Ködcsúcs közelében élt Ashara egy kisvárosban. Új település volt még, bár régebben állt a helyén egy falu. Ashara dédnagyanyja még abban a faluban született és élte meg gyermekéveit. Aztán úgy 90 éve egy éjjelen valaki eltűnt a faluból, melyet nemsokára mindenki elhagyott. Attól féltek, a szellem újra visszatér, új áldozatot szed.

A faluban ugyanis élénken élt egy legenda a Ködcsúcsról, amelynek teteje egy csókra áhítozó arcot formált, és amelyet időről időre köd burkolt be. Úgy tartották, amikor leszáll a köd, akkor jönnek elő a szellemek, ha ott találnak egy embert, megölik, szerencsésebb esetben vőlegényükké, menyasszonyukká teszik, és magukkal viszik. Ezért aztán kerülték a hegyet olyankor, ha valakit ott ért a köd, azonnal fejvesztetten száguldott lefelé, ha pedig a falu is ködbe borult, senki nem merészkedett ki kunyhójából.

Ashara mindennap a földek mellett kerekezett el a középiskoláig, ahol utolsó éves volt. Egy hónapja feltűnt egy fiú, mindig ott ült a legelő kerítésén, amikor hazafelé tartott. Vele egykorú lehetett, de az iskolában sose látta. Sosem beszéltek, a fiú vagy egy könyvet bújt, vagy a felhőket bámulta. Kedvesnek tűnt és magányosnak, Ashara mégsem tudta rávenni magát, hogy megszólítsa.

Aztán most hétfőn a fiú elé állt, és szó nélkül a kezébe nyomott egy kissé gyűrött jegyzetfüzet lapot, majd megfordult és elsétált.

Már csütörtök este volt, az elmúlt napokban a fiú nem tűnt fel, Ashara a létezésében is kételkedett volna, ha nincs az üzenet az asztalán. Furcsa üzenet volt, amelyben a fiú annyit közölt, hogy szeretne neki mutatni valamit, vasárnap reggel várja ott, ahol…

- Ott, ahol a föld az égtől csókot kér – olvasta hangosan nagyapja.

Az után adta oda neki a papírt, hogy rákérdezett, mitől olyan szótlan mostanában. Ashara szülei sokszor utaztak külföldre a munkájuk miatt, ezért éltek itt a nagyapával. A lány cseppet sem bánta, szerette a nagyapját és ezt a vidéket, így amikor a szülei felajánlották, bérelnek neki egy lakást a szomszédos nagyvárosban, visszautasította. A legtöbb lány az osztályában nem értette, hogy lehet ilyen ostoba, ők mind a nyüzsgő városba vágytak. Ők voltak azok is, akik elbizonytalanították a régi mendemondával. Persze, az eszével tudta, hogy nincsenek szellemek, és ez csak egy gyermeteg mese, de annyira furcsa volt az egész szituáció a fiúval, hogy mégis csak őrlődött, mégis csak gyökeret eresztett benne az irracionális félelem.

- Biztos a Ködcsúcsra gondol – mondta nagyapja.

- Nem igazán ez a lényeg – felelte Ashara.

- Hanem?

- Hát, ez… ez az egész, nem is ismerem, be se mutatkozott, és ott van az a sztori is a ködről…

Nagyapja hahotája betöltötte az egész házat, csak sokára szólalt meg kicsorduló könnyeit törölgetve.

- Az a sztori – ahogy te nevezed – a legjobb példája annak, hogyan torzítják el az emberek az eredeti meséket, mások hogyan használják fel ezeket.

Az eredeti mese egy lányról szólt, aki röviden szólva egy kamiba szeretett bele, aki sokszor leszökött a földre, ám szerelmük nem teljesülhetett be. A rakoncátlan kamit elfogták, és választás elé állították: vagy abba hagyja látogatásait, vagy száműzik közülük. A kami többé nem jött el, a lány hiába várta, bár úgy tartják, nem önként maradt távol, szülei börtönözték be. A lány szíve bánatában kővé dermedt, és végül a Ködcsúcs tetején halálra fagyott a télen. A kiszabadult kami köd alakjában kutatott szerelme, majd annak szíve után, remélve, hogy életre keltheti.

A ti mesétek az után keletkezett, hogy először egy favágó meghalt odafönt, majd egy gombászó nő holttestére bukkantak, aztán nyoma veszett egy fiatal lánynak. A két holttestből nem tudták megállapítani, mi okozhatta halálukat, ezért aztán az emberek az eredeti mesét átalakították úgy, hogy magyarázattal szolgáljon.

- És mi van a lánnyal? – kérdezte Ashara; elbűvölte és megnyugtatta nagyapja meséje.

Újabb nevetés volt a válasz.

- Ez a legjobb az egészben. Ő volt az anyám, a te dédnagyanyád.

Ashara szemei elkerekedtek.

- Bizony! Fiatalon teljesen elbűvölte egy vándorszínész, ráadásul maga a szakma is érdekelte, de hát akkoriban még a színészet mostoha megítélésnek örvendett, főleg az ilyen vidékeken. Tizenhat évesen anyám döntött. Kihasználta a falu babonáját, és egy ködös estén megszökött a vándorszínészekkel. Apámat aztán egy másik társulatnál ismerte meg, de mindig azt mondta: ehhez először el kellett jönnie a faluból.

Ashara még feltett néhány kérdést dédnagyanyjáról, majd mivel későre járt, elment lefeküdni. A végén el is feledkezett a fiúról. Már a lépcsőn volt, amikor nagyapja utána szólt:

- Amúgy nem kell tartanod a fiútól. A neve Tatsuya, ő és a szülei költöztek be a hegy lábánál fekvő, elhagyatott házba. Már vagy három hete jártak itt, te éppen a városban voltál a kertészetben. Kedves fiú, de néma, valami gyerekkori betegség miatt. Öreg vagyok már, az ilyenek kimennek a fejemből. Mindenesetre nem fog megenni, vagy elrabolni. Bár amilyen áhítattal bámulta a fényképed, talán a szívedet igen – fejezte be egy kacsintás kíséretében.

Ashara zavarában felkiáltott:

- Papi! – majd felszaladt a szobájába.