Az előző rész végén:

Amíg Yume édesdeden szunyókál, Kiyoru meg őrzi, én várok; várom, hogy kapjak valamit és persze, hogy nem történik semmi. Hiába kérem láthatatlan informátorom, mutasson néhány emléket, netán narráljon valamit arról, hogy mi is történt a két jómadár közt. Juszt se tudok meg semmit, így aztán körülbelül két órán keresztül halálra unom magam.

Yume arra ébred, Kiyoru hirtelen felpattan, őt a gravitációra bízva, és előrántja két kardját. Zavarodottan követi a férfi tekintetét, majd összehúzott szemmel próbál fókuszálni. Az álom után még fátyolos tekintettel is azonnal felismeri Sárkányt, aki Kiyoru harcias reakcióját látva visszahőköl.

- Tedd el a kardod! – szól rá a lány barátjára. – Ő Sárkány.

Kiyoru szó nélkül eleget tesz a kérésnek. Míg Yume idős barátja és bizalmasa felé siet, addig ő a távolból veszi szemügyre a titokzatos fickót. Meg kell mondani, szép szál ember, ilyen testfelépítéssel a fene se gondolná, hogy holmi művész. Az ötvenes éveiben járhat, sötétbarna hajába már húztak néhány szürke csíkot az évek, arcán legalább háromnapos borosta sötétlik, aranybarna szeme olyan távolinak tűnik, mintha nem is itt járna tulajdonosa, sarkában ráncok húzódnak. Ahogy megpillantja az elé érkező lányt, elmosolyodik, ez újabb ráncokat varázsol arcára s elmélyíti a régieket.

− Szervusz, Picur – köszönti Yumét.

− Én is örülök, hogy látlak, Doragon.

Szívélyes üdvözlésében némi rosszallás is hallható, mire a férfi végigméri a leplekbe burkolózott lányt és az arrébb figyelő Kiyorut.

− Csak nem megzavartam valamit? – kérdi pajkosan.

− Tartsd meg a fantáziáidat magadnak! – érkezik a csípős válasz. – A beceneveddel együtt.

− Tökéletes utódom lennél, egy pici, ám annál mérgesebb sárkány.

− Jelenleg valóban igencsak fel vagyok húzva. Úgy fest, amíg távol voltam, mindenki agybomlasztáson esett át.

Sárkány arca elkomorul.

− Ennél jobban én se fogalmazhattam volna meg.

Doragon beszámolója egyszerre borzalmas és kecsegtető is. Mint kiderül, itt a császári város környékén már javában folyik az öldöklés, és megkezdték a lista terjesztését. A síkságon valószínűleg hamar elterjed és megvalósul, köszönhetően a vezetők rossz hozzáállásának. Az informátorok szerint ugyanis a legtöbben, akiktől segítséget remélhettek volna, bezárkóznak saját tartományukba és csatára készülnek. Habár így önmagukban esélyük sincs, összefogni nem hajlandóak. A hegyvidék viszont esélyt jelenthet számukra, ha valaki meg tudja győzni őket, elzárkózásuk nem lesz elég Jaaku serege ellen, muszáj lépniük, felvenni a harcot.

− Nem tudom, mi olyan reménykeltő ebben – morran fel a közelből hallgatózó Kiyoru. – Akinek van egy csepp esze, inkább elmegy innen.

− Megvallom, bennem is felötlött, hogy itt kéne hagyni a birodalmat – mondja Sárkány, aztán felsóhajt: − De mennyi időt nyernénk azzal? Jobb esetben is néhány évet, aztán menekülhetünk tovább. És ha elértük az utolsó szigetet, mi lesz?

Kiyoru értetlenül mered rájuk.

− Ne nézz már így! Nem hiszem, hogy ennyire idióta lennél – emeli fel hangját Doragon. – Jaaku, amint rendet rak itthon, továbbáll. Szerinted mivel tudná jobban lekötni a sok elvetemült gyilkost a seregében? Neki fog a hódításnak. Az ilyen uralkodónak egyébként se elég sose semmi, mindig világuralomra vágynak, ami rendszerint nem jön össze, de nekünk ez sovány vigasz. A környező szigetországok java pedig jóval kisebb nálunk és legalább a felüknek nincs is serege. Ha ezek innen elszabadulnak, az istenek kegyelmezzenek nekik, más úgyse fog. Ráadásképp azt beszélik, Ayatsuri Ningyó embereinek harmada a kikötőkben állomásozik, gondolom nem a tengeri levegő miatt.

− Himaru tegnap este említette, hogy a kereskedők zúgolódtak a közeli kisvárosban, mert megtiltották, hogy külhonban szerezzék be áruikat. Állítólag csak bizonyos személyek érintkezhetnek más országokkal, akik megkapták a császár engedélyét – fűzi hozzá Yume.

− Épp ezért kellene elmennünk most – fújja a magáét Kiyoru. – Felvenni a kapcsolatot minden szomszédos országgal és titokban sereget szervezni. Amíg Jaakut a birodalombeli népirtás köti le, addig mi szépen felkészülünk és lerohanjuk.

Sárkány és Yume egész biztosan rokonlelkek, mert most egyszerre ingatják fejüket, Kiyoru nem kis bosszúságára.

− Túl bonyolult és sok, túl sok benne a buktató, a siker esélye pedig vajmi kevés – közli Sárkány.

− Igaza van – ért egyet Yume. – Sajnálom, Kiyoru, így elsőre nagyon szépen hangzik, de ha végig gondolod, rájössz, hogy eleve elvetélt ötlet.

A férfi hallgat, azonban jeges tekintete beszél helyette, abszolút nincs meggyőződve erről.

− Ugyan már, Kiyoru! Nagy eséllyel még a kijutásunk előtt meghalunk. A kikötőket szigorúan ellenőrzik, ki tudja, találnánk-e olyat, aki vállalná, hogy elvisz. Arról ne is beszéljünk, lehet, hogy Jaakunak vagy Ayatsurinak nem számítok annyira, hogy üldözőbe vegyenek, de Torikunak igen. Jó, még ha mindezt túl is éljük, akkor sincs az az isten, hogy a szomszédos népeket rá vedd erre. Többségüknek talán maroknyi harcképzett embere van, azok is csak a csip-csup bűnügyek miatt. Azok az országok, ahol tetemesebb és valódi hadsereg van, viszont egyáltalán nem ápolnak jó viszonyt velünk. Ha ők segítenének is, valószínűleg csak azért, hogy Jaaku helyett ők üljenek a nyakunkra – sorolja fel problémáit Yume.

Kiyoru végre felfogja, legalábbis látszólag beletörődik.

− Értem, szóval nekünk kell megoldanunk.

Sárkány idő közben leragadt Torikunál.

− Én nem értem Torikut – motyogja maga elé révedve.

Yume kapva kap az alkalmon.

− Jó, hogy mondod. Róla szerettelek volna kérdezni.

Doragon továbbra is maga elé mered, nagyon úgy tűnik, Yume szavai nem értek el hozzá.

− Toriku a barátom volt – szólal meg nagy sokára.

Kijelentése megdöbbenti a lányt.

− Nagyon hasonlított rád – fordul a tágra nyílt szemű Yume felé.

− Ezt kétlem – szól közbe a fák közül előlépő Himaru.

Sárkány tekintetében fellángol a harag.

− Te csak fogd be! – dörren rá. – Soha semmi mást nem csináltál, mint azt szajkóztad, amit Shingen a szádba adott. Egy hitvány seggnyaló vagy!

− Nyugalom – fogja meg dühtől remegő karját Yume, majd egykori mesteréhez fordul, aki már szólásra nyitja száját. − Neked pofa be!

− Ugyanazt szerette volna, amit te – folytatja Doragon. – Egy új klánt, amely valóban azokat az értékeket szolgálja, amelyeket egykor a himitsuhák őriztek. Azok az emberek, akiket megölt, Shingen bérencei voltak, akiknek parancsba adta Toriku kivégzését. Azzal, hogy végzett velük, apád malmára hajtotta a vizet, csakhogy én és Keigo megszöktettük. Miután elhagytam a klánt, újra felvettük a kapcsolatot. Toriku elkezdte az új klán szervezését és engem is meghívott, ám én addigra már tökéletesen kiábrándultam ebből az életből és elégedett voltam új munkámmal. Sokat leveleztünk, még meg is vannak valahol a levelei. Szerette volna, ha te is elhagyod a klánt és remélte, hogy a társa leszel. Utolsó levelében megkért, ha alkalmam adódik rá, beszéljek veled, mert szeretne veled találkozni. Aztán körülbelül egy éve hirtelen elhallgatott, ezért sem szóltam neked a dologról, nem tudtam, mi történhetett vele. Az biztos, hogy erre a fordulatra nem számítottam.

Yume beleszédül a hallottaktól felkavart gondolatainak örvénylő kavalkádjába. Ez az ember, akiről ő mit se tudott, pont ő lehetett volna a legjobb szövetségese. Hány dologról derül még ki, hogy sokkal jobb lett volna, ha ő azon az átkozott napon, abban a pillanatban nem hunyászkodik meg, hanem feláll és küzd?

− De akkor miért? – kérdi alig hallhatóan. – Miért lett Jaaku szövetségese? Miért akar engem megölni?

− Én sem tudom. Fogalmam sincs, mitől fordult ki így magából – feleli szomorúan Sárkány.

Yume azonban nem rá figyel, láncszemekként összekapcsolódó gondolatai kötik le. Eszébe jut, hogy Toriku azt adta parancsba embereinek, élve fogják el.

− Mi van, ha azért kell élve elfogniuk, mert Toriku valójában kettős játszmát játszik? Talán el kellene vinned hozzá – szavait Himaruhoz intézi, aki vehemensen tiltakozik.

− Szó sem lehet róla! Felejtsd el ezt a baromságot!

− Nem nagyobb ostobaság, mint a ti jóslataitok, sőt…

− Nem – vág közbe Kiyoru.

Sárkány szándékosan közbelép és eltereli a témát:

− Miféle jóslat?

Himaru és Ame is odaadja a férfinak saját pergamenjét. Doragon öblös nevetése ver visszhangot alig két perccel később.

− Erről megboldogult anyám mondása jut eszembe. A kényszerképzetek a legveszélyesebb dolgok a világon, bármely elmében könnyen megteremnek és futótűzként terjednek tovább.

− Ez jóslat, nem kényszerképzet – ellenkezik dacos arccal Ame.

− A jóslat a jós kényszerképzete – vágja rá Sárkány.

− Engem az érdekelne, mit fogunk most tenni? – hallatja hangját az eddig csendesen figyelő Hito, aki valójában elsőként érkezett vissza, miután Hana befejezte mondókáját, ő pedig nem akarta tovább hallgatni extestvére és a bolond Himaru veszekedését. Ugyan hamarost ők is követték, de legalább csöndben voltak.

− Lehetőleg valami épeszű dolog legyen – kéri Hana.

Yume elcsodálkozik azon, hogy a haszonlesőként bemutatkozó wataridori lány még mindig itt van.

− Nincs pénzünk – közli vele nyersen.

Hana ránéz, unott arckifejezése jottányit nem változik.

− Nem érdekel. Most ahhoz van kedvem, hogy veletek tartsak.

Yume csak bólint, hogy tudomásul vette, aztán elkezdi körvonalazni a tervet.

− Kell egy sereg, ahhoz pedig idő. Szükségünk lesz egy búvó- és gyülekezőhelyre valahol a hegyvidéken…

− Az első palota – közli a megoldást Doragon.

− Zseniális lenne, de mi sem tudjuk, hol van…

− Satsuya tudja. Te is tudod, mennyire odáig van a térképekért. Nemrégiben készült el az emberei felmérése alapján a hegyvidék pontos, részletes rajzával. Nekem is van egy másolatom otthon.

− Azon rajta lesz. Sárkány, te küldj üzenetet azoknak, akik még életben vannak és megbízhatóak, hogy odajöjjenek, természetesen ne egy csapatban. Lehetőség szerint álcázzák magukat és kicsi, de hatékony csoportokban utazzanak és ne egyazon útvonalon.

− Vedd elintézettnek.

− Apropó, mit tudsz Satsuyáról?

− Azt tudom, hogy egy hete még életben volt és megpróbált diszkréten szövetségeket kötni a józanabb vezetőkkel. Közben pedig nagyon ügyel arra, hogy látszólag mindenben Jaaku kedvére tegyen. Tudod, hogy elég agyafúrt ahhoz, hogy megtartsa a fejét.

− Remélem legalábbis. Holnap akkor Shinyarenbe megyünk, én, Hito, Himaru és Hana, amíg mi elintézzük a dolgaink, addig Kiyoru és Ame megkerüli a várost. Legkésőbb este találkozunk a nyugati kapunál.

− És utána? – kérdi Ame.

− Ezt kérdezd meg holnap este – válaszolja szűkszavúan Yume.

A papnő elégedetlenül elhúzza száját.

− Akkor én lassan megyek is – áll fel Doragon. – De előtte még, ezeket nektek hoztam – mutat rá két hatalmas batyura, amiben lehetetlen mennyiségű, különféle fegyver lapul.

Az egyik táska csak Yuméé, tele cseretárral a nyílpuskához, néhány tőrrel és egy rövid karddal, amit átpasszol a kölyöknek. A másik táskában szokványos fémből készült fegyverek lapulnak. Kiyoru új kardokhoz jut. Hito új íjat és rengeteg nyílvesszőt kap, valamint nem kevés dobótőrt és nyilat, amiből Hana rögvest eloroz párat. Sárkány érdeklődve vizslatja a wataridori lány alkarját, aki ezt nem veszi jó néven. Doragon csak somolyog magában.

− Rejtett tőrök, mi? Méreggel, ha jól látom, a fiola a markolatba van rejtve.

Hana kelletlenül bólint, már eléggé elhasználódtak.

− Sajnos mérgem az nincs, viszont már értem, miért motoszkált bennem az, hogy ezeket is mindenképp hozzam el – nyújt át a lánynak két tőrt, melynek pengéjén látszik a középen nyitott csatorna, ami elvezeti a mérget. A markolatban pedig feltárul a méreg rejtekhelye, ahogy Hana megnyomja a markolatgombot díszítő rubinvörös követ. Hamar megleli a másik gombot is a keresztvason, amely elindítja és elzárja a méreg áramlását.

A lány halványan elmosolyodik és köszönetet mond.

− Nincs mit. Használjátok egészséggel! Ha megbocsátotok, megyek, már így is zsongnak a fejemben az ötletek.

Yume azonnal Sárkány mellé szegődik, ahogy kiolvassa aranybarna tekintetéből, lenne még mondanivalója, négyszemközt.

− Nemsokára visszajövök – szól vissza társainak.

Kiyoru visszarántja az utána induló Himarut és sziszegve figyelmezteti:

− Ne ugrálj! Szerintem elég érthetően jelezték, bizalmasan kívánnak beszélni, talán nem véletlenül.

Amikor már biztonságos távolba értek és meggyőződtek arról, hogy senki se követi őket, megállnak. Sárkány megköszörüli torkát.

− Ami Torikut illeti, lehet abban valami, amit mondtál.

Yume azúrkék szemei felcsillannak.

– Azonban egyetértek azzal, hogy neked nem szabad odamenned. Majd én meglátogatom öreg barátomat és üzenek neked. Ha mégsem, akkor véletlenül se keresd meg Torikut!

− Nem kellene ekkora kockázatot vállalnod, így is eleget tettél – válaszolja Yume aggódva.

Doragon csak nevet és összeborzolja a lány haját.

− Ne félts te engem, Picur! Lehet, hogy vénül ez a sárkány, de attól még sárkány – majd vonásai megkeményednek. – Különben is tudnom kell, mi történt vele, és ha mégis igaznak bizonyulnak a vádak és valóban megőrült, akkor a saját kezemmel akarom megszabadítani hitvánnyá lett életétől.

A szemeiben villogó határozottságot látva Yume megérti, mennyire fontos ez barátjának és milyen fájdalmat okoz, de tudja, hasonló helyzetben ő is ezt az utat választaná, így egyszerűen útjára engedi Sárkányt, csak annyit kér:

− Vigyázz magadra!

Alighogy elhangzik az utolsó szó, újra minden elfeketül előttem, s ezúttal nem emelkedik fel újra e gyászos színű, nehéz, áthatolhatatlan függöny, hanem puhán körbeölel, mígnem úgy érzem, felszívódok a sötét anyag sűrű rostjaiba és megszűnök létezni.