Van olyan, hogy jó ideig csak szemezek egy könyvvel, nem tudom eldönteni, jöjjön vagy ne jöjjön. Ezt a regényt végül mégis elhoztam, elolvastam, ugyanis elég sokszor bukkant fel a cím előttem, ami kíváncsivá tett. Azt kell mondjam, abszolút nem volt rossz vásár, sőt. Ez a regény határozottan egy kisebbfajta varázslat, az atmoszféra, amibe az ember belép az olvasás során, ugyanolyan, mint az Égből hullott három almá ban. [2] Jó, inkább nagyon hasonló, és igaz, Delia Owens regényében semmiféle konkrét varázslat vagy misztikus dolog nem szerepel, itt a varázslat másból fakad, de erről kicsit később.

A regény Észak-Karolina mocsaras partvidékén, Barkley Cove-ban és környékén játszódik az 1950-es és '60-as években. Főszereplőnk ...

Mi újság házunk táján? Oké, tudom, senki nem kérdezte, nyilván nem vagyok túl érdekes. Puff neki! Meg nagyjából mindennek, ami elől van és olyan helyen, ahova az új macskánk képes feljutni.

Jó, annyira nem új, most olyan négy hónapos lehet, lassan öt. Nagyjából két hónapja boldogít itt minket, beleértve a már négyéves, eleddig egyeduralkodó macskánkat. Még nem akart kinyiffantani, amiért idehoztuk neki ezt a betolakodót, igaz, szerintem oly nagyon nincs is elragadtatva. Most amolyan szeretlek is meg nem is, pontosabban hajlandó vagyok elviselni állásponton van. Nincs cukiság, együtt alvás, a másik mosdatása és hasonlók, viszont legalább a komoly agressziót is megúsztuk. Már amikor idehoztuk se volt az a fújás, szőrborzolás, ...

Suzuhara Izumiko első pillantásra egy egyszerű diáklány, igaz, hogy egy szentélyben nevelkedik, s emiatt, illetve félénk természetének köszönhetően magányos, több csúfolódás, bántás céltáblája. Azonban hamar ráébredünk, ez csupán látszat. Izumikónak rejtélyes ereje, képessége van. Amiről a környezetében sokan tudnak, ő viszont pusztán annyit tud, amennyit megtapasztal: hogy ijesztő, sötét alakokat lát, hogy mindenféle elektromos eszköz furcsán viselkedik vagy tönkremegy, ha használná. Az apja és az anyja is távol van tőle, gyámjának szerepét egy furcsa, tenyérbemászó fickó, Sagara Yukimasa veszi fel, ő rendeli ki mellé a hegyi szerzetesnek tanuló Sagara Miyukit, aki a lánnyal egykorú, és a legkevésbé sincs ínyére e ...

Érdekes, hogy éppen ebben a formában fogalmazódott meg valamikor hetekkel ezelőtt bennem az ötlet, a gondolat. Gyerekkoromban a falunkban jártam óvodába és általános iskolába, azok alatt az évek alatt "jobbnál jobb" gúnyneveket kaptam a - főként télen - pikkelyszerűen hámló bőröm miatt. Mondhatjuk úgy is, rögtön kettő az egyben voltam/vagyok, mert ugyan valóban kinőttem valamennyire, ahogy a sokadik orvos karját széttárva megjegyezte, de azért nem tűnt el teljesen. Ámbátor ez csupán egy kis kitérő, nem egy múltbéli sérelmek lajstromot készültem ugyanis írni.

Akkor jutott ez eszembe - az ő pikkelye, az én bőröm -, amikor egy borzalmas orvoslátogatáson végeztem. Úgy éreztem magam, mint akit jól megtapostak, pedig nem történt ...

Ha meglátjátok a könyv címét, valószínűleg legtöbbeteknek az opera jut eszébe (netán a film). Aki kicsit utánanéz az operának, tudja, Puccini egy írás és egy színdarab alapján alkotta meg a maga verzióját. Azt azonban már csak kevesebben tudják, a Pillangókisasszony történetének japán eredete Okicsi és Harris története, amit Kimura Rei a Pillangó a szélben c. regényében dolgozott fel. [1]

Az új, fiatal kormányzónak első dolga volt, hogy álruhában, egyszerű utazóként bejárja a vidéket. Erre a kisvárosra különösen kíváncsi volt, amelynek lakói annak idején - vagy két emberöltővel ezelőtt, az utolsó nagy háború után, amikor még csupán egy aprócska falu állt itt -, valamilyen rejtélyes oknál fogva ragaszkodtak ahhoz, hogy ehhez az országhoz tartozzanak.

Az ok attól volt olyan rejtélyes, hogy szinte minden tény döntésük ellen szólt: nem is beszélték nyelvüket, régebben nem kereskedtek országukból senkivel, még csak nem is jártak feléjük, hisz arra a legközelebbi város is mérföldekkel messzebb esett és nehezebben megközelíthető volt, mint a másik irányban a szomszédos ország felé. A falu ugyanis egy alacsonyabb ...

Üdvözletem!

Rövidke bejelentkezésem apropója, hogy a blogom különféle okokból egy másik oldalra is feltöltésre kerül. A feltöltés eltarthat még néhány hétig, hónapig, hisz nem akarok mindent egyszerre felömleszteni, de idővel teljes lesz.

Aki tehát csak kíváncsi vagy nem szeretne itt olvasni, esetleg ki tudja, később mi lesz itt, szóval azt szeretettel várom itt:  https://aoisakura132866563.wordpress.com/

Ettől függetlenül egyelőre itt is marad az oldal, jönnek majd frissítések, jelenleg heti egyszer. Egyéb infókért, keressétek a Facebook oldalt.

Egy varázslatos, nagyon aranyos és rendkívül szórakoztató fantasy anime ez, amelyben a könyvimádó Motosu Urano, aki már éppen álmai kapujában toporog, már nemsokára könyvtáros lenne, egy földrengés közben szeretett könyvei alá temetve végzi be földi létét. Mielőtt meghalna azonban elrebeg egy utolsó kívánságot: egy olyan helyen szeretne újjászületni, ahol örökké olvashat.

Valóban újjászületik, méghozzá a gyenge fizukumú, beteges, átlagos családból származó, ötéves Myne testében egy teljesen másféle világban. Rögvest könyvek után kezd kutatni, hisz amíg van mit olvasni, majd csak lesz valahogy. Ezzel egyetlen bökkenő van mindössze, hogy ebben a világban a könyvek birtoklása és olvasása bizony úri mulatság, amit csak a ...

Réges-régen, amikor még mi emberek nem is léteztünk, vagy éppen csak létezésünk hajnalán, ezen a földön különféle lények, henkik, azaz szellemek [2] éltek. Őseink úgy tartották, tőlük ered e föld ma is használatos neve: maailman kehto, vagyis a világ bölcsője. Valójában ezt a nevet nem is a henkik adták a földnek, hanem az a különös létező, aki egyszer csak a semmiből feltűnt köztük.

Bár a henkik maguk is sokfélék voltak, megannyi formával, a közéjük csöppenőt sehogyan sem tudták hova tenni. Nézték innen, nézték onnan, de semmire se hasonlított. Összedugták hát fejüket, együtt csak kiokoskodják mi is volna ez a valami.

Sokra nem jutottak, úgy festett, mint egy eső után megmaradt tócsa, azonban nem volt folyékony, de ...

(Talán már meg sem lepődtök, hogy egy újabb macskás könyv kerül terítékre.)

A könyv fülszövegének első mondatában olvashatjuk: "... ki hallott olyanról, hogy egy macska örökítsen meg emberi sorsokat, miközben elmeséli a saját nem hétköznapi életét."

Én biztosan, és az is, aki olvassa a blogot. Igaz, Az utazó macska krónikájá ban [1] Nana elsősorban gazdájának történetét és útjait meséli el. Ennek ellenére a két könyv meglepő hasonlóságot mutat, mégis kétségbevonhatatlanul egyedi. Mintha néhány megadott zenei elemből alkotna egy-egy darabot két (talán még hasonlóan is gondolkodó) zeneszerző.

Szavelij már kölyökkorában különleges bizonyos szempontból, már az anyaméhben lát, vannak emlékei, gondolkodik. Ez van, ...