Ami addig egy volt, most széthullott, ami addig puszta kergetőzés volt, most véres harccá lett. Az ember elindult felfedező útján, alig valamit érzékelt s mit se értett a körülötte zajló küzdelemből, melynek tétje ő maga volt.

Az ellentétet képviselő Kuroi számkivetésként élte meg e változást, s mit sem lankadó haragjában háborút hirdetett. Bár sok démonfaj akad a mai napig, akik nem foglalkoznak emberi szomszédaikkal, azonban sokukat sikerült Kuroinak uralma alá hajtania, ezzel pedig megkezdődött az igazi vérre menő csaták sorozata a halálos ellenséggé nyilvánított angyalok ellen, akik maguk is két pártra szakadtak. Bár kisebbségben voltak, akadtak, akik mérhetetlen gyűlöletet tápláltak az emberek, vagy − ahogy ők nevezték − „kis kedvencek” ellen. Hikari remélte, megbékélnek idővel, tévedésével már nem szembesült.

Hikari Mindennek Teremtőjét szolgálta, mégis benne is ellentétes érzések kavarodtak fel az új világrend kialakulásával. Megtapasztalta a haragot is. Haragja egyszerre szólt az embereknek, akiké a végzetes döntés volt, és Kuroinak, aki elárulta apját és vele mindenkit a mennyekben, ráadásképp ellenségeskedést szított köztük. Abban az időben sokszor vonult el az elzárt kertbe, hogy megoldást találjon a problémákra, elsősorban a fellázadt angyalok észre térítésére. Akárhogy is gondolkodott, nem jutott semmire, de egyre erősebben hitte, az igazi bűnös Kuroi, így szép lassan minden figyelmével felé fordult.

A kert tele volt a teremtésben létrehozott összes virágfajta mennyei másaival, közepén pedig egy gyönyörű szökőkút állt, melynek vizében a teremtett világ eseményeit vehette szemügyre a látogató, habár kevesek léphettek be. Hikari először puszta kíváncsiságból tekintett bele. Elszörnyedt attól, ami fogadta. Szánalom és szeretet ébredt benne az emberi lények iránt. 

Az ember döntéséig nem létezett éjjel, nem abban a formában, ahogy ma ismerjük. Az éjjel sosem volt addig sötét. A döntés után viszont az éjszaka Kuroi befolyása alá került, az eget eluralta a mélységes mély sötét, ahol semmi fény nem maradt. Az emberek számára a nappal az élet, az éj a halál ideje lett. Akit odakint ért az éj, aki menedék nélkül magára maradt, az nem érte meg a másnap reggelt, a démonok áldozata lett. Az a csecsemő, aki balszerencsés módon éjjel akart világra jönni, holtan érkezett meg, esetleg néhány percig élt, s ha mégis megmaradt, hátralévő életét a sötétség bűvöletében töltötte.

Hikarit dühítette tehetetlensége, s nemsokára arra az elhatározásra jutott, felkeresi a Nap népét.

Kérdőre vonta a sárkányokat.

- Miért hagytátok magukra az embereket? Miért nem nyújtotok nekik fényt éjjel?

- Ez az új világrend, ami miattuk született – felelte az egyik vén bölcs. Ő és társai szemmel láthatóan unták a témát, szemernyi érdeklődést sem mutattak.

- Ezt akarták, ezt kapták – szúrta közbe másikuk, arca maga a megtestesült sértődöttség.

- Nem gondolhatod komolyan! – ellenkezett Hikari. – Nem is lenne így, ha Kuroi nem hirdetett volna háborút. S ti dacból még a javára is tesztek.

Szavaira a vérig sértett sárkányok esztelen bömbölésbe kezdtek, némelyek még tüzet is okádtak. A féktelen indulatok hangzavarának a király vetett véget:

- Elég legyen!

Társai megbántottan lehorgasztották fejüket, akár egy gyermek, akit összeszidtak.

Hikari azonnal folytatta:

- Kérlek, tudom, hogy az éjjel fölött már nem ti uralkodtok, de ne tagadjátok meg tőlük a fényt! Szükségük van rá. Hogy lássák, a sötétség nem mindenható, hogy a fény utat tör magának még így is.

A király ekkor csendre intette, majd nagy sóhajt követően magába fordult. Mindenki lélegzetét visszafojtva várta szavait.

- Kérésed túl nagy, és azt hiszem, neked magadnak sincs fogalmad róla, milyen következményekkel jár ez. Hadat üzensz ezzel Kuroinak. Még, ha el is éred a célod, gondolod, megtorlás nélkül hagyja, és szépen beletörődik? Háborút indítasz el!

- Az már elindult – tiltakozik Hikari.

- Látom, valóban nem érted – mordult rá a király. Nemcsak aranyló tekintete, de tűzvörös pikkelyei is izzottak, akár a hamvadó tűz, mely nem adja meg magát. – Amire kérsz, azzal te magad szilárdítod meg ezt az ostoba rendet, mely ellentétekre épül. Ezzel együtt pedig óriási bajt hozol a saját fejedre – mennydörögte. – Nincs neked más dolgod? Ha jól hallottam, az angyalok közt is komoly nézeteltérések vannak. Az angyalok vezetőjeként nem ezzel kellene inkább foglalkoznod, ahelyett hogy egy fiatal faj sorsába ütöd az orrod?

Hikari alig hallhatóan felszisszent. A sárkánykirály rátapintott gyengepontjára, sarokba szorította azoknak a kételyeknek kimondásával, melyek benne is megfogalmazódtak, és amelyekre nem létezett megnyugtató válasz.

A sárkányok többsége mosollyal nyugtázta az angyal érezhető bizonytalanságát. Legnagyobb megdöbbenésükre azonban Hikari hamar megváltozott, határozott válasszal szolgált.

- Én pedig nagyon is értem. A jelenlegi rendet nem áll módunkban eltörölni, ahogyan Kuroit sem, ettől még nem adhatjuk fel, nem mondhatunk le a változásról és nem mondhatunk le az emberekről. Tudom, hogy amit teszek, nem tökéletes megoldás és az életembe kerül majd, de ha nem teszem, úgy remény sincs arra, hogy valaki tovább vigye feladatunk és egy nálunk jobb megoldással szolgáljon. Tudom, hogy az angyalok vezetőjeként elbuktam, mert az ő ellentétüket nem tudom és már nem is akarom megoldani, úgy érzem, ez nem az én feladatom, épp ezért lemondtam e tisztségemről és csak remélni tudom, van valaki, aki magáénak érzi e feladatot és sikerrel jár.

A sárkányok, bár bevallani nem akarták, csodálattal hallgatták Hikarit. Megindította őket őszintesége és bátorsága, ugyanakkor akadt olyan, aki visszataszítónak találta, hogy egy angyal sajátjai helyett egy más faj megsegítését tartja fontosabbnak. Szólni, azonban egyikük sem szólt. Ritkán történt ilyen, ám ezúttal királyukra hagyták a döntést, aki időt kért s elbocsátotta mind társait, mind vendégeit.

A király végül úgy határozott, teljesíti Hikari kérését, ahogy azt is leszögezte, ezután lemond, címét fiára hagyja, ő maga pedig az angyallal együtt távozik, vele együtt fogja elszenvedni a következményeket.

A Nap éjjel nem ragyoghatott, ezért a sárkányok és angyalok, a Földdel együtt keringő, halott bolygóra vetítették a Nap fényét. Csakhogy Kuroi azonnal reagált, és sötétsége elfoglalta a bolygó felét. Válaszul Hikariék kapcsolatba léptek a Holdon élő szellemlényekkel, akiknek köszönhetően a bolygó sosem mutatta sötétséggel borított arcát a Földnek, valamint a többi Naptól is kaptak segítséget, igaz az ő fényük csupán apró pontokként jelent meg az embereknek.

Ettől kezdve hosszú ideig ragyogott a Hold teljes fényében éjjel.

Habár úgy tűnt, győzelmet arattak, a távozó király, Hikari és kísérete sosem tért vissza a mennyekbe. Kuroi sötétsége a Földre rántotta őket. Hogy halálukat elkerüljék, a földet képviselő szellemlény új szigeteket emelt ki a tengerből.

A király elvesztette erejét, az angyalok szárnyai kifakultak s használhatatlanná lettek, szemük arany pupillája helyén fekete űr tátongott, s Hikari szőke tincseibe fekete vegyült. Hikari és kísérete félig emberként élte le további életét az egyik szigeten, melyet később Hitori birodalomnak neveztek. Nem mutatkoztak emberek előtt, kivéve azt az esetet, amikor a birodalom elüldözött uralkodójának segítettek, hogy visszaszerezze trónját, melyet kegyetlen, a népét sanyargató öccse bitorolt el tőle. Hitoriban ezután istenekként tisztelték őket.

A sárkánykirály sokáig velük élt, ám egy nap elfogta egy kígyó formájú szellemlény, aki istenségnek tartotta magát. A legyengült király haláláig az ő foglya maradt.

Az angyalok évszázadokon át éltek a szigeten bujdosva, ám tudták, halál vár rájuk, Kuroi egyszer rájuk lel, csak azt nem tudták, mikor, egészen addig, míg az örökké kerek Hold fénye fogyni nem kezdett.

Hikari tisztségét haláláig senki nem vette át. Ugyan vezetőjük nem volt, az angyalok még hosszú ideig fenntartották törékeny egységüket, mígnem mégis bekövetkezett a tragédia. Többen – élükön Luciferrel – Kuroi szövetségesévé, valójában szolgálójává, fajtársaik számára bukottá lettek.

Hikari az angyalok vezetőjének született, tette után a Ragyogónak nevezett, Kuroi sötétségével szemben a fényt képviselő Lélekősként halt meg. Reményeinek egy része végül beteljesült.

[1] Az eredetiben a történeteknek nincs címe, ám én bátorkodtam e hiányt pótolni, ezért szerepel zárójelben. – Kuriinkawa Kagehiko