Az előző rész vége: A versenyfutás folytatódik, az idővel, a katonákkal. Nem nyugodhatnak akkor sem, mikor végre elhagyják Shinyaren városát a nyugati kapun át. Amint beérnek az erdőbe, lovaikat szélnek eresztik. Yume vezetésével, némán, a lehető legkevesebb nyomot hagyva egy újabb rejtekhelyre jutnak.

A barlangba érve Hana és Yume leültetik a csatakos, ziháló, sápadt Himarut. Hátát a sziklafalnak támasztják. Pillantásuk összefonódik, Hana alig észrevehetően megcsóválja fejét. Yume érti, már nem segíthetnek egykori tanítóján. Ezt Himaru is érzi. Izzadt, remegő keze a lány felé nyúl, megfogja kezét. Amint szólásra nyitja vértelen ajkait, vörös vércsepp buggyan ki rajta és kúszik le álla felé.

− Valamit el kell mondanom – nyögi elhaló hangon.

Yume némán, szenvtelen arccal bólint.

− Be… be kkkell va-vallanom. Één volt…voltam, aki… el… elárult… tit…titeket.

Alig-alig érteni, mit beszél. Reszketve dadog, sokszor megáll, hörgés szakad fel sérült tüdejéből, olykor vért köhög fel, az apró piros cseppek szerterepülnek; azért kiszenvedi vallomását.

− Én mondtam el Shingennek, hogy még mindig találkozgatsz Kiyoruval. Én javasoltam, hogy üldözze el őt és a családját. Azt hittem, akkor már nem lesz akadály előttem, hogy Shingen majd nekem adja a kezed.

Yume bármennyire is igyekszik titkolni érzelmeit, ekkor már megrándul arcizma, foga összecsikordul, keze megremeg. Himaru ebből mit sem érzékelve valami keserű nevetésfélét produkál, fogait vörös nyálka borítja; majd egy köhögő roham után folytatja:

− Csakhogy ő valóban férfit nevelt belőled, esze ágában nem volt nőként gondolni rád. Hiába voltam én olyan hűséges, egyetlen vágyamat is megtagadta.

Ezután elhallgat. Yume vár, de semmi többet nem mond a férfi, már csak vér szivárog szájából.

− Ennyi? – kérdez rá végül a lány. Himaru bólint. – Tch.

Yume szó nélkül előveszi egyik tőrét és megadja a kegyelemdöfést. A barlangban vérszag terjeng, érezni, ahogy a távozó halál köpenye hozzájuk ér.

A megdermedt idő egyszer csak felenged, akárha valaki hirtelen maximumra csavarta volna a termosztátot. A forrongó levegőben elszabadult érzelmek kavarognak. Túl sok információ ömlik rám, túl gyorsan. Az egész délután olyan, akár egy film, ami annyira untathatott valakit, csak úgy volt képes végignézni, hogy gyorsan áttekerte. Azt meg ne kérdezze senki, mégis minek kellett akkor megnéznie! Passz.

Yoi gyászával küzd. Jelenlegi helyzete visszarepíti a múltba, amikor fele ennyi idős lehetett, amikor először vesztette el a férfit, akit szeretett; utána is menekülnie kellett. Talán az idő tényleg egy önmagába záródó körforgás, amelyből csak a halál ránthat ki.

Hana eltűnt; azt hiszem, azért, hogy megkeresse Kiyorut és Amét.

Hito össze van zavarodva. Szeretne valamit mondani, de fogalma sincs mit. Nem tudja, Yume mit érezhet most. Annyi minden van, amit nem tud róla, sőt… Ez frusztrálja. Tudni akarja, mégis mi volt ez, ám ösztönösen érzi, ez nem a kérdezősködés ideje.

Yume ugyanott ül, térdeit maga alá húzva, kezében a véres tőrrel. Azúrkék tekintete üres, üveges. Olyan sok gondolat akart alig egy perce reflektorfényt kapni, hogy végül a színpad üresen maradt. Mindenki ott rekedt a színfalak mögött, a közönség pedig bambán bámulja a nagy semmit.

Dermesztő delejéből Kaze dühös kérdése ébreszti.

− Miért?

Yume hallja, de nem mozdul.

− Mégis hogy képzeled, hogy csak úgy átveszed apám helyét?

A lány felsóhajt; sejtette, hogy ez lesz.

− Nem tudom, mit vársz. Csak azt tudom mondani…

− Ő akarta így – szakítja félbe Yoi. – És erre nyilván meg volt a maga oka.

− Na persze! – morogja Kaze. Többet azonban nem szól, csupán magában dühöng.

Nemcsak férfiúi hiúságát sértette ez a döntés, hanem új megvilágításba helyezte az ő apafiú-kapcsolatukat is. Ha Satsuya valóban saját fiaként szerette, akkor hogyan lehet, hogy erre a kétes hírű klánból származó némberre bízta embereit?

Yume még mindig ugyanabban a pózban ülve, semleges hangon közli, mintha csak a gondolataiban olvasna:

− Ne vonj le téves következtetéseket egy stratégiai döntésből!

Ez viszont csak olaj a tűzre.

− Szóval azt mondod, te jobb vagy nálam, hogy többet tudsz? – sziszegte a fiú.

Yume feláll.

− Igen. Ebben igen.

Elvégre a harc, a gyilkolás, a hatalmi játszmák véres mocsarában éltem eddig is – teszi hozzá gondolatban.

Kaze ölni tudna tekintetével, a lány ignorálja és Hitóhoz fordul, aki még mindig zavarodottan álldogál.

− Gyere, kölyök, vigyük át a testet egy másik járatba!

Megteszik, kövekkel lefedik és sorsára hagyják. Mire ezzel végeznek és visszaérnek, már ott van Hana, Ame és Kiyoru is. A férfi Yoival beszélget. A még mindig durcás Kaze Amében megértésre talál, és kiélvezi, főleg, hogy azonnal megtetszett neki a sápadt szépség.

Amikor Yume megjelenik, megbeszélik a terveket. Bár nem megy zökkenőmentesen, még úgysem, hogy a lány szándékosan elhallgat néhány kellemetlenebb részletet, végül hellyel-közel megegyezésre jutnak.