2019. feb 14.

Kurīnkawa Kagehiko & Ezakiya Keiko: Flügel der Freiheit

írta: Aoi Sakura
Kurīnkawa Kagehiko & Ezakiya Keiko: Flügel der Freiheit

Ezakiya Keiko – Hitori birodalom: A küldetésteljesítés nem tündérmese 3.

Az előző rész végén: A következő elágazás előtt a róka megáll, ajkát felhúzva vicsorít, fogai izzó parazsak. Az útjukat álló alak robosztusabb termetű, mint a többi fajzat. Szemei körül, mint egy maszk, fehéren világító pikkelyek sora. Kezeiben egy-egy csontszínű görbe kard, méregfogak.

flugel.jpg− Hogy merészeltetek kezet emelni egy isten ivadékaira? – üvölti.

− És te hogy merészelsz embereket ölni? – viszonozza Yume inkább unottan, mint dühösen.

Leveszi hátáról kardhüvelyét. Előtte Hito kezébe nyomja a számszeríjat és néhány tárat. A fiú émelyítően porcukros tekintettel válaszol az elismerésre.

− Amint összecsapunk, tűnés innen! – társai bólintanak. – És kölyök, ha valami baja lesz az íjamnak, megöllek.

− Én egy isten vagyok, az emberek dolga, hogy imádjanak és bármit feláldozzanak nekem – ordít közben Shirohebi.

Yume automatikusan elereszt egy tch-t és rátámad.

− Gondolom, az embereket nem kérdezted róla, akarnak-e egy ilyen istent.

Shirohebi simán visszaveri a lány támadását.

− Ne légy nevetséges!

Ezúttal Yume kerüli el a kígyóisten dühös rohamát.

− Csak nem istennek képzeled magad? – sziszegi Shirohebi.

Láthatóan nincs ínyére, hogy egy ember állja a sarat vele szemben. Ennek ellenére folytatják a véresen komoly táncot.

Yume elképesztő akrobatikus mozdulatokat mutat be, hogy elkerülje a méregfogakat. Egyetlen karcolást sem engedhet meg, mert akkor (nagy valószínűséggel) azonnal vége van. Mindeközben Shirohebi háta mögé kellene kerülnie, gyorsan, észrevétlenül, ám ez sehogy sem sikerül. Muszáj lépnie, nem húzhatja végtelenségig párharcukat.

Amikor Shirohebi újra támadásba lendül, Yume hirtelen hátrébb lép, ezzel meglepve ellenfelét. Az a másodperces hezitálás elég neki, hogy villámgyorsan előre lendüljön és nyakába döfje kardját. Azonban úgy tűnik, Shirohebinek ez meg se kottyant. A lány alig kerüli el a lesújtó méregfogakat.

− Vesztettél! – kiáltja diadalittasan az isten. Vér helyett fehér fény ömlik nyakára. – A sárkányod nem árulta el, hogy az a bizonyos pont tűhegynyi?

A fény egyre erősödik, teljesen elvakítja Yumét. Az épület rázkódása fokozódik. A lány menekülőre fogja, ám nem jutna ki az összeomló toronyból, ha nem ragadná meg egy hatalmas madár.

Átteleportálnak. A völgyet körbeölelő sziklafal tövében pihegő Hana mellett kötök ki. Hito arcára rémület ül ki, amikor az összedőlő épületből egy óriási, hófehér kígyó emelkedik elő. Legalább egy kilométerre van és így is tisztán kivehető minden egyes pikkelye.

Nem tudom, mi ütött belém, már csak azt veszem észre, hogy sebesen suhanok a gigászi hüllő irányába.

− Nem menekülhetsz, és hiába próbálkoznál, a pikkelyeimen minden kard kicsorbul – alig érteni Shirohebit, sziszegése eltorzítja hangjait.

Teste több kilométer hosszan tekereg, ahogy Yume nyomait kutatja a sziklatengerben. Én viszont tudom, hogy az égen kellene keresnie. Még mindig a rókáéhoz hasonló színekben pompázó madár karmai közt lóg. A biztonság kedvéért köpenyével is elrejti magát.

− A te kardod képes áthatolni rajta – károgja a madár. – Te talán nem tudod, de én ránézésre megmondom, Shirohebi ikertestvérének, Kurohebinek a bőréből készült.

Yume csak remélni tudja, hogy ismeretlen szövetségesének igaza van. Doragon hétpecsétes titokként őrizte az anyag nevét és lelőhelyét. Ráadásul, ha így van, Shirohebi miért nem ismerte fel?

Hangtalanul Shirohebi közelébe ereszkednek. Yume megpillantja rajta a fekete keresztet. Ajka a megszokott, furcsa mosolyra húzódik. Úgy fest, az átváltozásnak hátrányai is vannak – gondolja kárörvendve.

Amikor már elég közel vannak, a madár elereszti őt. Kardja hegyével megcélozza az immár tenyérnyi pontot, a többi már a gravitáció dolga.

A kard simán behatol Shirohebi testébe, Yume előtt megjelenik egy ónixfekete kígyó képe.

− Örülök, hogy valóban jó kezekbe került a levedlett bőrömből készült fegyver. Nagy szolgálatot tettél a világnak azzal, hogy megölted őt. Köszönöm.

Ahogy fenséges alakja eltűnik, zavarba jövök, már megint időt s teret ugrottam. Nishiyama tart egyenes felém teljes páncélzatban, és át is gyalogol rajtam.

− Kislányom!

Keblére öleli az igen csatakos, sápadt nőt, majd Yuméhez fordul, de félbeszakítják.

− Uram, támadásra készülnek! – ordítja egyik embere.

− Ti is készüljetek! Hadd lássa a császár, mi lesz, ha farkasokra támad!

− Tehát ideértek…

− Tegnap érkeztek. Egy követ útján felőled érdeklődtek. Természetesen tagadtam, hogy itt jártál volna. Este két emberem körbekémlelt. Bár nagyon fontos vagy, az én fejemre is vadásznak. Rossz húzás, de majd megtanulják. A fülembe jutott, hogy a kolostorban is jártak, ahol nagyjából ötven szerzetes és papnő megtizedelte a katonákat. Figyelemre méltó! Jól sejtem, hogy a te kezed van benne?

− Én csak a lehetőségeiket vázoltam fel.

Nishiyama mosolya elismerést sugároz. Kezet nyújt, Yume elfogadja.

− Ahogy ígértem, erőnk a tiéd. Kiyoru mindent elmondott, bár én nem fűznék hozzá nagy reményeket, a menekülést fontolgatja…

Yume arca megrándul, azt hitte, a férfi már letett erről az ostobaságról.

− Az embereim várnak, kijuttatnak titeket egy rejtekúton…

Tagbaszakadt hegyi ember siet el mellettünk, kivont pengéje visszatükrözi a zenitjén ücsörgő nap ragyogását. A szemembe vágó éles fény teljesen elvakít. Amint próbálom újból kinyitni, nem engedelmeskedik. Üvöltő szél vágja arcomba az aprócska hópelyheket. Bár csak érezni vélem, testem reflexszerűen reagál.

Monokróm táj tárul elém; jó sokat hunyorgok, mire sikerül kivennem a nyolc köpenybe burkolózott alakot. Az elkapdosott beszélgetésfoszlányokból kiderül, talán eltévedtek. Egy fennsíkon vagyunk, ahonnan már látniuk kellene a szemközti csúcs közelében magasodó Első Palotát, de semmi. A zord időjárás nem barátunk.

Yume úgy dönt, felmászik a közelben látott magaslatra. Ki tudja, mi lehet az, mindenesetre kísértetiesen hasonlít Shirohebi lakhelyére. Hito követi, mint mindig. A többiek nem vágynak kalandokra, így ők − Kiyoruval az élen − megnézik, hova vezet a nemrég látott, meredeken ereszkedő csapás.

Nem kevés erőfeszítésébe kerül Hitónak és Yumének felvergődni a sokszögek nászából létrejött torony tetejére ebben a viharban. Az ismerős tejüvegszerű burkolat igen csúszós.

Egyszer csak Yume lába alatt beszakad az eddig sziklaszilárdnak vélt fal. Hito is követi zuhanó társát, ezúttal nem önként. Aranykristályok záporoznak körülöttük. Mindketten valakiknek a karjaiban kötnek ki. Yume azonnal kitör az ölelésből, előrántja kardját és a fickó nyakának szegezi. Csakhogy az nem egy közönséges ember, fakószürke tollazatú szárnyak ölelik körbe sziluettjét.

− Hogy merészelitek? Ők a Tenshitók – sipítja mögöttük Ame.

− Szóval ők lennének azok… − motyogja Yume, lejjebb ereszti kardját, miután szemügyre vette mind az öt alakot. – Nem úgy festenek, mint akik védelemre szorulnak.

− Érdekes szerzet vagy – szólal meg az angyalszárnyas férfi, aki elkapta.

Átható hangja a bosszús Ame torkára forrasztja a szavakat.

− Érdekes? Inkább undorító. Egy isten levedlett bőrét használja fegyverként, mellyel egy másik istent és egy Naplakót is kivégzett, bűzlik a vengadoroktól és ha jól látom, tolvaj is – a megvető hang egy aprócska, csenevész szárnyú nőhöz tartozik.

Yume nem reagál, nem igazán érdeklik ezek a remetelények, akiknek szemlátomást semmi bajuk.

− Tévedsz. Az a palást jogos tulajdona – ellenkezik egy másik női alak. Az ő szárnyai a leghatalmasabbak. Fekete és szőke tincsei combját érik. Aranyszínű tekintete mintha engem figyelne…

− Ő lenne a Télihold? – kérdi mohón csillogó szemekkel a fickó.

Yume válaszol valamit, de nem értem. Az arany szemek még mindig rám szegeződnek, semmi kétség az a Tenshito lát engem. Tekintete egyenesen ellenséges. Szeretnék eltűnni innen minél előbb, még mielőtt felnyársalna.

Szólj hozzá

harc vihar támadás hegyvidék Regény Hitori birodalom Kurīnkawa Kagehiko Ezakiya Keiko Flügel der Freiheit Fuyunotsuki Yume Higashino Hito Télihold Higashino Ame A küldetésteljesítés nem tündérmese Nishiyama Shirohebi Tenshito Kurohebi