2017. júl 29.

Sindzsi: Little fairy tales

írta: Aoi Sakura
Sindzsi: Little fairy tales

A főnix jege

sindzsi_copy.jpgMióta megszületett e világra, félték, ki istenként, ki démonként, de soha nem szerették. Így volt ez, akárhányszor is született újjá egy gyermekben, akinek lelke idő előtt elhagyta testét. Attól fogva az a test az ő lángjainak otthona lett, mígnem hosszú évek múltán elemésztődött és hamuvá vált, melyet felkapott és szétszórt a szél. Aztán a hamuból parázs lett, egyre izzóbb, majd lángra gyúlt, mikor meglelte új otthonát, belebújt.

Számtalan alkalommal meghalt s újjászületett már, bejárta az egész világot, mégse talált senkit, aki szeretné. Minden tekintetben ugyanazt látta, félelmet, melyhez sokszor társult gyűlölet és a vágy, hogy elpusztítsák.

Életről-életre vándorolva lassan kihűlt szíve, mégse volt képes meghalni. Aztán az újabb újjászületéskor egy fiú testébe költözött, akit szülei az erdőben hagytak. Túl sok testvére volt már, képtelenek voltak őt is etetni, ráadásul állandóan betegeskedett. Ez a test lett végső otthona, mellyel örökké az erdőt járta és sosem találkozott senkivel.

Az első télen észrevette, a hó megmarad testén, hiába ölelik körül lángok. A hó megfagyott, teste egyre nehezebb lett és vékony jéghártya fedte be, mely alatt még égett tüze. Eljött a tavasz, többször megázott, amikor nem talált menedéket. Az esőcseppek hozzáfagytak, egyre vastagodott a jég, tüzének heve egyre csökkent, de a felhők mögül előbújó nap még új erőt adott neki.

Végül egy nyári napon érkezett érte a halál. Az ég hirtelen elfeketedett, villámokat szórt és a mennyek kapuját ostromolta, majd csalódottságában sírni kezdett. Könnyei a világra zúdultak, a világban az erdőre, ott, egy tisztáson az ő testére. Jégtömbbe zárták, melyben tüze végleg kihunyt, már a vihar után előbújó Nap fénye sem segíthetett, a főnix többé nem reagált érintésére.

Szólj hozzá

halál félelem szeretet magány újjászületés jég főnix megfagy Egyéb Sindzsi Little fairy tales