Senki sem hiszi el azt, ami történt, meséljem bárkinek is, ezért döntöttem úgy, hogy leírom e történetet, hátha egyszer, egy megfelelőbb időben valaki megérti, bár megeshet, e feltételezésem nem több ostoba ábrándnál.[1]
Nem mintha olyan egyedülálló lennék. A városhoz közeli hegyek egyik falujából…
Akkor már harmadjára sodort össze minket az élet. Fülledt meleg volt, a levegő nem mozdult, csorgott rólunk az izzadtság. Ennek ellenére inkább a kávézó teraszán foglaltunk helyet, de nem bántam, nem igazán bírom a klímát, légkondit. Még a rendelésünk vártuk, ő valahova az utca túlfelére nézett…
Mondanám, hogy ez a körülbelül két hét olyan volt, akár a vihar előtti csönd, de ez nem lenne pontos. Olyanok voltunk inkább, mint a hajótöröttek, akik nagy nehezen és nem kevés szerencsével eljutottak a vihar közepén lévő vákuumban fekvő szigetre, ahol ugyan nyugalom van; azonban tudod, érzed,…
Az előző rész végén: A következő elágazás előtt a róka megáll, ajkát felhúzva vicsorít, fogai izzó parazsak. Az útjukat álló alak robosztusabb termetű, mint a többi fajzat. Szemei körül, mint egy maszk, fehéren világító pikkelyek sora. Kezeiben egy-egy csontszínű görbe kard, méregfogak.
− Hogy…
Hirtelen ébredtem, üvöltve ültem fel. Mikor végre kicsit megnyugodtam, s élve maradtam egy szívroham kihordása után, körbenéztem.
Fekete volt az ég. A Nap csupán egy kétdimenziós, papírlapból kivágott körnek tűnt rajta. Fekete volt a föld, s fekete a horizont. Fekete szárakon, fekete tüskék ültek…