Kazuo Ishiguro kötete könnyen elvarázsol, akárcsak a címadó zeneművek, tökéletes gyöngyszem annak, aki ki akar kapcsolni; elbűvölő, nosztalgikus és kissé abszurd történetek mesteri kompozíciója.

Ishiguro egyébként is kedvelt szerzőm, öt regényét olvastam, és most kapunk öt történetet e kötetben, melyet a zene mellett átjár az író főtémája, az emlékezés. Aki nem ismeri, annak ajánlok két cikket, amiben e művekről írtam: https://aoisakura.blog.hu/2016/07/06/minden_ami_mult , https://aoisakura.blog.hu/2017/10/30/elerhetetlen_357 

Találó, összeillő párosítás. Lírai zenei műfaj, mely az éjből született. Emlékezés, olyasmi, ami magányos időszakokban gyakoribb és mi lenne alkalmasabb, mint az éjjel, amikor magunkra maradunk, akkor is, ha nem egyedül élünk. Az éjnél csak a halál idején nyilvánvalóbb (valójában állandó) egyedüllétünk.

Lássuk, hogy is hatja át az irodalmat, formát és tartalmat a noktürn, a zene! Mind az öt történetben megjelenik a zene, a zenész, mindben van egy éjjeli/esti jelenet, mely kifejezetten hangsúlyos, és ha vagyunk annyira érdeklődők, hogy leüljünk meghallgatni néhány noktürnt, emellett beleolvasunk a kötetbe, érezhetjük, hogyan rezonálnak egymással hangulatban. Ezen túl pedig az öt történet egy nagyobb kompozíciót ad ki, mely olyan, akár egy zenemű.

A nyitányunk A táncdalénekes. Két világ találkozása, az olasz város piazzáján zenélő egykori kommunista ország szülötte és az amerikai énekes és felesége, akiért a zenész édesanyja rajongott. Bár érdekes e két világ, két egymás számára érezhetően ismeretlen, a másikat nem igazán értő szólama, az éji jelenetben bekövetkező csúcspont másra tolja a figyelmet, az énekes és felesége kapcsolatára, mely eddig a háttérben szólt csak halkan. Meglepő és abszurd a kontraszt a szerenád, amit az énekes a zenésszel ad feleségének, és a tény, válnak között. Nem a szeretet hiányzik, az ok más, elengedés, hogy a nő ne rekedjen meg.

A második darab (Akár esik, akár fúj) megragadja és továbbviszi a házassági gondok témáját immáron egy újabb környezetet húzva köré, ahol nincsenek zenészek, csak zenekedvelők. Talán a legabszurdabb mű a kötetben. A meginvitált barát is értetlenül áll előtte, sőt ő magát is beszippantja a bizarr atmoszféra. A házastársak ugyanis mintha már nem is ugyanazok az emberek lennének, totális káosz, pocsék hangulat, ráadásul szerencsétlen főszereplőnket azért hívták, mert a külföldi útra induló férj tőle reméli, hogy helyrebillenti kapcsolatuk és a nő egyensúlyát, pusztán azzal, hogy bénábbnak mutatkozik nála. E célhoz hozzátartozik egy kitétel, nevezetesen nem beszélhet a feleséggel közös szenvedélyükről, a zenéről. Ezzel mélyül a káosz, főhősünk elveszti középpontját, és igen furcsa jelenetek bontakoznak ki. Ennek a mégis csak felbukkanó zene vet véget, mely egy lassan elhaló, békés dallamrészlettel zárja le a művet, és készít fel a következőben már eltérő téma megjelenésére.

A malverni dombvidék azért kötődik is az előző két darabhoz, helyszíne Anglia, akárcsak a másodikban és itt is szerepel házaspár, kettő is. Az elsőhöz hasonlóan itt is zenészek találkozását látjuk, illetve ez egy fontos eleme, valamint itt is szemtanú vagyunk két világ ütközésének, ám ezúttal ez kerül a kiemelt éji jelenetbe. Ritmusa nyugtalan. Főszereplőnk, a pályája elindításával küszködő zenészpalánta kényszerűségből visszaköltözik szülőföldjén élő nővéréhez, és annak férjével üzemeltetett kávézójukban húzza meg magát. Úgy fest, belesüpped e tájba, megreked élete, mígnem a zenész párral való találkozása új lökést ad neki, aminek köszönhetően viszont az ő és nővéréék világa összeütközik, elindulhat a saját útján.

A negyedik mű (Noktürn) a visszatérés, a dallamívet elindító hangok köszönnek vissza, de mégsem ugyanaz. A saját útjára lépő férfi után a saját útját kereső szintén férfi szereplőnk párja (nem romantikus értelemben) a saját útján járó, elengedett Lindy A táncdalénekesből. A feleség, aki számára új világ nyílt ki azzal, hogy rájött, az életben nem az a legfontosabb, hogy valaki szeresse. Ő és férfi főszereplőnk egy plasztikai műtét után szállodai szobájukban raboskodva ismerkednek össze, aztán komikus kalandozásokba kezdenek az épületben. Ezalatt a nő igyekszik segíteni a férfin, ha úgy tetszik, utat mutatni neki, akár a mesék segítői.

Záródarabunk a Csellisták, mely minden eddigi történetből hoz valamit, mintegy összegzés. E paletta kerete A táncdalénekes díszlete, olasz város (nem ugyanaz) piazzája, a kávézó,azzal szemben zenészek pavilonja, a kávézóban feltűnő ismerős férfi, aki e történetben az egyik zenész egykori társa. E társ történetét mondja el, amelyben csellistaként megismerkedett egy amerikai nővel. A nő úgymond fejleszti játékát, ami igaz, de ez az igazság arra a hazugságra épül, hogy a nő maga is csellista.

Ishiguro kötete lenyűgöző mű, annak is szívből ajánlom, akit nem annyira ejt rabul a részletek, szerkezetek, motívumok e bonyolult és szép gazdagsága, mert akárcsak egy zenemű e történetek is magukkal ragadnak, csak élvezni kell.

Kazuo Ishiguro, Noktürnök, Európa Könyvkiadó, Bp., 2018.

kép: https://europakiado.hu/konyv/755540/nokturnok/

[1] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/n-F32C6/nokturn-F3368/ (2018-08-28)

[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Nocturne (2018-08-28)