Valóságos varázslat
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Bár több könyvet valamelyik online felületen rendelek meg, két-háromhavonta azért ellátogatok a helyi, kis könyvesboltba. Ilyenkor ugyanis az ember mindenféle meglepetésre lelhet, ellenben az online felülettel, ahol már adott könyvre keres rá, valamint az oldal az ahhoz hasonló könyvek reklámjával bombázza. Egy ilyen beszerző utamon leltem rá erre a csodás könyvre is.
Az írónő örmény származású orosz, egy örményországi településen, Berdben nőtt fel. E helyről találtok is a könyvben egy novellát, amelyben minden hónap neve alatt egy-egy emléket, jelenetet oszt meg. A könyvben a regény (Égből hullott három alma) mellett négy novellát is közöltek, melyek ugyan különböző helyszíneken játszódnak, és mások a szereplőik, mégis a regényben megteremtett hangulatot hordozzák.
Az Égből hullott három alma Maran, egy hegyi kis falu és lakóinak története. Egy egyszerű, lassan elnéptelenedő, elöregedő falu, a helyiek sok megpróbáltatást rejtő múltja, halk szavú jelene, és reménytelennek tetsző jövője, ezekről mesél e különös és különleges történet.
„Pénteken, nem sokkal dél után, amikor a nap átbukott a zeniten, és méltóságteljesen a völgy nyugati széle felé gördült, Szevojanc Anatolija lefeküdt meghalni.”
Innen indulunk, és nem tudom nem megemlíteni, ez a nyitómondat valahogy rögtön Kafka művét (Az átváltozás) idézte fel bennem, bár ami utána következik merőben, de legalábbis sokban más, vagy mégsem?
Merőben más a környezet, a hangulat. Ez egy falucska, rozoga, elnyűtt, öreg már, megannyi szenvedést és csapást átvészelt, de hanyatlik, akárcsak lakói. Anatolija, a faluhoz hasonlóan a halálra vár, miután ötvenhét évesen vérezni kezd, és a vérzés napokig nem akar elállni. Míg ő a halált várja, addig mi elkezdjük megismerni ő és családja történetét, aztán feltűnnek más szereplők, köztük az özvegy Vaszilij, aki elhatározza, végre megkéri Anatolija kezét. A nő a halált várva igent mond, hogy minél előbb elhessegethesse nem kívánt látogatóját, csakhogy mégsem hal meg. Így végül feleségül megy Vaszilijhoz, köszönhetően barátnője unszolásának.
A regényben három család történetét ismerjük meg részletesen: Anatolijáét, Vaszilijét és Vanoékét.
Közös bennük (az egész faluban) a szomorú, nehézségekkel teli sors: természeti katasztrófák, háború, éhínség és vele rengeteg halál, pusztulás sújtotta őket, akik túléltek. Ám olybá fest, az ő halálukkal a falunak is annyi, ők az utolsók. Már nem várnak mást, csak a halált, ha nem is oly buzgón, mint Anatolija.
És e három családban közös a sok furcsa, sőt egyenesen abszurd esemény, de ez nem Az átváltozás abszurditása, ezek a motívumok, jelenetek sokkal inkább a hiedelmek és varázslat világába tartoznak. Már csak azért is, mert ezek képviselik a valóság kegyetlenségével, kérlelhetetlenségével, kétségbeejtőségével szemben a reményt, annak ellenére, hogy igen félelemkeltőek is. Szerepük van abban, hogy végül a faluba visszatérő Vano unokája (és családja) és a csodaként születő Anatolija gyermeke újra élettel, ha még oly kevéssel is, tölti meg a halálán lévő falut.
Milyenek ezek a furcsaságok? Véletlennek vagy egyenesen rossznak tetszenek, félelmetesek. Mint Vanoék házának csodálatos megmenekülése a közvetlen mellettük nyíló szakadéktól, mely a falu egyik felét elnyeli, vagy épp Anatolija nagynénjének átka, aki helyett anyja, Voszke ment végül férjhez a kiszemelt ifjúhoz. Mint Vaszilij öccsének látása és rohamai, látja az angyalokat amint a halottak lelkéért jönnek, és előre érzi a rossz közeledtét. Akár a fehér páva, amelyik véletlenül kerül Vanoékhoz egy állatszállítmánnyal, de senki se tud róla.
Mitől varázslatok, varázslatosak igazán? Mert minden sötét, félelmetes vonásuk ellenére az élethez vezetnek. A nagynéni átka miatt marad meg a családi gyűrű, mint valami talizmán. Vaszilij öccse egyetlen egyszer emlékszik a rohama közben látottakra, de akkor megmenti a falut a lavinától. A fehér páva, melyről kiderül, Valinka (Vano felesége) nemesi származású családjának címerállata, az unoka, Tigran védelmezőjének tűnik. Persze, bizonyíték semmire sincs, de hát vagy minden csoda vagy semmi sem az.[1]
Annyi azonban bizonyos ez a regény valóságos varázslat, amit az ember nem is olvas, sokkal inkább magába szippantja, és sokáig őrzi e falu és lakóinak keserédes történetét elméjében és szívében.
Narine Abgarjan, Égből hullott három alma, Typotex kiadó, Bp., 2019.
