Hallgatagon hazacaplatunk a vásárlás gyümölcsével. Shiro egy ideig téblábol körülöttem, de hamar rájön, nem érti ő az én rámolási szisztémámat, így a kanapén köt ki. Őfelsége nyomban el is helyezkedik az ölében és hangos dorombolással kommunikálja boldogságát. Lehet, hogy a macska tényleg démon?

- Minidémon - helyesel a minimuki. Feszült, sírásra hajló arca megenyhül.

Ismét erősen kupán vág az érzés: nem küldhetem vissza! Mégis mit kezdenének vele?

Gyors üzenetet írok Ayakának, hogy lehet, kicsit később érek haza. Azt tudja, hogy ilyenkor elmegyek. Már évek óta minden hétvégén, Shinya beosztásától függ, melyik nap, elmegyek egy-két órára, hogy igyunk egyet törzshelyünkön, egy kevésbé felkapott, félreeső helyen működő bárban. Unalmas, fantáziátlan vagy sem, ez a mi terápiánk. Ahogy a lányom még kisiskolásként megfogalmazta egyszer, ez olyan pasi dolog, azóta csak így hivatkoztunk rá. Megyek a pasi dolgomra.

Előtte még kicsomagolom, tányérra rakom és Shiro elé teszem a nemrég vásárolt, kész salátatálat, megkérdezem, adjak-e neki valamit, amivel elfoglalja magát. Mivel foglalja el magát egy démon egyáltalán?

- Jó így - válaszolja, miközben a fenség állát vakargatja.

Tíz perc séta után már ott is vagyok, csak az ajtóban veszem észre, enyhén zihálok, úgy siettem.

A hely félhomályos, régi épület, amit felújítottak, de gondosan megőrizték kicsit kopottas jellegét. Én már csak tudom, a bútorokat én pofoztam helyre, vagy készítettem. A sötét fa mellett, felett világosabb, sárgásbarna árnyalatú fal, az egyetlen ablak olyan, mint egy rovarszem, rengeteg apró üvegnégyzet a bútorokhoz hasonló színű keretben. Akár egy régi fotó, ezért is tetszett meg a hely. Mégis sokszor, mint most is, életteli, nyüzsgő. Ha jól veszem ki, épp születésnapot ünnepelnek.

Hátra araszolok a zsúfolt, egyébként nem túl nagy helyiségben a mi asztalunkhoz. Két ilyen félreeső, zártabb box van, az egyiket mindig szabaddá teszi nekünk a tulaj. Apró, kissé tömzsi ember, meglehetősen szigorú arckifejezéssel.

Lerogyok, hirtelen olyan nehéznek érzem tagjaim.

- Szevasz! Csak ideértél.

Lenézek az asztalra, meglepődöm az elém tolt poháron, kérdőn nézek Shinyára.

- Mi van? Szükséged lesz rá.

- Tudod, hogy nem szeretem a whiskyt.

- Hai, hai, de most  az egyszer szeretni fogod - bizonygatja buzgón.

- Mi vagy te, az anyám? - morgom, bizalmatlanul méregetve a nagyobb adag whiskyt. Azóta nem állhatom, hogy tizenhét évesen mattrészegre ittam magam vele.

Shinya hamar rövidre zárja vitánkat, arca elkomorul, megköszörüli torkát, mindig ezt csinálja, mintha ezzel figyelmeztetné hallgatóságát, nem túl szívderítő téma következik.

Ez jelen esetben túl enyhe jelző.

- Szóval mondom, mi a helyzet. Nem tudom, honnan jöttél rá arra, amit küldtél, de azonnal találatot dobott a rendszer, amint megváltoztattuk a keresési feltételeket.

Előtúrja telefonját a maga mellé akasztott dzsekijéből és némi pötyögés, valamint szitkozódás után amiért vaskos, bumpszli ujjaival csak harmadjára képes beírni jelszavát, elém tartja. Alig ismerem fel rajta Shirót, pedig ő az, csak sötétszőke hajjal, barna szemöldökkel, sötét szempillákkal és egy gyökeresen különböző tekintettel, süt belőle a fájdalom és a félelem. Összeszorul a gyomrom tőle.

- Fuwa Akio a neve, nyolcéves, bár én ötnek, maximum hatnak néztem. Mint írtam, árva. A szülei két éve hunytak el, tudod, abban a csúnya repülőgép szerencsétlenségben. Nyaralni voltak, a barátok lepték meg őket az úttal, állítólag voltak nehézségeik a kapcsolatukban, ezért gondolták, hogy jót tenne nekik egy kis kettesben töltött idő. A fiúra a vidéki nagyszülők vigyáztak, leginkább a nagymama, a férfi utolsó stádiumban volt már nem emlékszem milyen rákkal. Nemsokkal később el is hunyt. Az özvegy a temetés után közölte a hatósággal, nem tud Akióról gondoskodni egy ideig. A szívét műtötték két hónappal később, az operáció közben halt meg.

- Azaz a fiú a rendszerben maradt, de miért szökött meg? És egyáltalán hogy a francba jutott ide észrevétlen? Mit evett, ivott négy-öt napig?

- Arról fogalmam sincs, az egyetlen, amit tudunk, hogy miért szökött meg. A szökése után egy nappal, valamikor vasárnap délelőtt megjelent az örsön egy tizenegy éves fiú, hogy feljelentést akar tenni. A srácon egy rakás zúzódás volt, persze olyan helyeken, amit a ruha takar. Elmondása szerint az árvaház egyik állandó felügyelője szerette kedvét lelni bizonyos kisfiúkban... Gondolom, nem kell részleteznem. Nekem átküldték az egész jegyzőkönyvet. Azt hiszem, Akio is köztük volt.

Nem kell részletezni, már ennyitől is ökölbe szorul a kezem és hányinger tölt el. Én tudom, hogy Akio is köztük volt, ez megmagyarázná halálvágyát, bár én nem láttam rajta sérüléseket. A francba is! Rámarkolok a pohárra és felhajtom a whiskyt, átkozott légy Shinya, hogy igazad lett!

Shinya az arcomat fürkészi, miután rágyújt, nem szól semmit, csak homlokráncolva eregeti a füstöt.

- És most mi lesz? - teszem fel a kérdést.

- Mi lenne? Természetesen a pondró már előzetesben csücsül, a srác vallomása, orvosi vizsgálata már önmagában elég bizonyíték, de még két másik fiút is kihallgattak. Egyikük még csak négyéves, ő nem is beszélt, amit azonban szavak nélkül mondott, az nemcsak a szakembert, az ügyészt is elborzasztotta.

Meglepődöm az eljárás gyorsaságán, ennek hangot is adok.

- Persze, hogy gyors, itt azért sokan megüthetik a bokájukat, meg hát ugye ott a média... Minél előbb eredményt kell produkálni.

Hallgatok, nem tudom, hogy fogalmazzam meg aggodalmam, van néhány dolog, amiről nem tettem említést még Shinyának.

- De gondolom téged elsősorban az érdekel, mi lesz Akióval?

- Hogy? - mélázásomból riadva hirtelen nem tudom hová tenni a nevet.

- A fiúval - mélybarna szemei rám tapadnak. - Na, elő a farbával! Mondtad, hogy köze van a te khm... különleges képességedhez, de szeretném tudni, mibe is másztam megint bele pontosan.

Mély levegőt veszek, majd épp elkapom a felszolgáló hölgy pillantását, intek neki, kérek még egy whiskyt mindkettőnknek, egy-egy szendvicset is mellé.

- Akio nincs többé - közlöm a nő távozása után.

Shinya felvonja szemöldökét.

- Azaz?

- A lelke eltűnt a testéből.

- Te most szórakozol velem! - horkan fel.

Megrázom fejem.

- Akkor hogy állított be hozzád este?!

- Mert... most más lakja a testet.

Látom Shinyán, igyekszik feldolgozni, amit rázúdítottam három rövid mondatban. Jobb kezével a homlokát dörzsölgeti, majd keze alól rám pillant.

- Ha jól tippelek, nem ember az új lakó.

- Nyugodtan lottózhatsz.

- És most akkor kiszedted? Honnan tudod, hogy nincs benne Akio lelke? Nehogy azt mondd, hogy el kell tüntetnem egy hullát!

Kibújik belőlem a kisördög, így megkérdezem:

- Megtennéd?

Hitetlenkedve néz rám, pislogni is elfelejt.

- Nem.

Elnevetem magam.

- Nem is kell.

Shinya mondana valamit, őt ismerve olyasmit, hogy most örömmel belefojtana egy kiskanál vízbe, de megérkezik rendelésünk, így egy húzásra ledönti whiskyje felét.

- Mi lenne, ha elölről kezdenéd a sztorit? - veti fel.

- Mennyire...

- Onnan, hogy csütörtök... vagy tegnap? hajnalban megtaláltad.

- Csütörtök tegnap volt.

Shinya csak legyint, számára megszokott, hogy egybefolynak a napok. Kerülöm a további fölös idegborzolást, úgyhogy szép sorjában végigmegyek az elmúlt két napon.

Ő is tudja, a csütörtök és a vasárnap a futónapom, néha vasárnaponként Ayaka is csatlakozik hozzám. Ennek megfelelően tegnap hajnalban, valamikor fél hat környékén, általában csak akkor kelek fel, de tegnap már négykor felébredtem köszönhetően Őfelségének, vagy mondjam, hogy magamnak, mert este lefekvés előtt nem hagytam még neki ott kaját. Shiro, azaz Akio teste ott feküdt az egyik padon a kis parkban, ami egy lakótelep épületei közt foglal helyet. Ha arrafelé futok, mindig ott állok meg nyújtani és szusszanni egyet. Nyilván furcsállottam a jelenséget, több szempontból is. Egyrészt az ember errefelé nemigen lát gyerekeket egy park padján aludni hajnalban, amikor alig van öt fok. Másrészt nem tudtam hova tenni az energiát, amit a testéből áradt. Nem emberé volt, de nem is a jól megszokott démoni erő. Végül úgy döntöttem, ezt a tényt figyelmen kívül hagyom. A környéken senki se járt, így a gyerekre terítettem a pulóverem, és hívtam Shinyát.

Amíg hallgat engem, nem bírja ki, hogy közbe ne szúrjon egy-egy megjegyzést, mint Rühellem a macskákat, vagy ki az a Shiro, illetve most akkor démon vagy sem? És ezt akkor miért nem mondtad? Aztán arról is beszámol, az asszonyt is felvertem, aki el is átkozott a fenébe, úgyhogy jobban teszem, ha vigyázok magamra.

Átugrom a nap többi részét, azt ő is tudja, mi történt, miután felvett minket, Shiro szinte végig aludt. Akkor kezdett ébredezni, amikor kitett otthon.

Este tizenegy felé járt, amikor megjelent. Éppen akkor tettem le aktuális olvasmányom, a Ha a macskák eltűnnének a világbólt, és azon gondolkodtam, én vajon hogyan döntenék? Eltüntetnék valamit a világból, hogy egy nappal tovább élhessek, vagy hogy Tsukiko egy nappal később lelje halálát? Utóbbi esetben hamarabb el tudtam képzelni, hisz el se búcsúztunk egymástól, még arra sem emlékszem tisztán, mit mondtam neki utoljára. Nem arról van szó, hogy ne mondtam volna neki, szeretem. Biztosan mondtam, amire ő mindig azt felelte: tudom és megcsókolt. Persze ezeket a gondolatokat nem kötöm Shinya orrára, pusztán felvillannak emlékezetemben.

Már épp oltottam volna le a villanyt a nappaliban, amikor kopogott.

- De hogy a búsba jutott oda? - kérdi Shinya.

- Erre én is csak ma jöttem rá, megvan a képessége, hogy ha egyszer valahol volt, oda bárhonnan visszatalál.

Meglepődtem a felbukkanásán, nem kevésbé azon, amit nehezen, de kihámoztam szavaiból.

- És amiből láthatóan semmit nem mondtál el nekem, amikor felhívtál az éjszakai műszakban.

- Hát azt mondtam, hogy problémás eset - védekezem.

Shiro, vagyis a démon, mint már számos más alkalommal, megszökött a Pokolból, hogy embereket láthasson, és belebotlott a parkban Akióba, nem teljesen értem még most sem mi is történt. Az egyik percben még látta, ahogy Akio lelke elhagyja testét, meg akarta állítani, valami ilyesmit is mondott. (Egész pontosan csak a megállításról beszélt tegnap, az elszállt a testéből dolgot csak ma említette.) Aztán hirtelen elfáradt, és elaludt, azt hiszem, ekkor már a napok óta eltűnt Akio testében lehetett. Helyzetére azonban csak a kocsiban magához térve ébredt rá. Benne ragadt ebben a testben.

Azért jött vissza hozzám, mert a gyámügynél rájött, ők nem értik, nekem pedig olyan volt az energiám, mint a nőnek, akit egyszer látott, amint egy démont távolított el egy emberből.

- Így már érthető néhány dolog. Hogy miért hajtogatta a kocsiban, hogy nem megy, vagy mit értett Sakura, a gyámügyes azon, hogy hátborzongatóan furcsa a fiú. De mi a szöszt jelent, hogy benne ragadt a testben?

- Nem tud kijönni, én se tudom eltávolítani, teljesen más, mint a szokásos esetek és ő másféle démon.

- Miért többféle van? - arca grimaszba rándul, tudom, hogy hiszi is meg nem is az én "természetfeletti" dolgaim.

- Úgy tűnik.

- Úgy tűnik?

- Eddig én sem hallottam még erről, de Shiro elmondása alapján azok a démonok, akikkel mi találkozunk, az egész népességnek csak egy kisebb része, Akuma alattvalói. A többi démont épp ezért szabad démonként emlegetik, bár ez sokféle fajt takar.

- Magyarán ott is csak a társadalom egy része a szarkavaró - fejti meg szavaim a maga módján.

Rábólintok, kétségtelenül van benne valami.

Aztán előveszi szakmai énjét és nekem szegezi a kérdést:

- Miből gondolod, hogy igaz, amit mond?

Próbálom megfogalmazni a többi démon említése nélkül, de nem győzöm meg, engem se győzne meg az, ami elhagyja számat, így feladom és beszámolok a mai támadásról, Shiro magánakciójáról. Shinya közben egyszer csak elragadja az előttem árválkodó második whiskyt és ledönti, majd leteszi a poharat, elég hangosan és kiszakad belőle egy káromkodás dacára az asszonnyal kötött megállapodásnak, miszerint perkál minden ilyen után. Állítólag ezt azt követően vezették be, hogy az óvodás lányuk elkáromkodta magát egy reggel, én inkább nem mondtam, nincs sok értelme a családi parancsolatnak, úgyis összeszedi máshonnan.

- Ez most komoly, hogy elveszik az emberek testét? - háborog kissé sápadtan.

- Nincs miért aggódnod, amennyire én megértettem, ez nem sokszor sikerülhetett és komoly feltételei vannak: a testnek kompatibilisnek kell lennie a démonnal, valamint akarnod kell meghalni, eltűnni a világból. Ez a kettő együtt vajmi ritkának tűnik az alapján, amit Shiro mondott, és hogy ilyen megszállottan akarták Akio testét.

Felsóhajt.

- Tudod, időnként kételkedem a létezésedben.

- Az enyémben? - hökkenek meg.

- Naná. Olyan vagy, mintha takarékon működnél. Miben reménykedsz? Az örök életben? Más minimum ideges lenne, aggódna, félne, pláne, hogy kis híján feldobtad a pacskert.

Nem nagyon értem feldúltságát.

- Nyilván nekem is megfordult a fejemben mi lesz Ayakával - igyekszem megnyugtatni.

- Ennyi?

- Elárulnád, miért kellene nekem ugyanolyannak lennem, mint más? - dobom vissza a labdát.

- Mert ez azért nem normális. Mi vagy te hüllő?

- Tudtommal az emberi fajba tartozom, és lehet, hogy nem vagyok normális, de nem nyomtak még az orrom alá szerződést, hogy nekem élőként kötelességem meghatározott időnként, helyzetekben meghatározott dolgokat, tetteket, sőt érzéseket! produkálnom.

- Erről szól a norma - kontrázza le azonnal.

- A norma, ami lassan mindenkinek más. Különben is mi lesz, ha nem teljesítem a feltételeket, amíg nem teszek törvénybe ütközőt? Nem élhetek?

- Dehogynem, csak elszigetelődsz. Nem kapsz elismerést, szeretetet.

Megjelenik a felszolgáló, elhárítom az újabb italt, Shinya kér egy kávét.

- És mi van azokkal, akik teljesítik a normát, nincs bennük semmi normálatlan (tessék rám ragadt Shiro fura beszéde - gondolom közben.) és mégse kapnak szeretetet? Elismerés? Miféle? Pénzt kapok a munkámért, a házimunkáért megnyugvást. Kitől? A lányom kamasz, egyébként se fog elismerni, és a traumája csak rátesz egy lapáttal az apám nem ért meg című tragédiájára. Hovatovább a világ jelentős hányadának arról sincs fogalma, hogy létezem. Elismerés, szeretet, akármi... Mit várjak el? Elvárni? Ezeket a dolgokat vagy kapod, vagy nem. Amíg nem akarnak agyonverni, agymosni, mert olyan vagyok, amilyen, kit érdekel?

Shinya rám mered, majd cigi után matat, mikor végre rágyújt, hosszan fújja ki a füstöt.

- Hallod, tudod te, hogy kell elvenni egy ember összes életkedvét!

- Miért is?

- Mondjuk azért, mert most belegondoltam önnön jelentéktelenségembe... és ez nem derít fel.

Már-már kezdem magam rosszul érezni lebiggyedő ajkát látva. Legyint.

- Annyi baj legyen. Mi van Ayakával, ha már emlegetted?

- A szokásos, olyan, mint az időjárás.

Shinya felnevet.

- Mint minden kamasz. Bár én ugye ebben nem vagyok megbízható forrás - helyesbít is azonnal. Első házasságából született fiát mindösszesen óvodás koráig nevelte, válásuk óta az anyjával van, most végez az egyetemen, ha nem csal emlékezetem. Mindenesetre Shinya jó, ha havonta látta a válás után.

- Bár a fiam esetében szerintem rátett a dologra egy lapáttal az anyja irántam érzett ellenszenve.

Nem állhatom meg, hogy ne ugrassam.

- Milyen jó is lenne nekem egy ilyen mentség!

Shinya elfintorodik, nem tudom, ez az imént érkezett kávénak vagy nekem szól, netán mindkettőnknek. Újabb adag cukrot küld a feketébe és kavargatni kezdi.

- No, jól van. Térjünk vissza Akióra, majd egyszer talán megjegyzem a nevét. Szóval mi a terv? Visszamegy így oda, ahonnan jött?

- Azt kötve hiszem, amennyire értettem, a Pokolba nem léphetsz be a mi testünkkel, bár valami olyasmit mondott, van egyetlen ember, aki ott él.

- Milyen megnyugtató, akkor exnejem kívánsága, miszerint a pokol kénköves fenekén rohadjak meg, nemigen fog beteljesülni. A kávéjuk még mindig pocsék - ettől függetlenül kiissza.

- A halálod után nincs tested, de legalább addig nem fog a boszorkánysága rajtad. Egyébként tejeskávét kell kérni, az jó.

Felhörren.

- Amennyiben fosni akarok, tényleg az.

Megvonom a vállam.

- De ha nem megy vissza, akkor most azt akarod mondani, hogy itt marad?

Bólintok, és hozzáteszem:

- Szeretném, ha segítenél, hogy örökbe fogadhassam.

Ritkuló hajába túrva gondolkodik egy darabig.

- Végül is, ha már itt ragadt, az a legjobb, ha nálad van, neked legalább van némi közöd hozzá. Bár minimum egy jóféle vacsorával jössz nekem, ha sikerül elintéznem, hogy özvegyként, férfiként, már gyerekkel neked adják.

- Kapsz vacsorát, de azért annyira nem lehet nehéz, azt mondtad, nyolcéves, ekkora gyerek után már nem állnak sorba a leendő szülők.

- Ez igaz, ahogy az is, akkor se vagy eszményi jelölt, ami miatt meg az vagy, azt jobb, ha meg sem próbálom elmondani, mert hamarost egy diliházban lelném magam. Lehet még téged is behoznának játszópajtásnak.

- Kösz.

- Nincs mit, tudom, hogy lehengerlő vagyok. És mi a terved vele? Kísérleteztek rajta, tanulmányozzátok?

Kis híján megfulladok a saját nyálamon, miután rendezem légzésem, leszögezem:

- Valóban érdekel, szeretném megismerni, de semmi több, segítek, hogy nyugodtan élhessen.

- Csak te?

- Attól függ Ayaka mit szól majd hozzá. Semmi szükség rá, hogy mások is értesüljenek róla, most még biztos nem.

- Attól tartasz, hogy... tudod - itt elhúzza hüvelykujját a nyaka előtt. Mulattató ez az olcsó gengszterimitáció, pláne, hogy mennyire nem illik hozzá.

- Könnyen lehet, elvégre számukra minden démon a gonosz megtestesülése.

Nevetni kezd.

- Hát ha nem lennél, ki kellene találni, ahogy nagyanyám mondogatta mindig.

Egyezségünk megköttetése után nemsokkal már úton vagyok haza, így is épp eléggé mardos a bűntudat, amiért egyedül hagytam Shirót, de fontosabbnak tartottam, hogy ne hallja, mi történt Akióval, éppen eléggé megrendítette az, amit látott és átélt.

Alighogy odakint elválnak útjaink Shinyával, sipákolásba kezd a telefonom, és elhallgat. Ayaka újabb üzenetet küldött: Ezt látnod, hallanod kell! Fogalmam sincs miről van szó, azt se tudom, mire gondoljak, de rögvest megszaporázom lépteim.