Avagy rám jött az agymenés… Van ilyen, no!

Szóval kedves csoport: Ao vagyok, cigifüggő. Nem újdonság meg ki a toszt érdekel, a lényeg nem is itt van, hanem a dobozon, amin a sok guszta kép mellett, alatt, felett szerepel a szöveg: A dohányzás halált okozhat. Na, most erre én eltűnődöm, tán ha leszokom (azon vagyok, több-kevesebb sikerrel), örökké fogok élni? Mert hát akárhogy is vesszük, az élet is halált okoz és ez 100 %-ban így van, nincs itt semmi feltételes mód, megszülettél tehát előbb-utóbb, így vagy úgy ki is purcansz. Mégse emlékeztet rá úton, út félen mindenki, mert ez tabu, mint sok más.

Aztán, ugye, ha már élet, akkor sok más egyéb is, mert hát nem minden fenékig tejfel, bármi mást is igyekszünk mutatni. Én mondjuk nem pazarlom ilyesmire az energiámat, de kicsit (nem is annyira kicsit) furán vagyok bekötve, például úgy vagyok vele, ha már szabadság, ahhoz is jogom van, hogy hibázzak és elcsesszem a dolgokat, nem mintha engem nem hajtana a vágy, hogy jobb legyek. Ám könnyen lehet, hogy ez a jobb, máshonnan nézve nem is az. A saját életemre azonban hadd legyen már saját receptem, még akkor is, ha a végeredmény nem egy világhírű étterem legkedveltebb fogása lesz. Akkor is, ha úgy eltoszom menet közben, mint az első salátalevet, amit csináltam és annyira ecetes lett, hogy önthettem ki és kezdhettem újra. Még mielőtt valaki felhörrenne, hogy miért nem raktam bele több cukrot, elmondom, ahhoz a léhez Brazília egyéves cukornádtermelése is kevésnek bizonyult volna. Igen, egyébként valahogy mindig az egyszerűbb dolgokat vagyok képes eltolni, de azt úgy, hogy tanítani lehetne a lúzerképzőben.

Ezen túl pedig mindenkinek megvan a maga baja, amivel így vagy úgy mégiscsak boldogulnia kell. Nekünk itt van a tény, hogy hárman vagyunk egyetlen helyre zárva, aztán ott van a ciklikusan visszatérő depink is. Persze, szedhetnék boldogbogyókat, amitől minden leszel csak nem boldog, maximum egykedvű, nincs mélység, nincs magasság, csak a végtelen síkság. Így is élhetnék, de úgy döntöttem, amíg nem feltétlenül szükséges, inkább nem, kösz. Megtanultam elfogadni, jobban elviselni és kezelni, mint velejáróját az életemnek és személyiségemnek, ettől még van, azonban, ha elég jól kiismered, már jóval szelídebb és kezelhetőbb. Hogy miért akarom én ezt? Két, egymástól nem is annyira független dolog az oka: 1. Úgy hiszem, csak akkor tudok igazán dolgozni, ha a lehető legtöbb félét tudom igazán átélni, megélni. 2. Szerintem szükségünk van az ellentétek létére, amelyek ugyan képesek pusztítani, de lehet-e teremteni nélkülük?

Ha már bogyók, természetesen nem egy elvakult, gyógyszerellenes aktivista vagyok, van, amikor kell, van, akinek kell. A nemrégiben derült égből lecsapó arcideggyulladásomnak mással nemigen lehetett volna véget vetni. Nos, aki nem tudja, az arcideggyulladás egy kegyetlen fájdalommal jár, ami szerintem kínzásként is megállná helyét. Erre azonban a szokásos fájdalomcsillapítók annyit érnek, mint halottnak a csók, viszont a rá kapott epilepszia gyógyszerrel meg amolyan cseberből vederbe esete áll be. Az arcod helyett fáj a fejed, és ha eddig az arcod miatt nem dolgoztál, most az agyadra ereszkedő álmos ködtől nem fogsz, ráadásképp ez a dokidat a legkevésbé sem hatja meg.   Így jártál. Azért idővel nő azon órák száma, amikor úgy valamire talán képes is vagy, már azon kívül, hogy megpróbálod ellátni magad. Ez az epilepszia gyógyszer amúgy valami csodabogyó, mert még legalább hat másik betegségre adják a tájékoztató szerint.

Hogy valami vicces is legyen: a net rögvest feldobott nekem ilyesmit, mint az arcideggyulladás lelki okai. Most figyelj! Ez azért van, mert más arcodat mutatod, mint aki vagy. Ugye, ugye? Újabb bizonyíték… arra, hogy ha valamit neten olvasol, az csupán annyit tesz, van neted. Igaz, lehet, hogy ehhez jóformán naponta kell újraindítanod a modemet, amit bacnak kicserélni, meg amúgy is népmesei hangulatban van a kapcsolatod, hol volt, hol nem volt… A konyhában inkább nincs, mint van wifi, pedig nem egy hat szobás villában tengeted napjaid, sem egy atombunkerben.

Na, jól van, elzárom mostanra a bagólesőmet, mást is kéne még írni, meg tenni.

A viszont olvasásra! (Szóltam, hogy agymenésem van.)