Ami ezután következik, azt lehetetlen teljes egészében visszaadni. A világ összes nyelvében sincs elég alkalmas szó arra az iszonyatra, ami mégis létezik, annak ellenére, hogy nem tudjuk szavakba foglalni. Vajon miért? Egész világokat teremtünk szavakkal, de egy csata, a megannyi halál nyers…
Yume fájdalmának és haragjának lángjai felemésztenek, akár a Kiyoru holttestét nyaldosó tűznyelvek. Pokoli forróság van kívül s belül, ropog a halottak máglyája, az élőket égeti a gyász és az elveszett remény parazsa. A tűz pattogásán kívül minden mást elfojt a csönd, a könnyek némán hullnak,…
Hullámok vesznek hátukra, hogy magukkal vigyenek. Nem félek, hihetetlen nyugalommal tölt el ez a jól kiszámítható mozgás. Tudom, hová tartok. Nemsokára Hitori birodalomban érek partot, a helyen, amelynek úgy örülök, mintha csak haza érkeznék.
A hullámok morajlása először halk mormogássá alakul,…
Az előző rész végén: Lassan tisztul ki köröttük a táj. Minden csupa szürke és fehér és furcsán fényes. Szőrös, szöszös, ezüst pókhálók csápjai lengedeznek a hófehér törzsű, ragyogó ágú fákról, melyek az égig nyúlnak s csak felmérhetetlen messzeségben terül szét kéken derengő lombkoronájuk, ezek…
Ki sem kell nyitnom szemem, tudom, hogy visszatértem Hitoriba. Nem is akarom, még élvezem a hideg szél felszabadító érintését bőrömön. Lassan engedek a késztetésnek, mely kevésbé tűri önként vállalt vakságomat. Tejfehér ég alatt, melyet szürke felhőpamacsok tarkítanak, hófödte hegyek sipkái vesznek…
Magzatpózban fekszem. Az első inger, ami átbújik álmom határán, tűzsercegés, valami olajos szag, kellemes meleg, lehunyt szemhéjam vörös izzása, mely éberségemmel arányosan narancsos árnyalatúvá szelídül. Emberi hangok morajlását hallom, nem érteni, mit mondanak.
Ébredés után, ahogy a fáklyákkal…
Az előző rész vége: A versenyfutás folytatódik, az idővel, a katonákkal. Nem nyugodhatnak akkor sem, mikor végre elhagyják Shinyaren városát a nyugati kapun át. Amint beérnek az erdőbe, lovaikat szélnek eresztik. Yume vezetésével, némán, a lehető legkevesebb nyomot hagyva egy újabb rejtekhelyre…
Az előző rész végéről: Hirtelen, mintha egy dobozt borítanának rám, foglyul ejt a sötétség, mely folyamatosan tágul. Már-már elveszek benne, amikor érzem, valaki vagy valami megragad a tarkómnál és fölemel. Visz, mint anyamacska rakoncátlan, elkóborolt kölykét, végül letesz.
Úgy bontakozik ki…
Zuhanok. Elmosódott képek sora rohan el előttem, mintha valaki egy honlap végeláthatatlan tartalmát görgetné lehetetlen sebességgel. Valójában persze tudom, hogy én zuhanok. A bennem szétáradó adrenalintól mámorosan zuhanok. Ismeretlen táj nyílik meg előttem, jól hangzik, csak épp badarság,…