Mit szépítsem a dolgot, kétségbeesetten kapálóztam és közben meghunyászkodva könyörögtem valakinek fent az égben, mentsen már meg. Az ég és annak lakói éppen úgy tojtak rám, akár a tenger vadul ostorozó hullámai. Én meg csak küszködtem és nyeltem a sós vizet. Egyszer csak a rám zúduló hullámhegy mögött megláttam Őt. Olyan volt, akár egy pajkos tündér, akinek ez a fenyegető, viharos hullámerdő kedvenc játszótere, ugrált, táncolt s közben valami idegesítően vidám dallamot dúdolt.

- Héj! – kiáltottam rá, amikor épp lélegzethez jutottam.

Hangomra felém indult, könnyedén, kecsesen ugrálva egyik hullámtaréjról a másikra, mint egy tünde.

Én újra alámerültem, nem önszántamból, mikor újból kiemeltem fejem a vízből, már ott volt előttem. Félrebillentett fejjel nézett le rám, mintha csak valami érdekes látnivalót talált volna. Én prüszköltem, köhögtem, a sós víz végigmarta orromat is. Nagy nehezen mégis megszólaltam:

- Nem látod, hogy mindjárt megfulladok?

Ő lebiggyesztette száját, majd közölte:

- Az nem jó.

Haragom bennem maradt, míg újabb hullám csapott át felettem és temetett maga alá.

- Megőrültél?

Megint csak érdeklődve figyelt, mint egy kísérleti nyulat.

- Te vagy ostoba – jelentette ki. – Ha ez egy valódi tenger lenne, már régen megfulladtál volna – magyarázta.

- Akkor mégis hol vagyok? – kérdeztem újabb fulladozási ciklusom befejeztével.

- Az Elméd tengerén. Ez a te részed, vagyis miattad ilyen.

Több hullám is követte szorosan egymást, így válasza után percekig képtelen voltam reagálni, egyik a másik után nyomta újra és újra víz alá fejem.

- És most mit tegyek? – faggattam tovább, amint tudtam.

- Én azt honnan tudjam? Ez a te elméd tengere – felelte és szó nélkül ott hagyott.

- Akkor te hogy a fenébe maradsz fent? – kiabáltam utána mérgesen.

Rossz ötlet volt, dühömmel óriási hullámot duzzasztottam, ami rögvest be is kebelezett. Ereje a tenger mélyébe taszított. Valaki végre meghallhatta rimánkodásaim, mert mielőtt tehetetlenül, egy darab kőként süllyedni kezdtem volna, egy kéz megragadta az enyémet és felhúzott.

Első szava az volt:

- Idióta! – aztán hozzátette: - Többet nem segítek.