A megrendelővel másnap találkozott. Izgatott volt, mint mindig. Szerette ugyan a saját képeit is, azokat, amiket nem kérésre, fizetésért festett, de sokkal jobban kedvelte ezeket a munkákat, a történeteket, melyek a képekhez tartoztak. Ez a történet pedig túlzás nélkül az egyik legszebb volt mind közül.

Egy negyvenöt körüli férfi várta a kávézóban, ami a lakásától és műtermétől alig egy saroknyira állt, itt beszélt inkább ügyfeleivel, az ügynökén kívül nem tűrt meg mást személyes életterében, nem mintha az ő társaságára annyira vágyott volna.

A férfi háromszoros apuka volt, és özvegy. Feleségét tíz éve vesztette el, amikor legkisebb gyerekük még csak hároméves volt.

- A feleségem meglehetősen bevállalós ember volt, nem bánta a kockázatokat, de ez a vezetésre nem vonatkozott, mégis autóbalesetben halt meg, és egyáltalán nem vigasztalt, hogy vétlenként, sőt...

- A képet a lányom születésnapjára szeretném, igaz, talán későn kezdtem bele, mert egy hónap múlva lesz.

Megnyugtatta, hogy annyi idő több mint elég lesz.

- A fiúk is gyerekek voltak még, 12 és 15 évesek, nekik azonban maradtak emlékeik róla, a lányunknak viszont... Kései gyerek volt, kellemes meglepetésként ért minket megfoganása. Nem számítottam rá, hogy végül egyedül kell felnevelnem, két fiú után, képzelheti! Most lesz 13, most lenne a legnagyobb szüksége az anyjára, hogy legyen valaki, aki segít neki nővé válni, nem igazán a biológiai sajátosságokra gondolok, azokat sok embertől megtanulja, inkább aki példa lehet előtte, erre pedig őszintén nem tudok jobb embert, mint a feleségem volt. Úgyhogy arra gondoltam, a születésnapjára adok neki egy képet róla. Sosem szerette, ha fotózzák, ezt a képet is, amit segítségül hoztam, anyósoméktól kaptam. Talán nem a legjobb, mert vagy két évvel azelőtt készült, mielőtt összejöttünk, mielőtt... Túl sokat beszélek, elnézést!

- Semmi gond, úgy gondolom, annál jobb munkát tudok végezni, minél többet tudok a kép címzettjéről, szereplőjéről és történetéről. Ha jól sejtem, ebben az esetben, a festmény mellett a történetet is elmeséli lányának.

A férfi bólintott, hisz ennél a történetnél jobbat nem tudott, hogy átadja lányának azt, amilyen fiatal volt, amilyen nő lett édesanyja. A festő a szívmelengető sztori után maximálisan egyetértett és remélte, még több, jobb is lehet, lehetőséget teremt a lánynak, hogy megértsen sok mindent a kapcsolatokról, hogy beszélgessenek erről.

Akkortájt mindketten 17 évesek voltak, már ismerték pár hónapja egymást, nem is az első randijuk volt ez, inkább az első lépcsőfok egy igazi kapcsolat felé.

- Az igazat megvallva, bennem akkor este tudatosult, agyoncsapott, mint egy villám: szerelmes vagyok belé. A feleségem imádta azt a tavat a városszéli hatalmas parkban, ahogy imádta az éjszakát is, akkor élt igazán, nappal, különösen délelőtt, egyszerűen nem működött az agya, később sem. Sokszor mentünk oda utána is, de az volt az első alkalom.

Engem teljesen összezavart, mikor előállt ezzel az ötlettel, azzal még inkább, amikor közölte eddig senki sem akart ennyit sétálni vele, úgyhogy mindig egyedül jött. Anyám, a nővérem és a másik két lány, akiket előtte ismertem, akikkel találkozgattam, mind azt szajkózták mozi kell, étterem, kényelmes, romantikus élmények, ajándékok. Erre ő azt akarja sétáljunk egy tóhoz, mikor esőt is ígértek, semmi mást nem szeretett volna. Ennek ellenére persze, hogy amikor odaértünk még akkor is azon törtem a fejem, milyen kellőképp lenyűgözőt tehetnék, mondhatnék.

Felnéztem az égre, elég tiszta volt, ahhoz képest, hogy esővel riogattak, csak jóval éjfél után csepergett egy kicsit. Gondolhatja, mi járt a fejemben! Ő tudta, és rögvest, csírájában elfojtotta ötletem, miközben a stég szélére sétált, kinyitotta ernyőjét és leguggolt.

- Nem akarom, hogy lehozd nekem a csillagokat - mondta. Természetesen ez kupán vágott, el nem tudtam képzelni, miért mondja ezt; hamar megválaszolta.

- Mert divatja múlt és hülyeség. Ugyan miért kellene ilyen felesleges és nagy elvárásokat megfogalmazni? Ostobaság! - a kinyitott esernyő fele belecsobbant a vízbe. - Ha csillagokat akarok, hát kimerem őket magamnak. Látod? - mutatta az esernyőben gyűlő vízben úszó fényeket. - Senkinek sem dolga, hogy a vágyaimat, az álmaimat helyettem teljesítse. Társat szeretnék, és társ szeretnék lenni, nem úrnő és nem szolga.

Már akkor is hihetetlenül határozott volt.

Ahogy beszélt, felemelte sarkait és előre-hátra hintázott, aztán túl nagy lett a lendület, majdnem beleesett a vízbe, de még épp idejében elkaptam, olyan gyorsan guggoltam le, hogy a térdem, ami gyerekkorom óta recsegett, hangosat reccsent. Nem mondott semmit, csak az őt tartó karomra kulcsolta szabad kezének ujjait, felém fordította fejét, hogy csókot nyomjon arcomra, amin én annyira meglepődtem, hogy elvesztettem egyensúlyom, ám ő rögtön nekem dőlt, ujjai szorosabban fogták karom, így nem estünk el. Felnevetett, majd még mindig a karjaimba simulva, a csillagokat halászva, megkérdezte:

- Most már érted?

Bár sosem mondtam el neki, szavakkal nem, azt hiszem, tudta, nekem még beletelt egy kis időbe, hogy valóban megértsem.

https://hu.pinterest.com/pin/457819118375596378/