[A halhatatlanság kincse] A magamfajta vándor, aki az utazásnak szenteli életét,[1] rengeteg történettel találkozik, pletykákkal, helyi szokások eredetéül szolgáló mesékkel, népek eredettörténetével, legendákkal emberekről, helyekről, szokatlan jelenségekről. Bár még nem szándékozom betérni a halál…

Az előző rész végén: − Mindig segített nekem valami aprósággal. Azt hiszem, itt a környéken dolgozik egy kiadóban – folytatta a férfi. Ryū erre felkapta fejét, talán ma mégis szerencsés napja lesz. Nagyjából öt órával később már tudta, hogy tévedett. Terve, miszerint követi Keikót és azonnal…

Az 1900-as évek elején járunk Hokkaidó szigetén, ahol az Orosz-japán háborúból[1] hazatérő Sugimoto aranyat mos, hogy egykori földije feleségének segíthessen. Mellette egy iszákos fickó magyaráz folyamatosan, aztán egy érdekes mesét ad elő neki az ainuk aranyáról, melynek hollétét az Abashiri…

És megint itt vagyok én meg a „bölcs” megjegyzéseim; igen, jól érzed, ez újfent nem egy mosolyra fakasztó, minden rendben van az életedben típusú pozitivista írás lesz. Azért hozzáteszem, a világvégét se jósolom meg, az majd lesz, állítólag most épp február 22-re várjuk, bár ezt csak úgy…