Utálta a tükröket, mert ő nem önmagát látta benne, vagy ha igen, mindig elérkezett a pillanat, amikor a szeme és vonásai, haja megszűntek a sajátjainak lenni, amikor arca átváltozott az anyjáéra, már nem ő volt. Túlságosan is hasonlított rá, az orra kivételével, minden az anyjáé volt. A szem a lélek…

Kimerült, fáradt, végletekig hajszolt lábai már jó ideje remegtek s most egyszerűen összecsuklottak alatta, úgy dőlt össze, akár egy rosszul felállított kerti asztal vagy egy agyonstrapált, netán anyaghibás műanyag szék. Nem tudta, hol van, hogyan került ide, vagy honnan jött, mégis ott motoszkált…