Sötét van; ránehezedik ez a legteljesebb, tökéletes sötétség, ami nem puha, vékony pléd, sokkal inkább egy súlyos dunyha, amit ólomtollakkal béleltek ki, és egyáltalán nem melegíti. Hideg van; a víz (a bűzös, mocskos lé), amiben fekszik, megadva magát a sötétség súlyának, jéghideg, mégis marja…

Nézte, csak nézte a fiút. A forgalmas térre vezető lépcsősor tetején üldögélt. Tíz-tizenkét évesnek saccolta, arca és egész lénye valami megmagyarázhatatlan szépséget sugárzott, ártatlanságot, bölcsességet és távolságot, mintha az a hely, ahol ül, egy másik dimenzióhoz tartozna. Barna, göndör csigái…