Odalent egy darabig némán követjük a kanyargó folyosón a férfit, aki közben meggyújtott egy fáklyát. Néhány perc múltán Yume úgy ítél, elég távol vagyunk már a háztól és megszólal:

− Himaru, mi folyik itt?

A férfi csöndben megy tovább, mire Yume hirtelen előtte terem és a falhoz löki, tőrét nyakának szegezi. Én persze megint csak pislogok, hogy most meg mi van? A férfi királykék szemében is meglepődés tükröződik.

− Te vagy az áruló? – vallatja dühösen Yume.

Himaru csak fejét rázza. A lány erősen neki nyomja a férfi nyakának pengéjét.

− Na, ne szórakozz velem! A klánból csak mi ketten maradtunk életben – sziszegi.

A férfi ismét csak nemet int. Én már látom lelki szemeim előtt, amint Yume elvágja torkát, amikor Himaru végre nyögve nyelősen megszólal:

− Nem, van még valaki.

Kijelentésre Yume lázasan keresgél emlékei közt, de csak arra jut, hogy a falut végigjárva minden klán tag hulláját látta, még a gyerekekét is.

− Toriku – folytatja Himaru.

Szinte hallom, ahogy koppan. Yume heuréka jelleggel felkiált gondolatban: Hát persze! Ki akarná jobban apja fejét, mint az, akit ő űzött el a klánból? Nem mellékesen a himitsuha elveivel összeegyeztethetetlen brutális, hataloméhes természete és társai meggyilkolása miatt.

− De miért végzett mindenkivel? És egyáltalán hogyan? – kérdezi a lány leeresztve tőrét, ám továbbra is éberen ügyelve Himaru mozdulataira, így én is végigmérhetem vadonatúj (és nem Perwoll-lal mosott) ismerősömet.

A legmeglepőbb, hogy harmincöt éve ellenére (ezt is csak úgy tudom) arca olyan, mint egy fele ennyi idős fiúé. Egyetlen szépséghibája a régebbi töréstől eldeformálódott orra. Ajka vékony vonal csupán, teremtője talán elfáradt a végére és már csak jelzésképp biggyesztette oda ezt az utolsó vonást. Világos, acélkék haja félhosszú, rengeteg vékony szála elfedi kissé túlságosan is magas homlokát. Alkata, magassága átlagosabb nem is lehetne. Ruháiról nem tudom eldönteni, kifakult feketék vagy szimplán sötétszürkék. Mindenesetre semmi extra, egyszerű póló, rajta háromnegyed ujjú kabát milliónyi zsebbel, alul valami mackónacira hajazó darab és ezután következik a horror, nagy H-val: zokni szandál kombó, méghozzá nem is akármilyen, fehér zokni, sötétkék szandállal. Rögtön felötlik bennem a kérdés: netán kifogyott a feketéből?

Eközben Yume választ kap kérdéseire.

− Egyszerű, saját klánt alapított, amely az újdonsült császárt szolgálja. Jaakunak pedig egyértelműen elment a józan esze, már ha volt neki valaha olyan.

Himaru elhallgat és felsóhajt. Netán ráébredt, így ebből egy mukkot sem értünk? Int, hogy induljunk tovább. Amint megfordul, végigmérem hátán függő fegyvereit, azaz három botot. Rögvest elmorfondírozom, mit rejthetnek, hisz biztos nem egyszerű fadarabokkal harcol.

− Az utóbbi hat hónapban, amíg nem voltál itt, minden fenekestül felfordult. Betegeskedő előző császárunk még ki sem lehelte lelkét, lányait és unokáit szép sorjában megmérgezték, rablótámadásnak álcázva megölték. Felelősként olyan személyeket kerítettek elő, akik útban lehettek volna a teljhatalmat megkaparintó Jaakunak. Apja teteme még ki sem hűlt, amikor megkoronáztatta magát és elbocsátotta az összes minisztert, aki nem ment önként, azt vitték egyenest a temetőbe. Jelenleg van egy császárunk, akit senki nem láthat szolgálóin kívül, akik viszont senkivel sem érintkezhetnek. Még végrehajtói − akik mind jūjunsenshik vagy Toriku emberei − is függönyökön és paravánon keresztül beszélgetnek vele. Kezdem azt hinni, igazak a pletykák és Jaaku tényleg az ördögfattya…

− Tch. Ekkora baromságot – böki közbe Yume, jelezve, őt aztán nem izgatják ezek a babonás ostobaságok.

Himaru veszi az adást és folytatja:

− Egy őrült uralkodik rajtunk seregével és Toriku új klánja a szövetségese. A jūjunsenshiknek új vezetője van, akit bábként irányít Jaaku, soraikban pedig már jóformán csak az elvetemült gyilkosok kapnak helyet. Toriku pedig Toriku, mit se változott, viszont már van egy saját csapata, mind hozzá hasonló vérszomjas szörnyetegek. Hitori mélyre süllyed, nagyon mélyre…

− És mi hagytuk idáig fajulni ezt – jegyezi meg epésen Yume. – Mégis mi a fenét csináltatok apámmal?

− Semmit – vallja meg Himaru őszintén. – Apád úgy vélte, egy időre jobb, ha meghúzza magát, visszavonta az összes klán tagot a faluba. Azt tervezte, amint hazaérsz, átadja a stafétát neked, úgy gondolta, ezt a helyzetet már nem neki kell megoldania.

Yume megtorpan és megpördül, hogy szembenézzen egykori mesterével.

− Mindenkinek elment az a kevés esze is, ami volt? Meg kellett volna akadályozni, hogy Jaaku hatalomra kerüljön! Biztos voltak előjelei ennek, biztos, hogy Shingen felfigyelt rá, akkor miért nem védte meg a hercegnőket és gyermekeiket? Jaakut ki kellett volna iktatni. A császár halála után pedig a harmadik hercegnő fiát kijelölni utódnak, míg fel nem nő, addig a hercegnő és a miniszterek elboldogultak volna. A harmadik hercegnő művelt volt, okos és jó vezetői képességekkel rendelkezett, hiszen saját gazdaságot irányított, mellette fiából elődeihez méltó uralkodó vált volna… A fenébe is! Miért nem öltétek meg Torikut? Ha Shingen azt akarta, hogy én legyek az új vezető, akkor miért nem beszélt nekem erről az egészről? Miért küldött el helyette több hónapos küldetésre egy messzi, kimondhatatlan nevű szigetre? – hangereje és frusztrációja rohamosan nő, ahogy tudatosodik benne, mennyi hibát követtek el, s közben mennyire egyszerű lett volna mindezt elkerülni.

− Nyugodj le, Yume! – csitítja Himaru.

− Te engem ne nyugtatgassál! Te mégis mit csináltál? Hagytátok, hogy szépen kibontakozzon ez az őrület, nekem nem szóltatok semmit, és most belecsöppenek a közepébe valaminek, amiről fogalmam sincs, de a megoldást tőlem várjátok…

− Megszereztem ezt – lobogtat meg egy pergament a haragtól vörös arcú Yume előtt.

A lány még mindig fújtatva kitépi Himaru kezéből és széthajtja, majd azt olvasva továbbhalad az alagútban.

A listán szereplő emberek és szervezetek mind halálraítéltek, kivégzésüket minél hamarabb végre kell hajtani. A listát a mi Urunk, Jaaku adta ki. Minden császárhű és a birodalmat szolgáló személytől elvárjuk a segítségnyújtást. Aki a listán szereplő személyeket bújtatja vagy bármely más módon segíti, szintén kivégeztetik.

− Tch. Mégis kinek képzeli magát? A jó istennek? – mérgelődik Yume, majd gyorsan átfutja a neveket.

Fuyunotsuki Shingen

Fuyunotsuki Yume

az egész himitsuha klán és szövetségesei

minden olyan tartományi vezető, aki nem hű Urunkhoz (itt felsorolják azok neveit, akikre különösképp ügyelni kell) és természetesen minden olyan jūjunsenshi, aki nem tagadja meg ezen emberek szolgálatát

minden vallási vezető, szerzetes és papnő, aki nem hajlandó elhagyni hitét (itt is kiemelt nevek következnek)

minden idegen, aki az ellenséges államoknak kémkedik

az összes Tenshito

Továbbá minden gyanús személyről jelentést várnak az adott körzet jūjunsenshijei vagy Toriku mester ott állomásozó emberei, akik kivizsgálják az ügyeket.

Míg Yume igyekszik megemészteni ezt, addig engem megint információk borítanak el. A jūjunsenshik a hivatalos katonák, rendőrök szerepét töltötték be eddig is, a császárt vagy valamelyik tartományi vezetőt szolgálják. A Tenshitók pedig szent lények, a legenda szerint ezek a félig emberi, félig angyali szerzetek valahol a hegyek közt élnek. Amikor első császáruk halála után az örökösök egymás ellen fordultak és az öcs megpróbálta megöletni bátyját, az a hegyekbe vette magát, ahol találkozott ezekkel a gyönyörű, szárnyas lényekkel, akik tanították és megedzették, hogy visszatérve békét hozzon az öccse által sanyargatott népnek. Ennek a császárnak a harcosaiból alakult meg a himitsuha klán és uralkodóként ő tette le vallásuk alapköveit, melyeket a Tenshitóktól tanult…

− Az összes Tenshito? – kérdezi halkan Yume. – Mégis minek akar ő mesebeli lényeket kiirtani?

− Nem tudom, de a parancs szerint Torikunak legalább az egyiküket élve kell elfognia. Sejtésem szerint a halhatatlanság titkát akarja − válaszolja Himaru.

− Ebbe már most belezavarodtam. A halhatatlanság titkát akarja olyan lényektől, akiket meg lehet gyilkolni?

Himaru vállát vonogatja, miközben felsétál egy csapóajtóhoz.

− Én se értem, de ez a hír járja…

− Tch. És te mindent elhiszel?

Himaru nem felel, épp a beragadt ajtóval szenved. Yume megelégeli és felmegy a lépcső tetejére, végigtapogatja a csapóajtó illesztéseit, majd körülötte keresgél, ezalatt újabb kérdéssel bombázza egykori mesterét.

− Egyébiránt mire fel vagy olyan büszke, hogy ezt megszerezted? Nekem úgy tűnik, ez egy népnek szóló felhívás. Nagy dolog elcsenni egy mindenhová kiaggatott fecnit…

− Még nem tették közzé, amikor elhoztam – szakítja félbe Himaru.

Yume közben megleli a keresett nyitókart, de megáll és gyanakodva fürkészi a férfit, aki dadogva válaszol:

− Én szövetkeztem Torikuval és most hivatalosan téged kutatlak, hogy elvihesselek neki – Yume hallgat. – Személyesen akar végezni veled – fűzi hozzá Himaru.

− Értem – mondja végül a lány, és letolja az imént meglelt kart.