Az abszurd mondat, amit nem akarsz elhinni, hisz az lehetetlen.

- Szeretlek – mondta az apa a lányának. – Túlságosan is – tette hozzá.

A lány megmerevedik az ölelésben, mert felsejlik előtte a jövő. Megérzi, mi következik, mégis valahol szól benne egy másik hang: Az nem lehet, hogy…

Persze, hogy lehet – válaszolt az élet.

Az abszurd mondat, amit nem tudsz felfogni, képtelen, s mégis igaz.

- Beszélek vele – mondta a nagymama a lánynak. – Reméljük, lesz foganatja, mert rendőrségre hiába mennénk, nem hinnének neked, te csak egy gyerek vagy.

A lány tudja, hogy mindez igaz, mégis sír, mégis igazságtalannak érzi. Tudja, hogy igaz, mert már tapasztalta másoknál más miatt. Az a csoda, hogy a nagymama hisz neki és segít.

Az abszurd mondat, amit sosem hiszel el, mert mindaz, amit előtte tapasztaltál, felülírja, értelmetlenné teszi.

- Szeretlek – mondta az anya lányának. Annak, akihez sosem kötődött, akit utált a puszta létezéséért, amivel megváltoztatta az ő életre vonatkozó terveit. Annak, akit magára hagyott, akkor is, amikor szüksége lett volna rá. Annak, akinek nem hitt, akit mégis azzal áltatott, majd egyik éjjel csak eljátssza, hogy elmegy dolgozni, és kideríti az igazat.

A lány nem felel, undorodik anyja szagától és érintésétől, ahogy kényszeresen megöleli. Gyomra remeg, hánynia kellene, de az inger ott reked benne. Még nem tudja, ez az érzés máskor is elő fog törni, hogy valójában sosem fogja elhinni e szót, hagyja el bárkinek az ajkát is.

Az abszurd mondat, amit nem akarsz hallani, mert beleőrülsz, mert örökké rabbá tesz, rád kattantja a leszedhetetlen bilincset.

- Nem nyúlok hozzád – ígérte az apa neki, a sötét szobában, az ágy mellett. – De ha majd szeretnél szexelni, szólj nekem.

A lányban megfagy a vér, üveges tekintete a fölé boruló rettegés árnyával néz farkasszemet, évekkel később is, amikor apja már az enyészeté, addig pedig úgy él, akár egy katona a harcmezőn, minden apró jelre ugrik, sosincs biztonságban.

Az abszolút abszurd mondat, ami mindezeket egyesíti magában és beléd fojt mindent, ami kikívánkozik.

- Meg lehet érteni apádat – mondta apja nővére. – Hiszen anyád nem adta meg neki, amire szüksége volt.

A lány néma, hallgat, miközben a feszültség szétveti belülről testét. Hisztérikusan nevetne ezen, olyan abszurd, és üvöltene: Nem, b… nem lehet megérteni, ezt nem! Vannak más, felnőtt nők, vannak kurvák, az istenit! Ám csak kimegy, hallgat, remegve szívja az újabb és újabb cigit, s így megy ez tovább. Évek rohannak el mellette, mialatt ő dolgozik, újra és újra kitisztítja a sebet, próbálja gyógyítani, hol elhiszi, remélhet, ép, egész lehet, hol tudja, ez is abszurd. Ki tudja, melyik nyer a végén.